Kyungsoo POV
- Ez felettébb érdekes volt. - dőltem Chanyeol oldalának miközben a távolodó alakokat figyeltem.
- Ha tudnád, hogy mennyire. - rekettes hangon szólalt fel, ezért felpillantottam rá. A szemei ragyogtak, mintha csak élne. Lefele is vetettem egy pillanást, de...
- Úristen. Perverz. - löktem el magamtól. - Kezdj már azzal valamit, te jó ég. - szörnyülködtem.
- Úgy csinálsz, mintha neked nem ilyened lenne. - röhögött fel, majd nagy kezével megfordított és visszavezetett az épületbe. Én csak morogtam valamit magamban befejezetnek tekintve a beszélgetést. - Mi van megnémultál? - nézett le rám.
- Csak gondolkodtam. - vontam vállat. Mégsem mondhatom azt, hogy nem akarok beszélgetni vele. Mondjuk, igazából mondhatnám...
- Gondolkodd magad a nagy terembe, én megkeresem Tiffanyt. Van egy olyan érzésem, hogy a szobájában gubbaszt.
- Tiffany? A mi Tiffanynk? Mi van beszívtál? - álltam meg a terem ajtajánál.
- Lehet, hogy meghaltunk, de vak attól még nem vagyok. - morgott le és itthagyott. Halkan kopogtam, s beinvitáltam magam a terembe, ahol már mindenki bent volt.
- Időben. - nézett rám Kris semmitmondóan.
- Csak folytasd ahol, abbaha-... - vágott a szavamba.
- Chanyeol?
- Elment Tiffanyért... - ültem le Sehun mögé. - Szóval...? - kezdtem el Kris helyett a mondatot, hátha megkímél a további kínos pillanatoktól.
- Mivel az apám volt a felelős a laboratóriumi kísérlet ily csúnya végkimeneteléért, ezért magam is felelősnek érzem az UDD miatt. Attól a naptól kezdve megesküdtem, hogy megvédek mindenkit, aki a korai stádiumban a fertőzésbe esett, éshogy megvédek mindenki mást, aki védelemre szorul. Mitől? Az emberiségtől. Mindig is lesznek emberek, akik megijednek a megmagyarázhatatlantól, és elkezdik üldözni azt. Sosem tudhatjuk, hogy egy zseniből, mikor lesz szörnyeteg. A családom mottója vitte sírba az emberiséget. - vágott az asztalra. - De ha az lesz az utolsó cselekedetem is, visszaállítom a rendet, egy olyan világot teremtve, ahol egyenlő félként élhettek. - nyelt.
Mi zajlhat le Krisben, hogy ilyen nehéz beszélnie? Egyáltalán, miért tépi fel a sebeit? Oda akarok menni, átölelni, de nem tehetem. Túl nagy a teher rajta, és ezen egyikünk sem könnyíthet.
- De ma, az emberiség történelmet írt. A belső embereim, nem is... barátaim valószínűleg sorra meghalnak. Akik ugyanúgy holtak. - hatalmas hangzavar keletkezik a teremben, kétségbeesett tekintetek várnak a válaszra, amit még a vezetőnk is nehezen mond ki. - Sajnálom. - rogyott térdre Kris. - A kutatást egy bizonyos testvér családdal végeztük, az apjuk fura fazon volt, gondolom a felesége elvesztése miatt. Négy lánya volt. CL, Minzy, Sandara és Bom. Nevezhetem akár a nővéreiteknek is őket. A mai vörös riasztás - a riasztások legnagyobb fokozata - egy jelentés volt róluk. Nem tudom, hogy önként vagy agymosva, de elkezdték tizedelni a fajtánkat. Ahogyan azt se tudom, ki, mióta és hogyan hozott létre egy ránk halálos fegyvert. Mint vezető, elbuktam. Óvatlan voltam. Talán, ha magam bementem volna kémkedni... - nem, nem és nem. Felálltam, Sehunnal egyetemben és Kris két oldalára siettünk át a borzongó tömegen, hogy felhúzzuk, de ellenkezett, és még csak fel se nézett ránk. - Elhittem, hogy kint békén hagynak minket, hogy azok, akik bent maradtak meg tudják húzni magukat.
- Kris az istenért! - rogytam mellé. Éreztem, ahogy arcomat a könnyeim végig szántják. Kris remegett az idegtől, be volt minden egyes izma feszítve, hogy ne tegyen úgy, mint én.
- Ezért, ha nem is fogadjátok el bocsánatkérésemet, - hajolt teljesen a földnek. - de had mondjam el, hogy mennyire sajnálom, és ha mégis, még érdemes vagyok a bizalmatokra, kérlek adjatok még egy esélyt, hogy jóvá tegyek mindent.
- Állj fel... Nem hallod... - rángattam kezét. - Wu Yi Fan! Érezheted magad felelősnek a fertőzés miatt. De ha te nem lennél, mi se lennénk ennyien ezen fedél alatt. Nem törölhetem el se én, se a legjobb barátaid, se a családod a múltat, de ez a jelen. Szóval. - álltam fel remegő lábakkal. - Bárki, akinek próblémája van vele, előbb elém álljon, hogy megkínozhassam aztán elküldjem innen, mert ő nála többet még soha senki nem tett le az asztalra. Akinek nem tetszik valami az most távozzon innen, és soha többet meg ne lássuk. Mert felteszem az egész maradandó életem arra az ígéretre, hogy örülni fog ha a nővérek találják meg az illetőt és nem! - néztem végig halál komoly arccal a tömegen. Eközben már Sehun felsegítette Krist a földről, aki egyszerre döbbent arcmimikával és hálás mosollyal nézett rám.
- Velünk vagytok, vagy ellenünk? - kiáltotta el magát Sehun. Csend telepedett a teremre a kirohanásaink után. Kellett egy kis idő, míg feldolgozta mindenki a mondatokat, amik elhagyták a szánkat.
- Kris! Kris! Kris! - kezdte el skandálni a leghátsó sorban Chanyeol, s mellette a nyúzott Tiffany is rákezdett. Nem kellett innentől sok, mindenki hangosan kezdte el üvölteni az ő nevét. Sehun, mint egy box meccs bajnokának, úgy emelte fel a kezét.
- A legnagyobb hős a teremben jelenleg te vagy Kyungsoo, köszönöm. - ölelt át, majd a tömeg felé fordult. - Köszönöm a belém vetett bizalmat, s ígérem innentől kezdve egy méltó vezetőként fogok viselkedni. Mert innentől kezdve, nem hódolunk be! - jelentőségteljesen nézett végig mindenkin, miközben én a füléhez hajoltam.
- Mégis mennyi ideje tartogatod ezt magadban? - kuncogtam.
- Miért nem jó? - fordult felém ijedten.
- De. - mosolyogtam.
- Jól van, jól van. Köszöntük a figyelmet. -lökött fel mindannyiónkat Chanyeol. - A következő megbeszélésig elmehettek. - hessegetett kezével.
- Chanyeol? - néztünk furcsán a colosra.
- Aláírom, hogy szép beszéd volt, és tudom, hogy jó vezető vagy. Nem hiába állunk mi négyen itt melletted. Ha te nem lennél, mi se. Nekünk volt a legsanyarúbb sorsunk, ezért az életem a tiéd.
- Az enyém is! - Tiffanyval egyszerre szólaltunk fel.
- És, amire a beszédet utalt, a sok szarságra amellett, hogy rossz vezető vagy, egy háború.
- Hogy mi? - Sehun meglepetten futatta tekintetét a két személy között.
- Én is tudom, hogy... - intette le Chanyeol.
- Mindenképpen veszítünk. - Kris csak némán bólintott és végre leült a székére.
- Kifejtenéd? - dőltem az asztalnak.
- Ha nyerünk, akkor se. Egy háború, pontosítva egy polgár háború civilek életével jár, így a halálok száma nő, a holtak száma nő. Ez egy ideiglenes vereség. Tovább haragítjuk az élőket. Ha megöljük, csak CL-éket, Krisnek lesz a legnehezebb feldolgoznia, és másokat küldenek ki helyettük. Ha elpusztítanak minket, végleg veszítünk és a fennmaradó generáció szenvedni fog. Ha nincs gyógyír minden mindegy. - sóhajtotta.
- Tehát az nem mindegy jelenleg, hogy itt a farkunkat behúzva várunk, vagy mi lépünk? - szólt fel Sehun.
- Kris, mit fogunk tenni?
- Nem itt ülnék, ha tudnám. - túrt hajába. - A pandáék. szükségünk lesz rájuk.
- Utálnak minket, ráadásul rátettünk egy lapáttal.
- Nos, technikailag, egy valaki nem. - emeltük mind tekintetük Sehunra.
- Hm? Neeeeem. Á-á. Tudom, mi jár a fejetekben. Nem. Miért pont Luhan? - pislogott nagyokat értelmes elfogadható választ várva.
- Nem fél tőled. Kíváncsi. - sorolta Kris.
- És esetlen. Haló. Nem hiszem, hogy meg fogja tudni győzni őket, a mi igazunkról. Akkor már Baekhyun. - mutatott Chanyeolra.
- Kizárt. Túl nagy a büszkesége, pedig ő is látta, amit mi.
- Tao? - most kérdeztem én.
- Benne bízhatunk meg a legkevésbé. HuangZi Tao. - csatlakozott be a beszlgetésbe Tiffany.
- Az a Huang? - szorította ökölbe a kezét Kris.
- Igen.
- Miért nem szóltál? Ha tudtam volna, hogy annak a semmirekellő gazembernek a fia...
- Akkor mi, Kris? Ha? Ugyanúgy megdugtad volna, mert kurvára de a farkaddal gondolkodtál, és esélyem se lett volna szólni róla. Egyik füleden be, másikon ki.
- Na és Kai? - takarta ki Tiffanyt Sehun.
- NEM! - visítottam a név hallatán.
- Miért? Az ujjad köré csavartad. Csak kérned kell... - motyogta.
- Luhant is csak kérni kell. - csattantam fel.
- Még mielőtt összeverekednétek, beszélek az ötödik emberükkel. - indult meg az ajtó felé Tiffany.
- Volt ötödik? Beszélni? - keltette fel az érdeklődését Chanyeolnak. - Megyek veled. - masírozott a lány mellé.
- Megyek én is, van egy kis dolgom. - biccentett Sehun, s hamar eltűnt.
Chanyeol POV
Nem voltak rosszak a megérzéseim. Tiffany szobájából halk szipogás szűrödött ki.
- Tiffany. - kopogtam be az ajtón. - Bejöhetek?
Semmi válasz nem érkezett, de jobbnak láttam beengedni magam.
- Láttam összetörni valamit benned, amikor a sráccal beszélgettél. - dőltem az ajtónak, s a másik irányba bámultam, még mielőtt allergiás reakciót váltanék ki nála, hogy könnyes arcára nézek. A lányok utálják az ilyen pillanatokat nem?
- Mégis honnan? - szipogott.
- Tipikus női dolgok? Volt egy hugom. - vontam vállat.
- Mi történt vele, ha... megkérdezhetem.
- Túlságosan szeretett. Szerelmes volt. Az vitte a sírba. - sandítottam kissé felé.
- Ezt, hogy érted? - paskolta meg maga mellett az ágyat. Leültem egy nagy sóhaj kíséretében.
- Tizenkilenc volt, de jobban jeleskedett az életben, mint én valaha. Három éve volt együtt a barátjával, aki megkérte a kezét. - elmosolyodott. - Aznap éjjel, egy barátnője írt neki, hogy látta a barátját egy másik nővel az egyik szórakozóhelyen. Először csak dühös volt. A kanapén ültem, mikor láttam kirohanni, nem törődtem vele. Nem tudtam, hogy akkor fogom utoljára látni. Ha tudtam volna, magamhoz öleltem volna, s enyhítettem volna a fájdalmát. - szorítottam ökölbe a kezem, amit kedvesen két kezébe fogott Tiffany, miközben történetemmel újra megsirattam.
- És...? - hajolt közelebb.
- Egy féltékeny liba üzenete volt csak. De ő... sírva futhatott végig az utcákon, míg az egyik zebrán elütötte egy kamion. Konkrétan felismerhetetlenre roncsolódott. Én is csak akkor voltam hajlandó elfogadni az igazságot, amikor észrevettem a testen a karkötőt, amit szülinapjára vettem. A gyűrű... eltűnt. A srác, éjfélkor felakasztotta magát. Mindketten ugyanazon a napon, az UDD kitörése előtt 11 órával. - szorítottam össze szemeim, hogy ne kezdjek sírni. - Máig nem tudom eldönteni mi lett volna, ha a vírus idején halt volna meg, ha nem hagyom kirohanni az utcára. Amit mondani akartam ezzel, hogy láttam összetörni benned ezt. Ezt a szörnyű... érzést. Szerelembe esni, szerelmesnek lenni mindaddig jó, amíg nem töröd össze magad. - nyúltam arcához, hogy mindkét oldalról eltűrjem haját. A sírástól csillogó szemeivel mért végig, majd a nyakamba borult.
- Én vagyok a világ legönzőbb embere. Ezt hallva is csak fáj. Azt akarom, hogy valaki így érezzen irántam is. Csak egy kicsit. Sajnálom. - sírta nyakamba.
- Nem ezért meséltem el. Bár, már mi ütjük el a kamionokat, de még mindig van szívünk, mégha nem is dobog. Nem akarom többé a családtagjaimat szenvedni látni.
- Köszönöm, Chanyeol. - törölte meg a szemeit, majd egy szívből jövő mosollyal jutalmazott, amit viszonoztam. Ha fel kell tépnem a sebeimet, egy mosolyért, bármikor megtenném.
- Menjünk? - kérdeztem, mire bólintott és elindultunk.
Kris POV
- Feszült vagy. - nehezedett két kéz a vállaimra, majd azok elkezdtek munkálkodni. Egy halk nyögés hagyta el a számat, s kicsit elengedtem magam a székben.
- Micsoda észrevétel Kyungsoo... - sóhajtottam. - Ez jó.
- Micsoda észrevétel Kris. - nyomta meg erősen a vállam, mire felmorogtam.
- Minden rendben lesz, te itt vagy nekünk, neked pedig mi. - nyomkodta meg kicsit a nyakam is.
- Tudom. - döntöttem hátra a fejem. Szemeimet kinyitva egy vigyorgó Kyungsoo tárult elém. - Mi olyan mókás? - suttogtam, hiszen arca közel volt az enyémhez.
- Szeretnél ellazulni? - kérdezte, ügyet se vetve a kérdésemnek.
- Jó lenne. - mosolyogtam vissza rá, mire ő az ajkaimra hajolt. A döbbenettől először vissza se csókoltam, csak amikor felső ajkamra harapott. Kezdeti vadságát csillapítva gyengéden csókoltam meg, de eléggé kényelmetlen volt a dolog kitekert nyakkal, így az ölembe vontam, s úgy folytattam tovább. Kecses mozdulatokkal kezdte masszírozni férfiasságom, s nyakamra is át tért csókjaival. - Ezt mire véljem? - suttogtam.
- Ez a leggyorsabb módszer a kikapcsolásra, és... - pillantott félre.
- Kai kanosan hagyott mi? - nevettem fel, mire mellbe vágott. - Au.
- Kuss vagy itt hagylak. - morrant rám, s becsúsztatta kezét gatyám alá én meg szájára tapadtam.
- Ha belekezdtél esélyed sincs kimenni azon az ajtón az engedélyem nélkül. - fektettem az asztalra s fölé tornyosultam.
- Kris. - fordította fejem úgy, hogy tökéletesen lássam tekintetét. - Én azon az ajtón, most nem a saját lábaimon akarok kimenni, felfogtad? - nyalt végig felső ajkán, amitől határozottan hallottam elpattanni valamit az agyamban. Egy pillanatra erősen felkarjába martam, összeszorítottam szemeim, s miután kinyitottam azokat, összetalálkoztak azok egy csodálatos fémszürkében ragyogó szempárral. - Helyes. - mosolyodott el, majd hátát megemelve húztam magamhoz egy csókra. Egyik lábát derekamra helyezte, s kezével matatni kezdett felsőtestemen. Szép estém lesz már látom.
Tao POV
A visszafele úton senki nem beszélt. Még Kai fa poénja sem kerültek elő, mindenki magába mélyedt. Egyedül Luhanon láttam a szórakozottság jeleit, de az is lehet, hogy csak meggárgyult.
- Erről senkinek se beszélhetünk. - előztem be Layt, hogy Baekhyun mellé kerüljek.
- Ezen gondolkodtál fél órát, bámulatos. - tapsolt meg.
- Bárcsak leestél volna. - forgattam meg a szemeim, s visszamentem a sor legvégére.
Negyed órával később megérkeztünk a főhadiszállásra. Leparkoltunk, majd megmondtam a többieknek, hogy menjenek előre, én elintézem a jelentést. A lábaim nagyon is inkább hátrafele akartak vinni, az apám irodája helyett, de muszáj volt nekem mennem. Én vagyok a legbiztosabb alibi a csapatban. Elhaladva a szűk folyosón Suho egy kisebb sóhajjal nyugázta, hogy ezek szerint mind biztonságosan visszaértünk. Kopogtam, majd egy "Bejöhetsz" után beléptem.
- Uram, jelentem, hogy az Alpha Csapat Byun Baekhyun vezetésével sikeresen vette az első terepküldetésüket. - vágtam magam vigyázba, mintha annyira muszáj lenne.
- Kérem a jelentés többi részét. - apám még csak rám se nézett.
- A küldetésünk az ellenséges populációra irányult, azonban kint létünk alatt egyetlen egy, ártalmatlan zombit láttunk csak. A célpontot nem közelítettük meg, nem lettünk volna készen egy csapda kezelésére. A személy, a YG fegyvergyártó cég vezetőségének lánya volt, uram. A felderítés további részében csak üres épületeket találtunk. "Életre", ami alatt mozgolódást értek, nem észleltünk. - fejeztem be.
- Valóban? - nyikorgott meg a szék.
- Igen. Nem mentünk túl a megadott zónán, illetve annak csak háromnegyedét tudtuk átvizsgálni.
- Miért?
- A legbiztosabban akartuk fedezni egymást, ezért inkább lassan haladtunk.
- Elmehetsz. - intett apám.
- Igenis. - hajoltam meg, s a lehető leggyorsabban hagytam el az igazgatóságot. A folyosóra érve kifújtam magam, majd már majdnem lefordultam jobbra hogy a kampusz felé vegyem az irányt, amikor az egyébként unalmas portfólió hirtelen egészen érdekessé vált.
- 2020.08.22. Sosem tudhatjuk mikor lesz egy zseniből szörnyeteg. A sorsfordító nap, amikor a Wu család lezárta a történelmet és egy új, véres korszakot nyitott meg. Wu Chao Lu a kor legeszesebb tudósa, és fia Wu Yi Fan a kísérlet sikertelensége és a káosz közepette meghaltak... ekkor a képre pillantva realizáltam, hogy Wu Yi Fan egyenlő a zombik vezetőjével. Meghalt? Épp ellenkezőleg, igenis él. Otthagyva a képeket felsiettem a srácokkal közös szobánkba.
- Srácok? - dobtam le magamról a bakancsomat, és az ajtó mögé dobtam. Pólómtól majd trikómtól is megváltam. Becsoszogva a fürdőbe konstalláltam, hogy mindenki ide jött be lemosni magukról a mocskot.
- Elintézted? - hajol ki a zuhany alól Baekhyun.
- Ja. - zártam le ennyivel. - Viszont sose találod ki, mi szúrt ma szemet a folyosón nekem.
- Hát, ha nem mondod el nem is fogom tudni. - unottan vont vállat. Azután is a válladat fogod ráncigálni, hogyha meghallottad? - Az a srác, Kris. Valójában Wu Yi Fan, a fejlesztőrészlegunk kutató csoportjába tartozott. Az apja és ők felelősek a robbanásért öt évvel ezelőtt.
- Szóval, a robbanás szándékos volt? - tekerte dereka köré a törölközőt.
- Nem. Úgy érzem több háttér sztori van a dologban, de egyetlen egy opciót sem zárhatunk ki. - kezdtem levetkőzni maradék ruhámat is.
- Egy lázadás, a rendszer ellen? - dőlt a csempének.
- Te is lázadsz, nem ugyanaz. - forgattam szemeim.
- Akkor? Azt fogod mondani, hogy véletlen volt? - dobta nekem az üres flakonok egyikét.
- Nem. De mielőtt bárkire is mutogatnánk, nézzünk körbe. Apám sok mindent szeret rejtegetni. - álltam be Baekhyun helyére.
- Még mit nem. A fejem a nyakam helyén szeretem látni. És, miért érzem úgy, hogy véded azt a Krist? A coloson kívül, még bármelyik másikat megérteném, például Sehun. - a név hallatára a leghátsó zuhanyból egy apró, de annál inkább hallható nyögés szökött ki.
- Luhan? Jól vagy? - kiáltottam át.
- P-Persze... - nem úgy hangzik.
- Ugye tényleg nem csinált veled semmit az a szemétláda? - sétált oda Baekhyun, de totál elfehéredett arccal vett egy 180°-os fordulatot.
- Csak nem egy nagy kígyót láttál? - vihogott Kai, ahogy végigmérte a kisebbet.
- Ó, dehogynem, egy marásra kész kígyót! - takarta is el hozzá a szemeit.
- Most szórakoztok, igaz? - hajoltam át a másik zuhanyfülkéhez, ahol egy kipirosodott Luhan próbálta takarni magát szégyenében. - Te kajakra felizgultál annak a zombi srác nevének a hallatára? Luhan! - csaptam arcon magam.
- Hagyjatok már lógva könyörgöm! - rogyott össze a fülke egyik sarkába.
- Te nem vagy százas. Verd ki a fe... Felejtsd el, mert ha visszamegyünk már nem barátkozni megyünk, hanem megölni őket. Elég világos voltam? - bújtam bele a kék köntösömbe, majd Luhan mellé guggoltam bármennyire is volt kínos. Ráterítettem a törölközőjét, és úgy vártam a válaszára.
- Tao, kérlek csak hagyjatok magamra egy kicsit. - temette kezeibe az arcát.
- Nem Luhan. Akármennyire is kényelmetlen most nem. - akartam hajába simítani.
- De a rohadt életbe is kurvára de megteheted! - ordított rám. Esküszöm ha parókám lenni az is le esett volna.
- Tao. - húzott fel Lay. - Tudtuk, hogy sok lesz neki a kiküldetés, így még mindig szívesebben látom, mintsem azért sírjon, mert rosszabb sokk érte, vagyhogy ne is lássam. Majd a későbbi problémákat később megoldjuk. Gyere Kai. - terelt ki minket. - Ne siesd el Luhan. - csukta be az ajtót.
Luhan POV
Sehun. Csak a neve hallatára leforgott bennem minden, ami köztünk történt. Túl feltűnő voltam a srácoknak, de Taonak igaza van. Mit akarok én ezzel elérni? Ha visszamegyünk már állig fegyverkezve leszünk, készen arra, hogy megöljük őket. Vajon én képes lennék ott harcolni? Megölni egy személyt, aki akár zombi akár nem, de megaláztatottságon és félelmen kívül megéreztetett velem mást?
2016. május 12., csütörtök
2015. szeptember 5., szombat
Chapter 03.
Kris POV
Az elmúlt fél óra, a dühöm, minden eltűnt, csupán egyetlen egy csóktól. Védtelennek kezdtem érezni magam, a panda ellen. El akartam taszítani, de egyszerűen sehogy sem sikerült, az élvezet mindig felülírja az agyam parancsait. Kezeimmel a fenekét masszíroztam, ezért néha-néha belenyögött a csókba. Mikor átfordítottam magunkat, hogy ő legyen a földhöz préselve, már a gatyáját szedtem volna le róla, mikor az egész szoba vörös fényben kezdett el úszni, amit féktelen riasztás kísért. Rögtön feleszméltem, és mindent abbahagyva a kulccsal kinyitva az ajtót rohantam a tárgyaló fele. A többiek kiabáltak utánam, de semmit nem hallottam meg belőle. Akikkel szembe kerültem a folyosókon, őket is sorra fellöktem, majd mikor beléptem a tárgyalóba a hideg kezdett futkosni a hátamon.
- H-hé.. mégis mhi… - vettem észre, hogy Chanyeol a nyakamba liheg.
- Emlékszel arra, amikor mondtam, hogy vannak még embereim a virágzó városban? – pillantottam rá, míg a falon kezdtem kopogtatni. Chanyeol furcsán pillantott rám, de bólintott. – Az ő feladatuk az volt, ha látnak bármi rendellenességet szóljanak. Nem minden holt volt hajlandó kivándorolni. – hallottam egy tompa hangot. Vettem egy mély levegőt, minden erőmet a jobb öklömbe gyűjtöttem és belevertem egy hatalmasat a falba.
- Még mindig nem értem, miért kell hozzá verned a falat. – döbbenten mondta Chanyeol.
- Emögött a fal mögött, van az, amit egészen idáig titokban tartottam. De, a vörös riasztás, nem hiába vörös. – nyúltam be a lyukon, hogy egy kilincset kezdjek felkutatni. – Segíts letépni a fal maradványait. – morrantam Chanyeolra.
- Mégis mi az, amit még te is ennyire komolyan veszel? – kezdett segíteni.
- Volt bármikor is olyan alkalom, amikor minket veszélyeztetett valami, nem nyújtottam a száz százalékot? – morogtam, majd Chanyeol háta mögé pillantva megláttam. – Baekhyun? – vontam fel az egyik szemöldököm.
- Tao kikötözött, ezért utánatok jöttem. – kérdőn nézett rám. – A panda… - köhintett. Szóval, Taonak hívják! – Sürgősségi hívást kaptunk és… - keresi a megfelelő szavakat.
- Engedélyt kérsz, ahhoz, hogy lelépj vagy mi? – csodálkoztam.
- Én… nem tudom, csak jöttem. – motyogta.
- Örülök, hogy ilyen jól eldumáltok, de haladhatnánk? – vág közbe Chanyeol.
- Persze. – nyitottam ki az ajtót, és három hatalmas képernyő és egy óriási billentyűzetet fedtem fel. – Ez itt, a ti világotokból való. – mutattam a készülékre.
- De ehhez áram kell! – lépett be Baekhyun és Chanyeol is.
- Mondtuk, hogy nincs? – vontam fel a szemöldököm.
- Mi a fene… - Chanyeol is csodálkozóan mérte végig a kis szobát, én pedig a főgéphez vettem az irányt. Megnyomtam a vörösen világító apró gombocskát, majd a fekete képernyő sötétségén megjelent egy ablak, ami a jelszót kérte. Beírtam, és egyből számtalannyi rejtett kamera képe fedte fel magát.
- Ez a központ? – állt mellém Baekhyun.
- Meg még sok minden más… - kapcsolgattam. – Nem értem, mégis miért riasztott volna, ha sehol semmi jelzés. – ekkor a kezelőpultra meredtem, a gomboktól vártam a választ, de semmi nem érkezett.
- Az ott, miért villog? – csillogtam Chanyeol szemei, mint valami két évesnek, ezért ő is lenyomott valamit, amitől elsötétült a kép.
- Te isten barma! – be akartam húzni neki egyet, de egy hang megzavart minket.
- Hall engem valaki? Kris ott vagy? – ismerős, nagyon is.
- Henry? – értetlenül néztem körbe a terembe. Feleslegesen.
- Gondolom most körbenéztél, marha. – nevetett, majd a képernyő színei visszatértek. – Hm, három és fél éve, igaz?
- A tárgyra, most. – morogtam.
- Nos, mint ahogy azon a napon ígértem, ha bármi gyanúsat látok jelentem. De egy lépéssel megelőztek, minket Kris. Vége. Nincs mit jelenteni. – nevetett fel, mint egy örült.
- Hé, Henry, ne most veszítsd el az eszed, magyarázd meg mi tör-. – vágott a szavamba.
- Byun Baekhyun? Valóban te vagy az? Kris, hogy állítottad az oldaladra? Akkor tehát, Tao is ott van?
- Nem állítottak át senkit, sehova. De ha már itt vagyok, szeretném megtudni, hogy miért kapnak központi hívást ezek a rohadó zombik! – morogta.
- Ha tudnád, hogy azok a rohadó zombik tisztességesebbek, mint a te drágalátos igazgatód, egyből szebb lenne a hangnemed! – szólt vissza ingerülten Henry, ami nem rá vall.
- Verekedni akarsz, seggfej? – indult volna neki a monitornak Baekhyun, de Chanyeol elállta az útját, amitől láthatólag megszeppent.
- Tudod jól, hogy vannak, akik a városban próbálnak tovább észrevétlenül élni. – ignorálta a törpét Henry, én pedig biccentettem. – A nyilvántartott létszám százezer volt, ami feltehetőleg megnőhetett kétszázezerre, de a drasztikus csökkenésen nem változtat. Jelenleg, körülbelül Új-Seoul területén hétezren tartózkodnak, és ez a szám is egyre csak csökken. – a döbbenet szele söpört végig a teremben, senki nem tudott megszólalni. – Van egy csoport őrült halott, a 2ne1. Négyen vannak. Az igazgatónak dolgoznak. Nem régiben egy pusztítónevezetű fegyver prototípusát hozták ki próbára. Ezek nem riadnak vissza semmitől, pláne úgy, hogy működik. – hirtelen eltűnt a kép.
- Henry? – kiáltottam.
- Itt vagyok, de megtaláltak. Már csak néhány percünk maradt. – nyelt egy nagyot. – Feltörtem a rendszert és a hét elején meglepő dolgokra bukkantam. Nem értettem igazán, de valami olyasmiről volt szó, hogy a halottak teste egyfajta kémiai bomba. Lehet, hogy ugyanúgy működik, csupán annyi a különbség, hogy a véralvadásotok gyorsabb az embernél, ezért van az, hogy szinte lehetetlen megsebezni titeket. Viszont, ha a szervezetetekbe jut az újfajta véralvadásgátló, gyengébbek lesztek, mint, nos, mindegy. A lényeg… - vágtam közbe.
- Hogy akkor tényleg alulról fogjuk szagolni az ibolyát. – hajtottam le a fejem.
- Mi a rossz abban? A halottaknak a föld alatt a helye. – bunkón szólalt fel Baekhyun.
- Ha most helyben megölnélek. – sziszegve ragadtam meg a torkánál. – Te nem az életedért könyörögnél? Akár csupán csak egy percért? – engedtem el, hogy levegőhöz jusson.
- Basszus. – ordított fel Henry.
- Mi történt? – kérdezte Chanyeol.
- Ne bízzatok meg senkiben, akit nem ismertek. Világos?! Úgy látszik, néha meg kell halni, hogy élni tudj. – nevetett fel Henry.
- Miről beszélsz? – vágtam a pultba.
- Emberekre nincs halálos hatással a fegyver. – sóhajtott.
- Henry, ugye nem… - akadtak meg a szavak a torkomban.
- Tudom, hogy direkt mentettél meg és nem ezt szántad nekem, de egyszer mindenkinek meg kell halnia. Ja, és Baekhyun, 999-es fájl, hozzáférési kód *************. Kris, sok szerencsét. – és a vonal recsegését lehetett már csak hallani.
- Henry? – ordítottam.
- Kris. – éreztem meg egy erős szorítást a vállamnál.
- Küldjük haza őket. Nem vagyok annyira magamnál, hogy megígérjem nem bántok senkit. – fellökve Baekhyunt mentem ki a teremből.
Chanyeol POV
- Mekkora egy seggfej vagy. – néztem szúrósan Baekhyunra.
- Miért te különb vagy nálam? – förmedt rám.
- Nem. – vigyorgok rá.
- És, most miért vigyorogsz coloskám? – mordult rám.
- Semmi, semmi. – vigyorogva húztam kifele, hogy visszamenjünk a többiekhez. – Egyébként, nem kellene mennetek? A drága városotokat pusztítják. – néztem le rá.
- Neked meg az agysejtjeid pusztultak el teljesen. Ha rajtam múlik, egyben marad. – előzött be.
- Ha te mondod. – vontam vállat és én is bementem. – Kris? – néztem Kyungsoora.
- Még nem jött vissza. Mi történt? – nézett vissza rám értetlenül.
- Majd elmagyarázzuk. Egyenlőre oldozzátok ki a maradékot és engedjétek el őket. Hazamennek. – mondtam.
- De én még maradni akarok! – kezdett nyafogni Kyungsoo fogja.
- Te vagy az első, akit páros lábbal rúglak ki innen, perverz! – kiáltott rá.
- Hé, troll. Hol a kulcsom? – nyújtotta felém a kezét Baekhyun.
- Milyen kulcsról beszélsz? – vigyorogtam.
- Tudod te azt nagyon jól. – sziszegte.
- Hm, ha ilyen szépen kéred, akkor nem. – öltöttem rá nyelvet.
- Nincs kedvem szarozni veled, add oda! – akarta átkutatni a zsebeim, de egy hosszabb néma önmarcangolás után, inkább visszaeresztette a kezeit a teste mellé.
- Ha így kéred, nem. – sóhajtottam. Szúrósan rám nézett, majd egy hirtelen mozdulattal kirángatott a folyosóra és a falnak lökött. – Na mi van, meg akarsz verni? – nevettem fel, de ahogy egyre közelített arcával, bambán pislogtam rá. – Hm? – adtam hangot érdeklődésemnek.
- Ad oda a kulcsom… - motyogta.
- Nem hallottam jól. – néztem rá továbbra is zavarodottan, hogy mit akar. Nagyot sóhajtott, majd hirtelen megcsókolt, de hamar el is vált.
- M-most már odaadhatod. – motyogta oldalra nézve.
- Tudod egy szimpla kérlek is elég lett volna. – haraptam alsó ajkamba, majd kiszedtem a zsebemből. Míg hagytam elmélyedni a gondolataiba, hogy mégis miért tette azt, amit, addig gatyája és alsója korcát magam felé húzva, elsüllyesztettem a kulcsát, s pont akkor jöttek ki a többiek is. – Akkor, mi végeztünk is. – paskoltam meg az arcát, és elindultam Tiffanyval, Kyungsooval előre. Mögöttem egy agyhalott Baekhyun, Tao támogatásával ballagott, mögöttük meg Lay és egy szadomazo Sehun és Luhan páros.
Lay POV
- Tiffany! Nem tudnád véletlenül megmondani, hol vannak a kütyüjeink? Nagy szükségünk lenne rá, hogy belokalizáljuk a motorokat. – léptem a lány mellé.
- Mi a jelszó? – vigyorgott rám.
- Kérlek szépen? – kérdeztem vissza bárgyú képpel, közben a colos csak vetett egy sunyi pillantást Baekhyunre, aki erre erősen a földet kezdte stírölni.
- Akkor el is kísérsz. – húzott el nagyobb lendülettel a bal oldalon elhelyezkedő folyosóra. – A kijáratnál várjatok meg! – kiáltottam vissza. – Ugye a kijáratot is megmutatod? – kérdeztem, de kicsit megijedtem, amikor Tiffany eléggé őrült fejet vágott.
- Tudod, imádom a cuccaitokat. Kicsit elmagyarázhatnád, hogy is készülnek, és akkor még üzletet is köthetünk. – kuncogott.
- Nem éppen valami őrült nagy gond van? – vontam fel a szemöldököm.
- Kris megoldja. Mint mindig. – álltunk meg egy ajtónál. – Üdvözöllek a kincses kamrámban. – nyitotta ki kulccsal. Meg voltam győződve, hogy valami verembe megyünk, de nem kiderült, hogy a szobájába jöttünk. – Behoztam ide őket. – sétált az asztalához.
- Aha... - vizsgálgattam a rózsaszín cuccokat.
- Tudod, nem szokott itt ennyi élet lenni. A barátaid... nagyon... - kereste a megfelelő szavakat.
- Élénkek. - ültem le az ágyára, amíg szerelt valamit. - Nehéz halottnak lenni? - kérdeztem, bár lehet kicsit tapintatlan voltam, mert a szerszám kiesett a kezéből.
- Úgy nézek ki, mint aki halott? - förmedt rám. - Fogalmatok sincs arról, hogy mekkora kínokkal kell megküzdenünk. Amikor eszünk vagy iszunk valamit... nem érezzük az ízét. A napfény nem melegíti az arcomat többé. Nem fázok, nincs melegem. Nem öregedem. De mindemelett érzünk vágyat. Megmagyarázatlan vágyat. Éhezünk. Éhezünk egymás érintésére. Szinte lehet azt mondani, hogy a szex éltet minket. Ennyink van. Nincs benne érzelem, nincsenek kapcsolatok... csak szex. Tudod milyen üres világ ez? El tudod képzelni? Ha kilépsz a bázisról mit látsz? Szürkeséget. Romokban heverő épületeket. Meg mernék esküdni, hogy még az ördögszekereket is látod áthaladni az üres utakon. Nincs semmink. Nem akarunk senkit se bántani, de ti megrögzötten kutattok utánunk, hogy végezzetek velünk. Végezni? Amivel meglőttök még csak Némán sétáltunk egymás mellett. A csend kezdett az elmémre telepedni. Olyan volt, mintha nem kaptam volna levegőt. Szerencsére hamar megszabadultam a szenvedéseimtől. - Lay, legközelebb, ha éppen meg akarnátok ölni egy halottat, tedd fel magadban a kérdést. Vajon az áldozat, élőhalottként akart szaladgálni az utcán, és örök életét meneküléssel akarta tölteni? - nézett szemeimbe.
- Valószínűleg nem. - kezdtem felfogni Tiffany gondolkodását.
- Na, és ha te véletlenül meghalnál? - lökött ki az ajtón. - Soha többé ne gyertek ide vissza. Tudod, Chanyeol egy csupaszív srác, a haverod meg szimplán seggfej. Kris keménynek tűnik, de neki is vannak érzései. A másik két barátod rendesnek tűnt, soha nem láttam még szikrákat Sehun szemében, és szerintem nem tudjátok milyen a tűzzel játszani, úgyhogy a kis bébit is tartsd távol innen. - figyelmeztett. Tiffany viselkedése megváltozott.
- Bébi? Luhanra gondolsz? - értetlenkedve fogtam meg az ajtót, ami az arcomba landolt majdnem.
- Túl kíváncsi. - erőlködött az ajtóval.
- Mégis mitől változtál meg ennyire? - csodálkoztam.
- Megértenéd? Nem. - vágta rám az ajtót. Van erő benne az biztos. Visszakiabáltam egy "úgy is fogunk még találkozni"-t, de abban sem voltam már biztos, hogy még az ajtó mögött van. Lassan sétáltam felfele a fény felé, ahol már a többiek vártak rám, habár nem mindenki.
- Baekhyun? - néztem kérdőn a többiekre.
Baekhyun POV
Az agyam és a testem már rég a határait súrolta. Túl sok minden történt egyszerre. Meg volt az első terepküldetésünk. De miért nem örülök neki? Ja, hogy valami troll csávó konkrétan megalázott a csapatom előtt? Eh. Engem Byun BaekHyunt megaláztak. A csapatom előtt, akiknek tisztelniük kell engem feltétel nélkül. Hátul kullogva Taot hamar ellöktem magamtól és rámordultam. - Nem kértem a segítséged. Viszont várjatok meg kint. - mondtam ellentmondást nem tűrően. - Hé coloskám, gyere ide csak egy percre. - került is elém az említett. - Neked és nekem lesz egy szép kis beszélgetésünk... itt. - nyitottam ki az előttünk megjelenő ajtót, ami valamiféle raktár volt.
- Hallgatlak. - vigyorgott fölényesen.
- Tudod, a mi világunkba én egy elismert vezető vagyok. Soha semminek nem hagytam, hogy csorbát üssön a becsületemen, de te. - itt szünetett tartottam. - Mégis megengedted magadnak ezt a luxust. Azt hiszed, hogy ezt mindenféle fizettség nélkül eltűröm? - nyaltam végig száraz ajkaimon, de amikor pillantásával tökéletesen követte a nyelvemet, olyan érzésem volt, mintha megástam volna a saját síromat.
- Hogy mit gondolok? - hallottam meg hangját túl közel a fülemhez. Veszélyesen közel. - Izgató, ahogy itt pattogsz. - morrant fel. Kikerekedett szemekkel pislogtam a falra, mint aki nem érti mit mondtak, de tökéletesen képbe voltam.
- Te azt hiszed szórakozok? - ütöttem vállába, hogy eltávolodjon tőlem.
- Őszintén? Vicces, hogy azt hiszed bármit is tudsz ellenem csinálni. Csak egy törékeny ember vagy. Annál is törékenyebb, mint ahogy mutatod magad. Bizonyítéknak ott van az, hogy az egód megsértése a világ végét jelenti a számodra. - vezetett a falnak. - És mondtam én, hogy nem akarom letörni a szarvad is? Utálom az ilyen embereket, mint te. Akik azt hiszik, hogy feljebbvalóak másoknál. - támaszkodott meg kezével fejem mellett. - De sajnos túl erős vágyat érzek arra, hogy megleckéztesselek, ezért nem tudom figyelmen kívül hagyni a szarságaid. - lehelte fülembe, amitől megborzongtam és légzésem is felgyorsult. Most komolyan egy zombi rekedtes hangjára izgulok fel? Ajkamba harapva döntöm fejemet a falnak várva a folytatást. Az elmém teljesen kiürült csak szaporátlan légzése cseng jelenleg üres fejemben. Légzései erőteljesebbek lesznek, márha mondhatom azt. Oldalra fordítom a fejem, ahol már a colosnak sikerült kikaparnia a vakolatot. Ujjai véresek voltak, de már semmi bajuk nem volt. - Hé. - könyököltem hasba. - Mi van veled? - remegtem meg, ahogy ököllel ütött a falba.
- Most menj ki. - lökött odébb.
- Csak nem egy gyenge pillanatodban vagy? Éhes vagy? Emberi agyra? Há? - jelent meg az arcomon az ördögi vigyor.
- Menj ki. - dőlt háttal a falnak és lecsúszott.
- Komolynak tűnik. - álltam elé. Mégis mi lett vele? Leguggoltam és úgy mértem végig, de egy dolgon megakadt a szemem. - Várj. Te most felizgultál? - röhögtem el magam.
- Utoljára figyelmeztetlek. Menj ki vagy megbánod. - tepert le a földre. A testünk összesimult, így éreztem férfiasságát, mire egy néma "ó"-t formáltam a számmal.
- Lehet könnyebben ki tudnék menni, ha elengednél. - mocorogtam.
- Késő. - fogja fejem fölé kezeim. Fájt. De nem érdekelte. Erőszakosan kapott ajkaimra. Nem csókoltam vissza, ellenkezni is akartam, de az már kevésbé sikerült. Teljesen csípőmre nehezedett, amitől bele kellett nyögnöm a csókba. Ezt kihasználva nyelve azonnal utat tört az enyémhez. A colosnak nem tetszett a passzív kodásom, így erősen ráharapott a nyelvemre, ami vérezni kezdett. De ennyivel nem elégedett meg. Alsó ajkamat is erősen harapta meg, hogy ugyanaz történjen. - H-hé... - nyögtem erőtlenül. Ő felnézett rám. Szemei szürkék voltak. - Mi a fene történt veled? - lihegtem.
- Ez történik ha sokáig szórakozol ez zombival, ha pont az esete vagy. - húzott fel a földről és a falnak préselt. - Na már most. Inkább együtt működsz, vagy a fájdalmasabb úton szeretnéd a teljes megaláztatást? - kezdte nyakamat csókolni. Úgy érzem magam, mint egy nyitott könyv. Pont ott szívta meg a nyakam, ahol a legerzékenyebb vagyok. Fel kellett nyögnöm újból. Hiába, de már én se tudom letagadni, hogy tetszik, amit csinál. De akkor is... - Na? - markolt férfiasságomra, amitől a levegő is bennem rekedt és könnyek gyűltek a szemembe.
- A picsába is... - nyakánál fogva húztam akaratosan ajkaimra. Akarom. Akarom. Akarom. Csak belevigyorgott a csókba. Ez már majdnem észhez is térített, mikor fenekembe markolt, én meg automatikusan megugrottam és lábaimat dereka köré fontam. Mi van velem... Kezeim hátára vándorolnak egyenesen a póló alá és erősen végig karmolom puha bőrét. A hirtelen fájdalomtól hátravágta fejét, így nyaka látóterembe került. Testemen löktem egyet, így a talajon landolva tapadtam ajkaimmal a fedetlen felületre. A falnak toltam és egy mozdulattal téptem ketté a pólóját. Nagyot nyeltem. Hát, van mire büszkének lennie. Kulcscsontjára tapadtam és így haladtam lejjebb egészen nadrágja korcáig. - Mi a fene van velem. - morogtam ingerülten, miközben már övével szórakoztam.
- Foglalkozhatnánk a beszéddel és a magyarázkodással később? - tépett hajamba.
- Seggfej. - nyaltam végig ajkaimon, ahogy megláttam férfiasságát.
- Csak Chanyeol. - húzott tincseimen, hogy végre igazán csinálhatnám a dolgom, ha már egyszer ott vagyok.
- Akármi. - forgattam meg a szemeim, majd először kezemmel kezdtem kényeztetni őt. Egy megkönnyebbült sóhaj csúszott ki az ajkai közül. Néhol gyorsítottam, néhol pedig lassítottam mozdulataimon ezzel is húzva az idegeit. Bár az előbbiből tanulva inkább számba fogadtam hossza egy részét. A colos egyből megkönnyebbülten nyögött fel. Hajamon húzott egyet, hogy ne csak ledermedve nézzek fel rá, hanem végre csináljak is valamit, így hamar elkezdtem a fejemet mozgatni. Lassan, lassabban és ha ez nem lett volna elég még lassabban. Hallottam nyögésein, morgásain, hogy szenvedett, de az volt a gond, hogy már én is. Egyik kezemmel a saját gatyámba nyúltam, másikkal pedig az ő férfiasságát húzogattam. Sosem hittem, hogy eljön ez a megalázó pillanat. Komolyan felállt egy zombitól? Byun Baekhyun még meddig süllyedhetsz? Hát... mint kiderült pontosan addig, hogy a zombi, akinek éppen kiverem még a számba is élvez. Fulldokolva köhögtem a földön, miközben semmi nem vett rá, hogy felnézzek a colosra. Nem akarom látni az önelégült vigyorát. Csak megtöröltem a számat. Felálltam neki háttal és az ajtó felé indultam.
- Elég kezes vagy. - kuncogott.
- Fogd be! - fordultam volna vissza teljes erőbedobással, hogy pofán verjem, de ő könnyedén lefogta a karjaim, és megcsókolt. Lágyan. Szenvedélyesen. Miről dumálok? Ellöktem magamtól és kitörtem a szobából.
- Már most imádlak. Alig várom, hogy újra találkozzunk. - kiáltott utánam.
- Azt lesheted! - mutattam be, majd rendbe téve a ruhám mentem ki a többiekhez. - Mindenki itt van? Mehetünk? - lihegve vetettem le magam a motoromra.
- Baekhyun... - hitetlenkedve nézett rám Kai.
- Ezúttal mi van? - morogtam.
- Tudod, csak kíváncsi vagyok. - vont vállat.
- Mire? - kérdeztem.
- Ti még lerendeztetek egy numerát vagy mi? Eléggé "éppen most dugtak meg hajad" van. - folytotta vissza a röhögőgörcsét, ahogy a többiek is.
- Baszódjatok meg. Honnan veszitek, hogy én vagyok... vagyis lennék alul? - húztam fenyegetőzően magam felé Kait a felsőjénél fogva.
- Vajon honnan. - csapta el a kezemet. - Húzzunk innen. - bólintott mindenki, majd pár percen belül már itt sem voltunk. Olyan dolgok történtek itt, amikről nem hiszem, hogy beszámolhatok a jelentésben.
Az elmúlt fél óra, a dühöm, minden eltűnt, csupán egyetlen egy csóktól. Védtelennek kezdtem érezni magam, a panda ellen. El akartam taszítani, de egyszerűen sehogy sem sikerült, az élvezet mindig felülírja az agyam parancsait. Kezeimmel a fenekét masszíroztam, ezért néha-néha belenyögött a csókba. Mikor átfordítottam magunkat, hogy ő legyen a földhöz préselve, már a gatyáját szedtem volna le róla, mikor az egész szoba vörös fényben kezdett el úszni, amit féktelen riasztás kísért. Rögtön feleszméltem, és mindent abbahagyva a kulccsal kinyitva az ajtót rohantam a tárgyaló fele. A többiek kiabáltak utánam, de semmit nem hallottam meg belőle. Akikkel szembe kerültem a folyosókon, őket is sorra fellöktem, majd mikor beléptem a tárgyalóba a hideg kezdett futkosni a hátamon.
- H-hé.. mégis mhi… - vettem észre, hogy Chanyeol a nyakamba liheg.
- Emlékszel arra, amikor mondtam, hogy vannak még embereim a virágzó városban? – pillantottam rá, míg a falon kezdtem kopogtatni. Chanyeol furcsán pillantott rám, de bólintott. – Az ő feladatuk az volt, ha látnak bármi rendellenességet szóljanak. Nem minden holt volt hajlandó kivándorolni. – hallottam egy tompa hangot. Vettem egy mély levegőt, minden erőmet a jobb öklömbe gyűjtöttem és belevertem egy hatalmasat a falba.
- Még mindig nem értem, miért kell hozzá verned a falat. – döbbenten mondta Chanyeol.
- Emögött a fal mögött, van az, amit egészen idáig titokban tartottam. De, a vörös riasztás, nem hiába vörös. – nyúltam be a lyukon, hogy egy kilincset kezdjek felkutatni. – Segíts letépni a fal maradványait. – morrantam Chanyeolra.
- Mégis mi az, amit még te is ennyire komolyan veszel? – kezdett segíteni.
- Volt bármikor is olyan alkalom, amikor minket veszélyeztetett valami, nem nyújtottam a száz százalékot? – morogtam, majd Chanyeol háta mögé pillantva megláttam. – Baekhyun? – vontam fel az egyik szemöldököm.
- Tao kikötözött, ezért utánatok jöttem. – kérdőn nézett rám. – A panda… - köhintett. Szóval, Taonak hívják! – Sürgősségi hívást kaptunk és… - keresi a megfelelő szavakat.
- Engedélyt kérsz, ahhoz, hogy lelépj vagy mi? – csodálkoztam.
- Én… nem tudom, csak jöttem. – motyogta.
- Örülök, hogy ilyen jól eldumáltok, de haladhatnánk? – vág közbe Chanyeol.
- Persze. – nyitottam ki az ajtót, és három hatalmas képernyő és egy óriási billentyűzetet fedtem fel. – Ez itt, a ti világotokból való. – mutattam a készülékre.
- De ehhez áram kell! – lépett be Baekhyun és Chanyeol is.
- Mondtuk, hogy nincs? – vontam fel a szemöldököm.
- Mi a fene… - Chanyeol is csodálkozóan mérte végig a kis szobát, én pedig a főgéphez vettem az irányt. Megnyomtam a vörösen világító apró gombocskát, majd a fekete képernyő sötétségén megjelent egy ablak, ami a jelszót kérte. Beírtam, és egyből számtalannyi rejtett kamera képe fedte fel magát.
- Ez a központ? – állt mellém Baekhyun.
- Meg még sok minden más… - kapcsolgattam. – Nem értem, mégis miért riasztott volna, ha sehol semmi jelzés. – ekkor a kezelőpultra meredtem, a gomboktól vártam a választ, de semmi nem érkezett.
- Az ott, miért villog? – csillogtam Chanyeol szemei, mint valami két évesnek, ezért ő is lenyomott valamit, amitől elsötétült a kép.
- Te isten barma! – be akartam húzni neki egyet, de egy hang megzavart minket.
- Hall engem valaki? Kris ott vagy? – ismerős, nagyon is.
- Henry? – értetlenül néztem körbe a terembe. Feleslegesen.
- Gondolom most körbenéztél, marha. – nevetett, majd a képernyő színei visszatértek. – Hm, három és fél éve, igaz?
- A tárgyra, most. – morogtam.
- Nos, mint ahogy azon a napon ígértem, ha bármi gyanúsat látok jelentem. De egy lépéssel megelőztek, minket Kris. Vége. Nincs mit jelenteni. – nevetett fel, mint egy örült.
- Hé, Henry, ne most veszítsd el az eszed, magyarázd meg mi tör-. – vágott a szavamba.
- Byun Baekhyun? Valóban te vagy az? Kris, hogy állítottad az oldaladra? Akkor tehát, Tao is ott van?
- Nem állítottak át senkit, sehova. De ha már itt vagyok, szeretném megtudni, hogy miért kapnak központi hívást ezek a rohadó zombik! – morogta.
- Ha tudnád, hogy azok a rohadó zombik tisztességesebbek, mint a te drágalátos igazgatód, egyből szebb lenne a hangnemed! – szólt vissza ingerülten Henry, ami nem rá vall.
- Verekedni akarsz, seggfej? – indult volna neki a monitornak Baekhyun, de Chanyeol elállta az útját, amitől láthatólag megszeppent.
- Tudod jól, hogy vannak, akik a városban próbálnak tovább észrevétlenül élni. – ignorálta a törpét Henry, én pedig biccentettem. – A nyilvántartott létszám százezer volt, ami feltehetőleg megnőhetett kétszázezerre, de a drasztikus csökkenésen nem változtat. Jelenleg, körülbelül Új-Seoul területén hétezren tartózkodnak, és ez a szám is egyre csak csökken. – a döbbenet szele söpört végig a teremben, senki nem tudott megszólalni. – Van egy csoport őrült halott, a 2ne1. Négyen vannak. Az igazgatónak dolgoznak. Nem régiben egy pusztítónevezetű fegyver prototípusát hozták ki próbára. Ezek nem riadnak vissza semmitől, pláne úgy, hogy működik. – hirtelen eltűnt a kép.
- Henry? – kiáltottam.
- Itt vagyok, de megtaláltak. Már csak néhány percünk maradt. – nyelt egy nagyot. – Feltörtem a rendszert és a hét elején meglepő dolgokra bukkantam. Nem értettem igazán, de valami olyasmiről volt szó, hogy a halottak teste egyfajta kémiai bomba. Lehet, hogy ugyanúgy működik, csupán annyi a különbség, hogy a véralvadásotok gyorsabb az embernél, ezért van az, hogy szinte lehetetlen megsebezni titeket. Viszont, ha a szervezetetekbe jut az újfajta véralvadásgátló, gyengébbek lesztek, mint, nos, mindegy. A lényeg… - vágtam közbe.
- Hogy akkor tényleg alulról fogjuk szagolni az ibolyát. – hajtottam le a fejem.
- Mi a rossz abban? A halottaknak a föld alatt a helye. – bunkón szólalt fel Baekhyun.
- Ha most helyben megölnélek. – sziszegve ragadtam meg a torkánál. – Te nem az életedért könyörögnél? Akár csupán csak egy percért? – engedtem el, hogy levegőhöz jusson.
- Basszus. – ordított fel Henry.
- Mi történt? – kérdezte Chanyeol.
- Ne bízzatok meg senkiben, akit nem ismertek. Világos?! Úgy látszik, néha meg kell halni, hogy élni tudj. – nevetett fel Henry.
- Miről beszélsz? – vágtam a pultba.
- Emberekre nincs halálos hatással a fegyver. – sóhajtott.
- Henry, ugye nem… - akadtak meg a szavak a torkomban.
- Tudom, hogy direkt mentettél meg és nem ezt szántad nekem, de egyszer mindenkinek meg kell halnia. Ja, és Baekhyun, 999-es fájl, hozzáférési kód *************. Kris, sok szerencsét. – és a vonal recsegését lehetett már csak hallani.
- Henry? – ordítottam.
- Kris. – éreztem meg egy erős szorítást a vállamnál.
- Küldjük haza őket. Nem vagyok annyira magamnál, hogy megígérjem nem bántok senkit. – fellökve Baekhyunt mentem ki a teremből.
Chanyeol POV
- Mekkora egy seggfej vagy. – néztem szúrósan Baekhyunra.
- Miért te különb vagy nálam? – förmedt rám.
- Nem. – vigyorgok rá.
- És, most miért vigyorogsz coloskám? – mordult rám.
- Semmi, semmi. – vigyorogva húztam kifele, hogy visszamenjünk a többiekhez. – Egyébként, nem kellene mennetek? A drága városotokat pusztítják. – néztem le rá.
- Neked meg az agysejtjeid pusztultak el teljesen. Ha rajtam múlik, egyben marad. – előzött be.
- Ha te mondod. – vontam vállat és én is bementem. – Kris? – néztem Kyungsoora.
- Még nem jött vissza. Mi történt? – nézett vissza rám értetlenül.
- Majd elmagyarázzuk. Egyenlőre oldozzátok ki a maradékot és engedjétek el őket. Hazamennek. – mondtam.
- De én még maradni akarok! – kezdett nyafogni Kyungsoo fogja.
- Te vagy az első, akit páros lábbal rúglak ki innen, perverz! – kiáltott rá.
- Hé, troll. Hol a kulcsom? – nyújtotta felém a kezét Baekhyun.
- Milyen kulcsról beszélsz? – vigyorogtam.
- Tudod te azt nagyon jól. – sziszegte.
- Hm, ha ilyen szépen kéred, akkor nem. – öltöttem rá nyelvet.
- Nincs kedvem szarozni veled, add oda! – akarta átkutatni a zsebeim, de egy hosszabb néma önmarcangolás után, inkább visszaeresztette a kezeit a teste mellé.
- Ha így kéred, nem. – sóhajtottam. Szúrósan rám nézett, majd egy hirtelen mozdulattal kirángatott a folyosóra és a falnak lökött. – Na mi van, meg akarsz verni? – nevettem fel, de ahogy egyre közelített arcával, bambán pislogtam rá. – Hm? – adtam hangot érdeklődésemnek.
- Ad oda a kulcsom… - motyogta.
- Nem hallottam jól. – néztem rá továbbra is zavarodottan, hogy mit akar. Nagyot sóhajtott, majd hirtelen megcsókolt, de hamar el is vált.
- M-most már odaadhatod. – motyogta oldalra nézve.
- Tudod egy szimpla kérlek is elég lett volna. – haraptam alsó ajkamba, majd kiszedtem a zsebemből. Míg hagytam elmélyedni a gondolataiba, hogy mégis miért tette azt, amit, addig gatyája és alsója korcát magam felé húzva, elsüllyesztettem a kulcsát, s pont akkor jöttek ki a többiek is. – Akkor, mi végeztünk is. – paskoltam meg az arcát, és elindultam Tiffanyval, Kyungsooval előre. Mögöttem egy agyhalott Baekhyun, Tao támogatásával ballagott, mögöttük meg Lay és egy szadomazo Sehun és Luhan páros.
Lay POV
- Tiffany! Nem tudnád véletlenül megmondani, hol vannak a kütyüjeink? Nagy szükségünk lenne rá, hogy belokalizáljuk a motorokat. – léptem a lány mellé.
- Mi a jelszó? – vigyorgott rám.
- Kérlek szépen? – kérdeztem vissza bárgyú képpel, közben a colos csak vetett egy sunyi pillantást Baekhyunre, aki erre erősen a földet kezdte stírölni.
- Akkor el is kísérsz. – húzott el nagyobb lendülettel a bal oldalon elhelyezkedő folyosóra. – A kijáratnál várjatok meg! – kiáltottam vissza. – Ugye a kijáratot is megmutatod? – kérdeztem, de kicsit megijedtem, amikor Tiffany eléggé őrült fejet vágott.
- Tudod, imádom a cuccaitokat. Kicsit elmagyarázhatnád, hogy is készülnek, és akkor még üzletet is köthetünk. – kuncogott.
- Nem éppen valami őrült nagy gond van? – vontam fel a szemöldököm.
- Kris megoldja. Mint mindig. – álltunk meg egy ajtónál. – Üdvözöllek a kincses kamrámban. – nyitotta ki kulccsal. Meg voltam győződve, hogy valami verembe megyünk, de nem kiderült, hogy a szobájába jöttünk. – Behoztam ide őket. – sétált az asztalához.
- Aha... - vizsgálgattam a rózsaszín cuccokat.
- Tudod, nem szokott itt ennyi élet lenni. A barátaid... nagyon... - kereste a megfelelő szavakat.
- Élénkek. - ültem le az ágyára, amíg szerelt valamit. - Nehéz halottnak lenni? - kérdeztem, bár lehet kicsit tapintatlan voltam, mert a szerszám kiesett a kezéből.
- Úgy nézek ki, mint aki halott? - förmedt rám. - Fogalmatok sincs arról, hogy mekkora kínokkal kell megküzdenünk. Amikor eszünk vagy iszunk valamit... nem érezzük az ízét. A napfény nem melegíti az arcomat többé. Nem fázok, nincs melegem. Nem öregedem. De mindemelett érzünk vágyat. Megmagyarázatlan vágyat. Éhezünk. Éhezünk egymás érintésére. Szinte lehet azt mondani, hogy a szex éltet minket. Ennyink van. Nincs benne érzelem, nincsenek kapcsolatok... csak szex. Tudod milyen üres világ ez? El tudod képzelni? Ha kilépsz a bázisról mit látsz? Szürkeséget. Romokban heverő épületeket. Meg mernék esküdni, hogy még az ördögszekereket is látod áthaladni az üres utakon. Nincs semmink. Nem akarunk senkit se bántani, de ti megrögzötten kutattok utánunk, hogy végezzetek velünk. Végezni? Amivel meglőttök még csak Némán sétáltunk egymás mellett. A csend kezdett az elmémre telepedni. Olyan volt, mintha nem kaptam volna levegőt. Szerencsére hamar megszabadultam a szenvedéseimtől. - Lay, legközelebb, ha éppen meg akarnátok ölni egy halottat, tedd fel magadban a kérdést. Vajon az áldozat, élőhalottként akart szaladgálni az utcán, és örök életét meneküléssel akarta tölteni? - nézett szemeimbe.
- Valószínűleg nem. - kezdtem felfogni Tiffany gondolkodását.
- Na, és ha te véletlenül meghalnál? - lökött ki az ajtón. - Soha többé ne gyertek ide vissza. Tudod, Chanyeol egy csupaszív srác, a haverod meg szimplán seggfej. Kris keménynek tűnik, de neki is vannak érzései. A másik két barátod rendesnek tűnt, soha nem láttam még szikrákat Sehun szemében, és szerintem nem tudjátok milyen a tűzzel játszani, úgyhogy a kis bébit is tartsd távol innen. - figyelmeztett. Tiffany viselkedése megváltozott.
- Bébi? Luhanra gondolsz? - értetlenkedve fogtam meg az ajtót, ami az arcomba landolt majdnem.
- Túl kíváncsi. - erőlködött az ajtóval.
- Mégis mitől változtál meg ennyire? - csodálkoztam.
- Megértenéd? Nem. - vágta rám az ajtót. Van erő benne az biztos. Visszakiabáltam egy "úgy is fogunk még találkozni"-t, de abban sem voltam már biztos, hogy még az ajtó mögött van. Lassan sétáltam felfele a fény felé, ahol már a többiek vártak rám, habár nem mindenki.
- Baekhyun? - néztem kérdőn a többiekre.
Baekhyun POV
Az agyam és a testem már rég a határait súrolta. Túl sok minden történt egyszerre. Meg volt az első terepküldetésünk. De miért nem örülök neki? Ja, hogy valami troll csávó konkrétan megalázott a csapatom előtt? Eh. Engem Byun BaekHyunt megaláztak. A csapatom előtt, akiknek tisztelniük kell engem feltétel nélkül. Hátul kullogva Taot hamar ellöktem magamtól és rámordultam. - Nem kértem a segítséged. Viszont várjatok meg kint. - mondtam ellentmondást nem tűrően. - Hé coloskám, gyere ide csak egy percre. - került is elém az említett. - Neked és nekem lesz egy szép kis beszélgetésünk... itt. - nyitottam ki az előttünk megjelenő ajtót, ami valamiféle raktár volt.
- Hallgatlak. - vigyorgott fölényesen.
- Tudod, a mi világunkba én egy elismert vezető vagyok. Soha semminek nem hagytam, hogy csorbát üssön a becsületemen, de te. - itt szünetett tartottam. - Mégis megengedted magadnak ezt a luxust. Azt hiszed, hogy ezt mindenféle fizettség nélkül eltűröm? - nyaltam végig száraz ajkaimon, de amikor pillantásával tökéletesen követte a nyelvemet, olyan érzésem volt, mintha megástam volna a saját síromat.
- Hogy mit gondolok? - hallottam meg hangját túl közel a fülemhez. Veszélyesen közel. - Izgató, ahogy itt pattogsz. - morrant fel. Kikerekedett szemekkel pislogtam a falra, mint aki nem érti mit mondtak, de tökéletesen képbe voltam.
- Te azt hiszed szórakozok? - ütöttem vállába, hogy eltávolodjon tőlem.
- Őszintén? Vicces, hogy azt hiszed bármit is tudsz ellenem csinálni. Csak egy törékeny ember vagy. Annál is törékenyebb, mint ahogy mutatod magad. Bizonyítéknak ott van az, hogy az egód megsértése a világ végét jelenti a számodra. - vezetett a falnak. - És mondtam én, hogy nem akarom letörni a szarvad is? Utálom az ilyen embereket, mint te. Akik azt hiszik, hogy feljebbvalóak másoknál. - támaszkodott meg kezével fejem mellett. - De sajnos túl erős vágyat érzek arra, hogy megleckéztesselek, ezért nem tudom figyelmen kívül hagyni a szarságaid. - lehelte fülembe, amitől megborzongtam és légzésem is felgyorsult. Most komolyan egy zombi rekedtes hangjára izgulok fel? Ajkamba harapva döntöm fejemet a falnak várva a folytatást. Az elmém teljesen kiürült csak szaporátlan légzése cseng jelenleg üres fejemben. Légzései erőteljesebbek lesznek, márha mondhatom azt. Oldalra fordítom a fejem, ahol már a colosnak sikerült kikaparnia a vakolatot. Ujjai véresek voltak, de már semmi bajuk nem volt. - Hé. - könyököltem hasba. - Mi van veled? - remegtem meg, ahogy ököllel ütött a falba.
- Most menj ki. - lökött odébb.
- Csak nem egy gyenge pillanatodban vagy? Éhes vagy? Emberi agyra? Há? - jelent meg az arcomon az ördögi vigyor.
- Menj ki. - dőlt háttal a falnak és lecsúszott.
- Komolynak tűnik. - álltam elé. Mégis mi lett vele? Leguggoltam és úgy mértem végig, de egy dolgon megakadt a szemem. - Várj. Te most felizgultál? - röhögtem el magam.
- Utoljára figyelmeztetlek. Menj ki vagy megbánod. - tepert le a földre. A testünk összesimult, így éreztem férfiasságát, mire egy néma "ó"-t formáltam a számmal.
- Lehet könnyebben ki tudnék menni, ha elengednél. - mocorogtam.
- Késő. - fogja fejem fölé kezeim. Fájt. De nem érdekelte. Erőszakosan kapott ajkaimra. Nem csókoltam vissza, ellenkezni is akartam, de az már kevésbé sikerült. Teljesen csípőmre nehezedett, amitől bele kellett nyögnöm a csókba. Ezt kihasználva nyelve azonnal utat tört az enyémhez. A colosnak nem tetszett a passzív kodásom, így erősen ráharapott a nyelvemre, ami vérezni kezdett. De ennyivel nem elégedett meg. Alsó ajkamat is erősen harapta meg, hogy ugyanaz történjen. - H-hé... - nyögtem erőtlenül. Ő felnézett rám. Szemei szürkék voltak. - Mi a fene történt veled? - lihegtem.
- Ez történik ha sokáig szórakozol ez zombival, ha pont az esete vagy. - húzott fel a földről és a falnak préselt. - Na már most. Inkább együtt működsz, vagy a fájdalmasabb úton szeretnéd a teljes megaláztatást? - kezdte nyakamat csókolni. Úgy érzem magam, mint egy nyitott könyv. Pont ott szívta meg a nyakam, ahol a legerzékenyebb vagyok. Fel kellett nyögnöm újból. Hiába, de már én se tudom letagadni, hogy tetszik, amit csinál. De akkor is... - Na? - markolt férfiasságomra, amitől a levegő is bennem rekedt és könnyek gyűltek a szemembe.
- A picsába is... - nyakánál fogva húztam akaratosan ajkaimra. Akarom. Akarom. Akarom. Csak belevigyorgott a csókba. Ez már majdnem észhez is térített, mikor fenekembe markolt, én meg automatikusan megugrottam és lábaimat dereka köré fontam. Mi van velem... Kezeim hátára vándorolnak egyenesen a póló alá és erősen végig karmolom puha bőrét. A hirtelen fájdalomtól hátravágta fejét, így nyaka látóterembe került. Testemen löktem egyet, így a talajon landolva tapadtam ajkaimmal a fedetlen felületre. A falnak toltam és egy mozdulattal téptem ketté a pólóját. Nagyot nyeltem. Hát, van mire büszkének lennie. Kulcscsontjára tapadtam és így haladtam lejjebb egészen nadrágja korcáig. - Mi a fene van velem. - morogtam ingerülten, miközben már övével szórakoztam.
- Foglalkozhatnánk a beszéddel és a magyarázkodással később? - tépett hajamba.
- Seggfej. - nyaltam végig ajkaimon, ahogy megláttam férfiasságát.
- Csak Chanyeol. - húzott tincseimen, hogy végre igazán csinálhatnám a dolgom, ha már egyszer ott vagyok.
- Akármi. - forgattam meg a szemeim, majd először kezemmel kezdtem kényeztetni őt. Egy megkönnyebbült sóhaj csúszott ki az ajkai közül. Néhol gyorsítottam, néhol pedig lassítottam mozdulataimon ezzel is húzva az idegeit. Bár az előbbiből tanulva inkább számba fogadtam hossza egy részét. A colos egyből megkönnyebbülten nyögött fel. Hajamon húzott egyet, hogy ne csak ledermedve nézzek fel rá, hanem végre csináljak is valamit, így hamar elkezdtem a fejemet mozgatni. Lassan, lassabban és ha ez nem lett volna elég még lassabban. Hallottam nyögésein, morgásain, hogy szenvedett, de az volt a gond, hogy már én is. Egyik kezemmel a saját gatyámba nyúltam, másikkal pedig az ő férfiasságát húzogattam. Sosem hittem, hogy eljön ez a megalázó pillanat. Komolyan felállt egy zombitól? Byun Baekhyun még meddig süllyedhetsz? Hát... mint kiderült pontosan addig, hogy a zombi, akinek éppen kiverem még a számba is élvez. Fulldokolva köhögtem a földön, miközben semmi nem vett rá, hogy felnézzek a colosra. Nem akarom látni az önelégült vigyorát. Csak megtöröltem a számat. Felálltam neki háttal és az ajtó felé indultam.
- Elég kezes vagy. - kuncogott.
- Fogd be! - fordultam volna vissza teljes erőbedobással, hogy pofán verjem, de ő könnyedén lefogta a karjaim, és megcsókolt. Lágyan. Szenvedélyesen. Miről dumálok? Ellöktem magamtól és kitörtem a szobából.
- Már most imádlak. Alig várom, hogy újra találkozzunk. - kiáltott utánam.
- Azt lesheted! - mutattam be, majd rendbe téve a ruhám mentem ki a többiekhez. - Mindenki itt van? Mehetünk? - lihegve vetettem le magam a motoromra.
- Baekhyun... - hitetlenkedve nézett rám Kai.
- Ezúttal mi van? - morogtam.
- Tudod, csak kíváncsi vagyok. - vont vállat.
- Mire? - kérdeztem.
- Ti még lerendeztetek egy numerát vagy mi? Eléggé "éppen most dugtak meg hajad" van. - folytotta vissza a röhögőgörcsét, ahogy a többiek is.
- Baszódjatok meg. Honnan veszitek, hogy én vagyok... vagyis lennék alul? - húztam fenyegetőzően magam felé Kait a felsőjénél fogva.
- Vajon honnan. - csapta el a kezemet. - Húzzunk innen. - bólintott mindenki, majd pár percen belül már itt sem voltunk. Olyan dolgok történtek itt, amikről nem hiszem, hogy beszámolhatok a jelentésben.
2014. július 20., vasárnap
Chapter 02.
Chanyeol
POV
- Ölni tudnék azért, ha az ízlelőbimbóim értékelni tudnák a vodka ízét. – morrantam fel, a szex party kellős közepén.
- Az elkövetkezendő órák kárpótolni fognak. – csapott hátba Kris, amitől majdnem megfulladtam. Nos ez elviekben lehetetlen, de… mindegy. Aztán egyik másodpercről a másikra a zene lekapcsolt és egy kis Haru rohant felénk, akinek folytak a könnyei.
- Mi történt, édes? – emelte fel Harut Kris. Mindenki csöndben követte az eseményeket.
- Fegyveres idegenek jöttek. – ölelte át szorosan Kris nyakát.
- Miről beszélsz? Biztos nem álmodtál? – tűrt el egy tincset az arcából.
- Nem. Téged akarnak Oppa. – sírt fel.
- Chanyeol… - biccentett felém.
- Rajta vagyok. – kezdtem összehalászni a tömegben az embereket, meg az éppen befutó Sehunt. – Akció van haver. Mi lett a szőkével? – kutakodtam a tömegben, de mindenki visszakozott.
- Visszavezettem a társaihoz, de azért kértem kóstolót. – büszkén vigyorgott rám.
- Kyungsoo, benne vagy a buliban? – pacsiztam le vele, illetve Xiuminnal.
- Persze. – vigyorgott. Kyungsoot vonzzák az élők, pedig nagyon ijedős. Kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből.
- Mehetünk? – lépett mellénk Kris egy ismeretlen csajjal.
- Tiffany vagyok. – mosolygott ránk.
- Aha. – biccentettem. – Ő mire? – vontam kérdőre Krist.
- Majd meglátod. Menjünk. – indultunk meg kifele. – Ailee drágám, pakolj kicsit össze abban a teremben. Vendégeink lesznek. – ezzel a mondattal végleg elhagytuk a bárt.
- Egy kis szórakozás végre. Imádom Kris módszereit. – kezdte Sehunt traktálni Kyungsoo.
- Hova is tartunk? – kérdeztem Krist.
- A pláza fele. – vágta rá Sehun.
- Akkor, ha itt megyünk eléjük vághatunk. – mutatta az utat Tiffany. Igaza lett. Sehun megbabonázva figyelte a szőkét, és szúrós pillantásokkal illette az én kiszemeltemet, aki éppen Luhant ölelgette.
- Mit gondolsz, mennyire pontosan sikerül eltalálnod azt az ideget innen? – kérdezte Kris Tiffanyt.
- Szerintem pontosan tudod, hogy 200%-os pontossággal dolgozom. – kuncogott, és öt hosszúkás épphogy csak látható tűt vett elő.
- Hm? – löktem meg kicsit Krist.
- Mindjárt megláthatod. – csitított el minket, a következő másodpercben pedig Tiffany meglendítette a karját és az öt tű eltűnt. Mire visszafordítottam a fejem az öt srác a földön feküdt.
- Mi ez a varázslat? – indultunk feléjük.
- Nem varázslat, anatómia. – kacsintott Tiffany.
- Egy jól irányzott tűszúrás, és Tiffany ölni tudna. – emelte fel a hátára Kris a fekete hajú srácot.
- Én viszem Luhant. – és úgy kapta fel Sehun a szőkét, mint egy hercegnőt.
- Enyém ez itt. – bökte meg Kyungsoo.
- Akkor én kettőt viszek? – sóhajtottam.
- Dehogy. Engem nem kell félteni. – kapta fel Tiffany simán a vöröst, így maradt a kiszemeltem.
- Ez nem az volt, akivel találkoztunk? – vette szemügyre a szőkét Kyungsoo.
- De, de! – vigyorgott Sehun. – Bár nem hittem volna, hogy ilyen hamar viszontlátom. – kuncogott, majd a központ felé vettük az irányt, ami nagyjából negyed óra sétát jelentett, de szerencsére a csomagom pehely könnyű volt.
- Üdv itthon, a terem előkészítve. – üdvözölt minket Ailee.
- Minden meg van? – ment biztosra Kris.
- Tuti! – tisztelgett Ailee, majd egy köszönöm után ment a dolgára.
- Szóval azt a módszert fogjuk használni, amit egyszer láttam? – KÉRLEK ISTENEM IGEN. IGEN. IGEN. IGEN. IGEN. ÉS IGEN. KÉRLEK.
- Talán tudsz jobb módszert? – kezdtünk lépcsőzni.
- Isten ments, dehogy! – reagáltam túl gyorsan.
- Megértem, hogy izgatott vagy. Jó fogások. – értett egyet a ki nem mondott gondolataimmal. – De, már odaérhetnénk a folyosó végére. – morogta, majd amint sikeresen berúgta az ajtót a legelső székre ledobta az áldozatát, és mi is követtük a példáját.
- Te is ilyen édes vagy, amikor alszol Kris. – jegyezte meg Tiffany, ahogy az alvó prédáját méregette, de Kris nem méltatta válaszra.
- Te mit csinálsz Sehun? – néztem az említettet.
- Ez kelleni fog. – emelte a magasba a fekete kendőt.
- Ennyire perverz te se lehetsz… de adj nekünk is. – vigyorogtam, és odaadta az anyagot nekünk.
- Kikötözzük őket? – kérdezte Kyungsoo, és próbálta úgy tartani a srácot, hogy ne essen le a székről.
- Aha. Itt vannak a kötelek. – csukta be az ajtót kulcsra, majd kinyitotta a mellette lévő szekrényt. Csak a felsőtestüket kötözzük le. Az elég. – vigyorgott Kris is. Rég nem láttam még ilyen izgatottnak.
- Egyébként mikor térnek magukhoz? – fordultam Tiffany fele.
- Nem telhet bele több, mint öt percbe. Maximum fél órára ütöttem ki őket. – piszkálta a srác arcát.
Én is elkezdtem az én zsákmányom méregetni, és mikor az állánál emeltem fel, egy morgást kaptam válaszul.
- Hogy aludtunk? – vigyorogtam rá, és a többi is kezdett ébredezni.
- Mi a fasz? – gondolom nagy lendülettel akart lekeverni, de szerencséjére – vagyis az én szerencsémre – csak elvágódott a székkel.
- Bacon! – ijedten szólalt fel Kyungsoo embere.
- Mi a fene történt? – Kris áldozata is megszólalt.
- Sehun! – Luhan pedig hatalmas szemeket meresztett az említettre.
- Ismered? – végül Tiffany fogja is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Ewww, hogy gondolhatsz ilyet Lay? - Luhan rögtön fal fehér lett a kérdésre.
- Felsegítenél te troll? – hallom meg a morgást lentről.
- Persze Bacon. – válaszoltam egy vigyorral a képemen.
- Baszd meg! – sziszegte.
- Ó, hidd el, nagyon szeretném. – vigyorgok. – Nyithatok én hyung? – néztem kérlelően Krisre.
- Ne öld meg! – kiáltott Luhan.
- Megölni? Annál sokkal jobbat fogok csinálni… - pillantottam Krisre, aki csak bólintott, és türelmesen leült az áldozatával szemben egy székre.
- Nem fogsz átváltoztatni te pöcs! Ahhoz túl király vagyok, hegyi troll! – morogta.
- Mondja a törpe. – öltöttem rá nyelvet, és az ölébe lejtettem magam. – Fogalmad sincs kivel beszélsz. – ciccegtem. Akármennyire is új volt nekem a szitu, élveztem. Baromira.
- Egy undorító hullával. – vágott savanyú képet.
- Tényleg annyira undorító lennék? – gondolkodtam el.
- Pontosan! Ráadásul egyáltalán nem király az, hogy rajtam vagy. Kopj le mielőtt beverek! – mormogta.
- Aztán hogyan? – nevettem el magam.
- Majd mindjárt kiszabadulok aztán röhögj lámpaoszlop! – mozgolódott.
- Már tudom mit csinálok veled. – kuncogtam. – Milyen beállítottságú vagy? – kérdeztem hirtelen, ezért választ is kaptam rá.
- A hetero a király! – vágta rá. – Menj a francba, ne kérdezgess. – nézett rám szúrósan.
- Kedves Bacon, aki hetero, - erre a haverja elnevette magát. –először is letöröm azt a kurva nagy egódat, hogy megtanuld ki a főnök. – suttogtam fülébe rekedtes hangon, mire éreztem, hogy elakadt a lélegzete.
- Na gyere. – cicceget.
- Tudod mennyire szeretném befogni azt a mocskos szádat? – suttogtam ajkai előtt. – Úgy megtenném a keményebb módszerrel – szó szerint -, de ez így is elég nagy trauma lesz az egódnak. – s mielőtt válaszolhatott volna, ajkaira tapadtam, mire kényelmetlenül akart kellemesebb pozitúrát találni, de mivel rajta ültem, így ez lehetetlen volt.
Baekhyun POV
Ez az undorító hegyi troll megcsókolt. Nincs elég erőm ahhoz, hogy megszakítsam a csókot, de visszacsókolni sem fogok. Ráadásul mi a redvás halálért van az, hogy egy rohadt zombi veszi el az első csókom? Ahogyan ezen agyalok, ő erősen beleharap az alsó ajkamba, mire szétnyitom ajkaim, és nyelve az enyémmel harcol. Szó szerint harcol. Minden megmaradt erőmmel azon vagyok, hogy elkerüljem a nyelves csókot, de amint egy erős markolást érzek a férfiasságomon, belenyögve a csókba adom meg magam. Ez egyáltalán nem király…
Chanyeol POV
Ahogy próbált ellenállni, csak még jobban meg akartam kapni. Egyszerűen az egész srác tökéletes, kivéve az egóját. Erősen harapva alsó ajkát nyelvem azonnal átbújtattam az ő szájába, de nem engedte, hogy mélyítsem a csókot, így a kezem is bevetettem, amiért egy nagyon édes nyögést csikartam ki belőle. Innentől kezdve nem ellenkezett…
Elválltam tőle és egy apró nyálcsík maradt kettőnk között. A szemeibe pillantottam, de azok teljesen elködösültek a vágytól, és ajkai is többért kiáltottak. Újra a puha párnákra tapadtam, de ezúttal kezemmel már folyamatosan izgattam. Még hogy hetero…
Baekhyun POV
A testem és az elmém őrült csatát vív a belsőmben. A testem minden érintését áramütésként fogadja, egyre többért és többért epekedve, míg az elmém tökre az ellenkezőjét kántálja. De késő. Elvesztem az élvezetben, egyre többet nyögtem bele a csókokba, ahogy keze munkálkodott rajtam.
- M-még~. – nyögtem egy nagyobbat.
- Ahogy óhajtod. – suttogta a fülembe és a nyakamba csókolt, miközben kezét az alsógatyám alá vezette. Ettől a kettős kombótól fel tudtam volna sikítani, helyette egy elfojtott nyögést adtam ki.
- Csak nem tetszik Bacon, aki hetero? – piszkált, de jelen helyzetben ez sem érdekelt.
- B-Baekhyun. – suttogtam erőtlenül.
- Chanyeol. – intéztük el a bemutatkozást, majd újra a nyakamat ostromolta.
Sehun POV
Én is és Luhan is teljesen sokkosan néztük az akciót, majd jobban megfigyelve Luhant, teljesen ki volt vörösödve, de szemein láttam, hogy a sírás szélén állt, ezért a fekete kendőt elővéve bekötöttem a szemét.
- S-Sehun? – kérdezte ijedten.
- Ez nem neked való. – suttogtam a fülébe, mire megborzongott.
- A-attól még hallom. – hajtotta le a fejét.
- Az a jó, így gyönyörködhetek a látványba. – haraptam rá a cimpájára, mire felnyögött. Ez az isteni hang, imádnivaló.
- Milyen l-l-látvá-… - látszólag beugrott neki mire gondolok. – Szabaduljak ki innen, kinyírlak! Értetted Sehun?! – kezdett kiabálni, de hamar elhallgattattam egy csókkal.
- Jó fiú. – túrtam hajába.
Lay POV
Döbbenten figyeltem mindenkit és mindent. Aztán a figyelmemet az engem méregető lányra szenteltem.
- Hogy hívnak? – kérdeztem.
- Előbb te. – mosolygott rám.
- Yixing, de hívj csak Laynek. – mosolyogtam vissza.
- Én Tiffany vagyok. Gondolom nem idevágó, ha azt mondom örvendek a találkozásnak… - nézett oldalra zavartan.
- Végülis nem rossz, ha te is azt fogod velem csinálni, mint a colos. – kuncogtam.
- Hát, akkor bocsi, de nem fogom. – nézett a szemeimbe.
- Miért? – kérdeztem.
- Van valakid, akit nagyon szeretsz. Ezt tiszteletben tartom. – mosolygott.
- Ezt meg honnan… - esett le az állam.
- Női megérzés. – igazította meg a haját.
- Ijesztő. – nevettem fel kínosan, majd egy csomó dologról kezdtünk el dumálni, így kivontuk magunkat a mellettünk zajló dolgokból.
Baekhyun POV
- Ahn, igen, ott, istenem… - nyögdécseltem Chanyeol alatt, aki reakcióimat csak elégedett morgásokkal jutalmazta, amik még jobban beindítottak. – Gy-Gyhorsabban… - nyögtem fülébe teljesen tehetetlenül. A lábaim mozgatásával akartam könnyíteni a kínzásomon, de ha erősködni kezdtem ő mindig lelassított, így hamar feladtam. – M-még… - nyögtem fel megint hangosan, erre ő megszívta a nyakam, és még néhány erős rántással elérte, hogy óriásit nyögve elélvezzek. A fejem hátra volt döntve, nehezen lélegeztem, ráadásul teljesen leizzadtam. Az állapotomon az sem segített, hogy Chanyeol a szemem előtt nyalja le az ujjairól az orgazmusom eredményét. Szinte, még egy körre készen állnék, annyira eleven lettem lent megint, hogy az már fájt. Ekkor pedig bevillant. Nem egyedül vagyunk. Teljesen megsemmisítve meredtem a padlóra, ami most a világ legérdekesebb művészeti tárgya lett, és próbáltam megfejteni a rajta lévő foltokat. Ilyen könnyen betörtek?
Kai POV
- Nagyon gáz, ha ez beindított? – morrantam fel, mire a mellettem ülő leesett a székről. Luhan kettő.
- Akkor talán nekem kellene folytatnom? – ült vissza a székébe, elém fordítva azt.
- Miért nem az ölembe ülsz, úgy, mint a colos? Tudod mennyire szeretném? – kérdeztem tőle rekedtes hangon.
- Neked meg mi bajod? – pislogott rám ijedten.
- Először hagynám, hogy a formás seggeddel masszírozd a farkam, ezzel is elérve azt, hogy egyre nagyobb dudor keletkezzen a nadrágom, hogy a boxerem őrjítően szűk legyen. Aztán szépen szétmarcangolnám az ajkaid, a nyakadon lilábbnál lilább foltokat hayva, így haladva lejjebb a nadrágodig… - szakítottam félbe a mondandóm egy nyögés miatt. Jobban szemügyre véve az elfogóm behunyt szemekkel markolássza a széket, gondolom elképzelve, hogy éppen mit csinálok vele. – Az utolsó két zavaró ruhaneműt letépve rólad, úgy izgatnálak fel, hogy nem érek hozzád,így ez egy nagyon lassú és kínzó folyamat lenne. De az én idegeim sem vasból vannak. Elképzelted eddig? – nyaltam végig száraz ajkaimon.
- I-Igen… - és megpillantottam életem egyik legcsodásabb dolgát, ahogy a szexi fekete magához nyúl.
- Ez még semmi. Miután elértem, hogy sírva könyörögj azért, hogy érjek hozzád, én még akkor sem fogok, hanem szépen a hasadra fordítva kutyapózba fektetlek, és egy kicsit megmarkolászom azt az őrülten szexi segged. – újabb nyögést hallhattam, morgással vegyítve. – És, a kedvenc részem. Mindenféle előkészítés nélkül hatolnék beléd a lehető legerősebben és legmélyebben, és addig basználak, amíg meg nem győződöm arról, hogy egyáltalán nem tudsz mozogni. – morrantam fel a végére, ő pedig egy nagyobbat nyögött, amitől rögtön kipattantak a szemei. – Csak nem elélveztél? – haraptam be az ajkam.
- … - hajtotta le a fejét.
- Csak nem ingyen kóstoló az újaknak? – vigyorogtam rá perverzen, és egyből bezsebeltem egy pofont. – Én is szeretlek. – hogy lehet valaki egyszerre ennyire attraktív, ártatlan, cuki, édes, szexi és.. oké JongIn állj le. Egyszerűen csak tökéletes, és a férfiasságom is szimpatizál vele. Akaratlanul is lepillantok a nadrágomhoz, és majd belefájdul a szívem, ahogy szerencsétlen kisebbik énem segítségért kiabál. – Nem esik meg rajtunk a szíved? – biggyesztettem le az ajkam, de csak egy újabb pofont kaptam. – Guess not. – morogtam.
- Egy kibaszott perverz vagy! – kiabálta. Fáziskésés vagy, mi? Édes. – Ijesztő~. – ült jóval messzebb tőlem, és csak később vettem észre, hogy kicsit könnyesek a szemei. – K-Kris… - szólította meg az utolsó ismeretlen tagot.
Kris POV
- Már csak ketten maradtunk. – csúsztattam a kezem térdére, majd felfele húztam azt.
- … - semmi reakció nem érkezett tőle, így egyik ujjammal köröket kezdtem leírni férfiassága körül. Az egyik lába megrándult, ezek szerint hatással vagyok rá.
- Néma lennél? – estem gondolkodóba, és egy kézzel kiügyetlenkedve az ingje gombjait fedtem fel testét. Illetve a trikóját? Mi a szar. – Ez vétek. – tűrtem ki a gatyájából és kissé feljebb húztam. – Igen, ez tényleg vétek. – húztam végig a szabad kezem hasfalán. – Még mindig semmi? – markoltam meg tagját. Semmi reakció, sőt úgy méreget, mint, aki gondolatban már századszorra ölt volna meg. – Tényleg semmi? – nyúltam boxere alá. Erre viszont már reagált. Szemen köpött.
- Ajajj. – kerekedtek ki Kyungsoo szemei.
- Kyungsoo, kötözd ki. – ragadtam meg torkánál fogva, míg másik kezemmel letöröltem a nyálát.
- Nem tartom jó ötletnek. – ellenkezett.
- Talán téged vágjalak a falhoz? – vontam fel a szemöldököm. Erre a kijelentésemre már egyből mozdult, így hamar felemelhettem a székről. – Gondolom már bánod, amit tettél. – dobtam a falnak, de nem hagytam menekülő utat, hamar visszapréseltem oda a mellkasommal. – Tudod eleinte csak olyannyira akartalak volna megtörni, mint Chanyeol a töpszlit. De, ahogy mondta, van keményebb verzió is. Nem kicsit kikerekedtek a szemei a kijelentésemre, de hol érdekelt az, hogy beletiprok a lelki világába. – Bár, ha térden állva bocsánatot kérsz, talán meggondolom magam… - morogtam.
Luhan POV
A hangokra már egyre jobban beindultam, a lábaimat már próbáltam úgy keresztbe vetni, hogy takarjam „Sehun csodálatos látványát”, de bármit tettem kényelmetlen volt. Aztán hirtelen jött egy mélypont. Elméletileg Tao leköpte Krist. Néha nagyon elveti a nemtörődömségét.
- S-sehun, mi folyik itt? – kérdeztem halkan.
- Olyan dolgok, amiket én is szeretnék megtenni veled. – súgta a fülembe. Először nem értettem, majd meghallottam Kris szavait. Mondani akartam valamit, de csak tátott szájjal meredtem valamerre.
- Mi a baj velem? – sóhajtottam.
- Hm? – hümmögött Sehun.
- S-semmi. – hajtottam le a fejem.
- Máshogy is rá tudlak kényszeríteni, hogy elmondd mire gondolsz. – morogta a fülembe.
- Inkább magamban tartom, ha nem bánod. – mozgolódtam.
- De bánom. Viszont van egy sejtésem. – kuncogott.
- I-igazán? Biztos nem egyre gondolunk. – nyeltem.
- Élvezed. Azt akarod, hogy én is ilyen piszkos szavakkal szóljak hozzád, mintha egy rossz kis kurva lennél, igaz? – csókolt a fülem mögé, mire megugrottam kicsit, már amennyire ez kivitelezhető volt.
- Honnan veszed, hogy pont téged képzellek oda? – kérdeztem remegő hanggal. – Basszus. – haraptam be az alsó ajkam kínomban.
- Tudod, először nem akartam csinálni veled semmit, hiszen olyan kis ártatlan vagy, de valójában rohadtul mocskos a fantáziád. – karolta át hátulról a derekamat, így gondolom leguggolt.
- F-fogd be. – mocorogtam.
- Ó, nem. Most megkapod, amit szeretnél. – markolt rá dudoromra, mire felnyögtem. – Viszont, ahhoz mondanod kell, mit csináljak. – kuncogott. Na, akkor ennyi is volt. Szép volt, amíg tartott. – Mi ez a csalódott ábrázat? Ezek után már minek szégyenlősködni… - nevetett fel.
- Miért csináljátok ezt? – tereltem a témát.
- Mert élvezzük. – vont vállat. – Na, de engem most nem a kérdéseid érdekelnek. Mit szeretnél igazán? – kezdte a nyakam csókolgatni, amitől sóhajok százai hagyták el a számat.
- S-sehun… - sóhajtottam.
- Mit szeretnél? – morogta a fülembe.
- É-én… - elkezdtem a mondatot, de képtelen voltam befejezni.
- Ezt? – és Sehun keze hirtelen az alsóm alatti merevedésre vándorolt, én pedig felvisítottam elég lányosan, mire a teremben lévő összes szem ránk szegeződött. Még Krisék is.
- H-hagyj meghalni, kérlek… - nyüszítettem.
- Nem rossz ötlet, de nem tehetem meg. – sóhajtotta, majd kihúzta a kezét az alsómból.
Tao POV
Huang Zi Tao, reménykedj, hogy előző életedben nem csesztél ki az istenekkel, és hirtelen most hagynak meghalni. Nem az nem jó. Hagynak elájulni. Miért kell mindig kiidegelnem valami seggfejet? Ráadásul úgy, hogy pofán köpöm. Ezzel még saját magamat is megleptem. De ha egyszer annyira irritáló az egész személy. Ahogy rám néz, a szemével már rég levetkőztetett! Undorító! Legszívesebben leköpném újra, de a falnak préselődve ez nem túl jó ötlet. Mi az, hogy a keményebb módszer? Oh, god kérlek, mondd, hogy kivételesen nem arra gondolok, ami a valóságot tükrözi.
– Bár, ha térden állva bocsánatot kérsz, talán meggondolom magam… - morogtam. Bocsánatot kérni? Én? Huang Zi Tao, bocsánatot kérni?
- Meg a francokat. – ejtettem ki a következő szavakat hangosan. Most már tényleg tuti késő.
- Ismételd meg! – tépett a hajamba, mire felszisszentem.
- Fran-co-kat. – szótagoltam is a kedvéért. Tao, lődd le magad. Miért kell ásnod a saját sírod? Ja, igen. A srác léte már idegesít.
- Kétszer is helyet hagytam annak, hogy javíts. Az egy is ritka. Visszaélsz a vendégszeretettel panda. – morgott bele a fülembe, amitől kirázott a hideg.
- Harmadszorra is szeretnéd? – vicsorítottam, és pont mielőtt Kris visszavághatott volna Luhan felsikoltott, így mindenki felé kapta a tekintetét. Kris kihasználva a figyelmetlenségem a térdeimre kényszerített, így nem tudtam mást csinálni, csak szemezni a nem is olyan kicsi domborulattal a nadrágján. Nagyot nyeltem. Most már imádkozni is késő igaz?
- Kris, ez sok lesz. – szólt közbe a colos. Hallgass a haverodra kérlek.
- Még semmit se csináltam. – pillantott a magasra.
- Jó, de akkor is… Én is bármennyire akartam volna… - erre a sokkjából kicsit feleszmélt Baekhyun. – Nem tettem. Neked sem kellene elvesztened az eszed. Ennyi ijesztés elég volt nekik, oké? Nem hiszem, hogy visszajönnének. – kezdte piszkálni a colos Baekhyun haját, majd kezét ajkaihoz vezetve letörölt egy kis nyálat.
- Én nem te vagyok. Te pedig nem én. Nekem fent kell tartanom magam a tápláléklánc csúcsán. – húzott fel erősen az államnál fogva, majd megfordított és hassal lökött a falnak. – Mert a sárkányok reggelire megzabálják a pandákat, és kiköpik a csontjaikat. – mondta rekedtesen a fülembe, amitől újra megborzongtam. Hátulról kezdte magát a seggemhez dörgölni, amit rohadtul gusztustalannak találtam, viszont délebbik felemnek egészen bejött. Ahogy így ment az idő, kezdtem én is kellemes tapasztalatszerzésnek felfogni a dolgot, az agyam is egyre jobban kikapcsolt, egészen addig a pillanatig, amíg keze be nem csúszott a merevedésemhez.
- N-ne… - próbáltam kiutat keresni, de ezzel csak azt értem el, hogy még jobban a falhoz lettem passzírozva, és kezével is erősen markolt. – E-engedj… - kezdtem gyorsabban venni a levegőt.
- Késő. – kuncogott, és nyakamat kezdte csókolgatni. Van egy bizonyos határ, amit még el tudok viselni, de Kris ezen már rég átment. Fogalmam sincs, honnan volt ennyi önkontrollom, de mikor az első nyögés kiszökött az ajkaim közül, akkor indult be a riadó igazán az egész testemben. Előszedve minden wushu tudásom, adtam meg neki magam teljesen néhány másodpercre, hogy lankadjon a figyelme, és amint esélyem volt egy kicsit is megfordulni, kigáncsolva terítettem a földre. Csípőjére ülve fogtam feje mögé mindkét kezét, majd miután mindketten észleltük a pontos pozitúránkat elhagyta a szánkat egy-egy nyögés. Lenéztem Krisre, és a tekintete összekulcsolódott az enyémmel. Nem tudom mi történt abban a percben, de nem voltam már képes ésszerűen gondolkodni. Csípőm saját magától kezdett ringatózni, miközben egy pillanatra se vettem le a tekintetem Kris szemeiről. Kezei a csípőmet fonták körül. Mikor is engedtem el őket? Erősen nyomott lefele, elérve azt, hogy hátravessem a fejem és úgy sóhajtozzak. Annyira beleőrültem az egész szituációba, hogy szíves örömest letéptem volna magunkról a nadrágokat. Egyre jobban eltévedtek a gondolataim, ezt pedig Kris is észrevette, ezért megemelt, és úgy ültetett vissza, amitől egy hatalmas nyögés hagyta el a számat. Ez volt az, amikor minden büszkeségem félredobva – ami már egyáltalán nem volt meg – tapadtam ajkaira. Azonnal reagált, ráadásul mindketten a dominanciáért küzdöttünk, amelynek az lett az eredménye, azon kívül, hogy vesztettem, hogy hatalmas lendülettel fordított át minket Kris, így egy széket sikeresen fel is löktünk, amin volt valaki, de mi már nem foglalkoztunk a részletekkel. Személy szerint engem jobban elfoglalt Kris kocka hasa.
Kyungsoo POV
Sokkoló volt az egész jelenet. Olyan volt, mintha két marakodó viperát láttam volna táplálkozni. De komolyan. Mindenki kínosan figyelte őket, én is ezt tettem egészen addig, amíg úgy nem döntöttek, hogy ők most tornázni fognak a földön, és bele nem jönnek az én székembe, hogy felboruljak.
És mondhatom a legjobb helyre érkeztem.
- Csak kérned kell édes. – hallottam meg a foglyom halk nevetését. A két kibaszott lába közé estem.
- Ha akarsz még gyereket, jobb ha meg se szólalsz. – morrantam fel, de hirtelen két kar ragadt meg a derekamnál, így visszaestem Kai ölébe. – Mi a franc? – ámultam.
- Komolyan azt hitted, hogy valami kis kötél elválaszthat tőled? – dörgölte az arcát a hátamba. Ez valójában aranyos gesztus volt. – Azóta, amióta úgy élveztél el, hogy hozzád sem értem, minden erőmmel azon voltam, hogy kioldozzam. Tudod, sokkal jobban kielégíthetnélek, mint te saját magadat. – hajolt a fülemhez. – És senki nem tiltja meg, hogy úgy nyögj alattam, mint egy rossz szajha. – lehelt rá fülemre.
- Megütlek! – morogtam.
- Bármit elviselek tőled. – nevetett fel.
- Tényleg? – pislogtam rá ártatlanul.
- Ja. – bólintott.
- Hmm, akkor lenne pár ötletem. – kezdtem mocorogni.
- Remélem egyre gondolunk. – engedett szabad utat, és pont ez kellett ahhoz, hogy ököllel férfiasságára vágjak. Feljajdult, majd eldőlt oldalra.
- Még egy ilyen húzás, és levágom. Világos? – néztem rá szúrósan.
- Ah, basszus. Nem hittem, hogy ilyen vad vagy. – sziszegte.
- Mostantól a neved kuss. – ültem rá a hátára.
- Ez most miért jó, amúgy is Kai vagyok. –nyöszörgött.
- Probléma? – vontam fel az egyik szemöldököm, majd elkezdtem felmérni a többieket. Nos Krisről és a pandáról nem tudtam még eldönteni, hogy birkóznak, vagy dugni akarnak. Chanyeol édesen szórakozott a srác hajával, meg arcával. Tiffany meg Lay beszélgettek, leszarva, hogy mi van körülöttük. Sehun meg Luhant szívatta azzal, hogy mindenfélével felhevítette őt, arra várva, hogy ő lépjen.
Te jó ég! Nyolc perverz összezárva! Ki akarok jutni!
- Ölni tudnék azért, ha az ízlelőbimbóim értékelni tudnák a vodka ízét. – morrantam fel, a szex party kellős közepén.
- Az elkövetkezendő órák kárpótolni fognak. – csapott hátba Kris, amitől majdnem megfulladtam. Nos ez elviekben lehetetlen, de… mindegy. Aztán egyik másodpercről a másikra a zene lekapcsolt és egy kis Haru rohant felénk, akinek folytak a könnyei.
- Mi történt, édes? – emelte fel Harut Kris. Mindenki csöndben követte az eseményeket.
- Fegyveres idegenek jöttek. – ölelte át szorosan Kris nyakát.
- Miről beszélsz? Biztos nem álmodtál? – tűrt el egy tincset az arcából.
- Nem. Téged akarnak Oppa. – sírt fel.
- Chanyeol… - biccentett felém.
- Rajta vagyok. – kezdtem összehalászni a tömegben az embereket, meg az éppen befutó Sehunt. – Akció van haver. Mi lett a szőkével? – kutakodtam a tömegben, de mindenki visszakozott.
- Visszavezettem a társaihoz, de azért kértem kóstolót. – büszkén vigyorgott rám.
- Kyungsoo, benne vagy a buliban? – pacsiztam le vele, illetve Xiuminnal.
- Persze. – vigyorgott. Kyungsoot vonzzák az élők, pedig nagyon ijedős. Kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből.
- Mehetünk? – lépett mellénk Kris egy ismeretlen csajjal.
- Tiffany vagyok. – mosolygott ránk.
- Aha. – biccentettem. – Ő mire? – vontam kérdőre Krist.
- Majd meglátod. Menjünk. – indultunk meg kifele. – Ailee drágám, pakolj kicsit össze abban a teremben. Vendégeink lesznek. – ezzel a mondattal végleg elhagytuk a bárt.
- Egy kis szórakozás végre. Imádom Kris módszereit. – kezdte Sehunt traktálni Kyungsoo.
- Hova is tartunk? – kérdeztem Krist.
- A pláza fele. – vágta rá Sehun.
- Akkor, ha itt megyünk eléjük vághatunk. – mutatta az utat Tiffany. Igaza lett. Sehun megbabonázva figyelte a szőkét, és szúrós pillantásokkal illette az én kiszemeltemet, aki éppen Luhant ölelgette.
- Mit gondolsz, mennyire pontosan sikerül eltalálnod azt az ideget innen? – kérdezte Kris Tiffanyt.
- Szerintem pontosan tudod, hogy 200%-os pontossággal dolgozom. – kuncogott, és öt hosszúkás épphogy csak látható tűt vett elő.
- Hm? – löktem meg kicsit Krist.
- Mindjárt megláthatod. – csitított el minket, a következő másodpercben pedig Tiffany meglendítette a karját és az öt tű eltűnt. Mire visszafordítottam a fejem az öt srác a földön feküdt.
- Mi ez a varázslat? – indultunk feléjük.
- Nem varázslat, anatómia. – kacsintott Tiffany.
- Egy jól irányzott tűszúrás, és Tiffany ölni tudna. – emelte fel a hátára Kris a fekete hajú srácot.
- Én viszem Luhant. – és úgy kapta fel Sehun a szőkét, mint egy hercegnőt.
- Enyém ez itt. – bökte meg Kyungsoo.
- Akkor én kettőt viszek? – sóhajtottam.
- Dehogy. Engem nem kell félteni. – kapta fel Tiffany simán a vöröst, így maradt a kiszemeltem.
- Ez nem az volt, akivel találkoztunk? – vette szemügyre a szőkét Kyungsoo.
- De, de! – vigyorgott Sehun. – Bár nem hittem volna, hogy ilyen hamar viszontlátom. – kuncogott, majd a központ felé vettük az irányt, ami nagyjából negyed óra sétát jelentett, de szerencsére a csomagom pehely könnyű volt.
- Üdv itthon, a terem előkészítve. – üdvözölt minket Ailee.
- Minden meg van? – ment biztosra Kris.
- Tuti! – tisztelgett Ailee, majd egy köszönöm után ment a dolgára.
- Szóval azt a módszert fogjuk használni, amit egyszer láttam? – KÉRLEK ISTENEM IGEN. IGEN. IGEN. IGEN. IGEN. ÉS IGEN. KÉRLEK.
- Talán tudsz jobb módszert? – kezdtünk lépcsőzni.
- Isten ments, dehogy! – reagáltam túl gyorsan.
- Megértem, hogy izgatott vagy. Jó fogások. – értett egyet a ki nem mondott gondolataimmal. – De, már odaérhetnénk a folyosó végére. – morogta, majd amint sikeresen berúgta az ajtót a legelső székre ledobta az áldozatát, és mi is követtük a példáját.
- Te is ilyen édes vagy, amikor alszol Kris. – jegyezte meg Tiffany, ahogy az alvó prédáját méregette, de Kris nem méltatta válaszra.
- Te mit csinálsz Sehun? – néztem az említettet.
- Ez kelleni fog. – emelte a magasba a fekete kendőt.
- Ennyire perverz te se lehetsz… de adj nekünk is. – vigyorogtam, és odaadta az anyagot nekünk.
- Kikötözzük őket? – kérdezte Kyungsoo, és próbálta úgy tartani a srácot, hogy ne essen le a székről.
- Aha. Itt vannak a kötelek. – csukta be az ajtót kulcsra, majd kinyitotta a mellette lévő szekrényt. Csak a felsőtestüket kötözzük le. Az elég. – vigyorgott Kris is. Rég nem láttam még ilyen izgatottnak.
- Egyébként mikor térnek magukhoz? – fordultam Tiffany fele.
- Nem telhet bele több, mint öt percbe. Maximum fél órára ütöttem ki őket. – piszkálta a srác arcát.
Én is elkezdtem az én zsákmányom méregetni, és mikor az állánál emeltem fel, egy morgást kaptam válaszul.
- Hogy aludtunk? – vigyorogtam rá, és a többi is kezdett ébredezni.
- Mi a fasz? – gondolom nagy lendülettel akart lekeverni, de szerencséjére – vagyis az én szerencsémre – csak elvágódott a székkel.
- Bacon! – ijedten szólalt fel Kyungsoo embere.
- Mi a fene történt? – Kris áldozata is megszólalt.
- Sehun! – Luhan pedig hatalmas szemeket meresztett az említettre.
- Ismered? – végül Tiffany fogja is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Ewww, hogy gondolhatsz ilyet Lay? - Luhan rögtön fal fehér lett a kérdésre.
- Felsegítenél te troll? – hallom meg a morgást lentről.
- Persze Bacon. – válaszoltam egy vigyorral a képemen.
- Baszd meg! – sziszegte.
- Ó, hidd el, nagyon szeretném. – vigyorgok. – Nyithatok én hyung? – néztem kérlelően Krisre.
- Ne öld meg! – kiáltott Luhan.
- Megölni? Annál sokkal jobbat fogok csinálni… - pillantottam Krisre, aki csak bólintott, és türelmesen leült az áldozatával szemben egy székre.
- Nem fogsz átváltoztatni te pöcs! Ahhoz túl király vagyok, hegyi troll! – morogta.
- Mondja a törpe. – öltöttem rá nyelvet, és az ölébe lejtettem magam. – Fogalmad sincs kivel beszélsz. – ciccegtem. Akármennyire is új volt nekem a szitu, élveztem. Baromira.
- Egy undorító hullával. – vágott savanyú képet.
- Tényleg annyira undorító lennék? – gondolkodtam el.
- Pontosan! Ráadásul egyáltalán nem király az, hogy rajtam vagy. Kopj le mielőtt beverek! – mormogta.
- Aztán hogyan? – nevettem el magam.
- Majd mindjárt kiszabadulok aztán röhögj lámpaoszlop! – mozgolódott.
- Már tudom mit csinálok veled. – kuncogtam. – Milyen beállítottságú vagy? – kérdeztem hirtelen, ezért választ is kaptam rá.
- A hetero a király! – vágta rá. – Menj a francba, ne kérdezgess. – nézett rám szúrósan.
- Kedves Bacon, aki hetero, - erre a haverja elnevette magát. –először is letöröm azt a kurva nagy egódat, hogy megtanuld ki a főnök. – suttogtam fülébe rekedtes hangon, mire éreztem, hogy elakadt a lélegzete.
- Na gyere. – cicceget.
- Tudod mennyire szeretném befogni azt a mocskos szádat? – suttogtam ajkai előtt. – Úgy megtenném a keményebb módszerrel – szó szerint -, de ez így is elég nagy trauma lesz az egódnak. – s mielőtt válaszolhatott volna, ajkaira tapadtam, mire kényelmetlenül akart kellemesebb pozitúrát találni, de mivel rajta ültem, így ez lehetetlen volt.
Baekhyun POV
Ez az undorító hegyi troll megcsókolt. Nincs elég erőm ahhoz, hogy megszakítsam a csókot, de visszacsókolni sem fogok. Ráadásul mi a redvás halálért van az, hogy egy rohadt zombi veszi el az első csókom? Ahogyan ezen agyalok, ő erősen beleharap az alsó ajkamba, mire szétnyitom ajkaim, és nyelve az enyémmel harcol. Szó szerint harcol. Minden megmaradt erőmmel azon vagyok, hogy elkerüljem a nyelves csókot, de amint egy erős markolást érzek a férfiasságomon, belenyögve a csókba adom meg magam. Ez egyáltalán nem király…
Chanyeol POV
Ahogy próbált ellenállni, csak még jobban meg akartam kapni. Egyszerűen az egész srác tökéletes, kivéve az egóját. Erősen harapva alsó ajkát nyelvem azonnal átbújtattam az ő szájába, de nem engedte, hogy mélyítsem a csókot, így a kezem is bevetettem, amiért egy nagyon édes nyögést csikartam ki belőle. Innentől kezdve nem ellenkezett…
Elválltam tőle és egy apró nyálcsík maradt kettőnk között. A szemeibe pillantottam, de azok teljesen elködösültek a vágytól, és ajkai is többért kiáltottak. Újra a puha párnákra tapadtam, de ezúttal kezemmel már folyamatosan izgattam. Még hogy hetero…
Baekhyun POV
A testem és az elmém őrült csatát vív a belsőmben. A testem minden érintését áramütésként fogadja, egyre többért és többért epekedve, míg az elmém tökre az ellenkezőjét kántálja. De késő. Elvesztem az élvezetben, egyre többet nyögtem bele a csókokba, ahogy keze munkálkodott rajtam.
- M-még~. – nyögtem egy nagyobbat.
- Ahogy óhajtod. – suttogta a fülembe és a nyakamba csókolt, miközben kezét az alsógatyám alá vezette. Ettől a kettős kombótól fel tudtam volna sikítani, helyette egy elfojtott nyögést adtam ki.
- Csak nem tetszik Bacon, aki hetero? – piszkált, de jelen helyzetben ez sem érdekelt.
- B-Baekhyun. – suttogtam erőtlenül.
- Chanyeol. – intéztük el a bemutatkozást, majd újra a nyakamat ostromolta.
Sehun POV
Én is és Luhan is teljesen sokkosan néztük az akciót, majd jobban megfigyelve Luhant, teljesen ki volt vörösödve, de szemein láttam, hogy a sírás szélén állt, ezért a fekete kendőt elővéve bekötöttem a szemét.
- S-Sehun? – kérdezte ijedten.
- Ez nem neked való. – suttogtam a fülébe, mire megborzongott.
- A-attól még hallom. – hajtotta le a fejét.
- Az a jó, így gyönyörködhetek a látványba. – haraptam rá a cimpájára, mire felnyögött. Ez az isteni hang, imádnivaló.
- Milyen l-l-látvá-… - látszólag beugrott neki mire gondolok. – Szabaduljak ki innen, kinyírlak! Értetted Sehun?! – kezdett kiabálni, de hamar elhallgattattam egy csókkal.
- Jó fiú. – túrtam hajába.
Lay POV
Döbbenten figyeltem mindenkit és mindent. Aztán a figyelmemet az engem méregető lányra szenteltem.
- Hogy hívnak? – kérdeztem.
- Előbb te. – mosolygott rám.
- Yixing, de hívj csak Laynek. – mosolyogtam vissza.
- Én Tiffany vagyok. Gondolom nem idevágó, ha azt mondom örvendek a találkozásnak… - nézett oldalra zavartan.
- Végülis nem rossz, ha te is azt fogod velem csinálni, mint a colos. – kuncogtam.
- Hát, akkor bocsi, de nem fogom. – nézett a szemeimbe.
- Miért? – kérdeztem.
- Van valakid, akit nagyon szeretsz. Ezt tiszteletben tartom. – mosolygott.
- Ezt meg honnan… - esett le az állam.
- Női megérzés. – igazította meg a haját.
- Ijesztő. – nevettem fel kínosan, majd egy csomó dologról kezdtünk el dumálni, így kivontuk magunkat a mellettünk zajló dolgokból.
Baekhyun POV
- Ahn, igen, ott, istenem… - nyögdécseltem Chanyeol alatt, aki reakcióimat csak elégedett morgásokkal jutalmazta, amik még jobban beindítottak. – Gy-Gyhorsabban… - nyögtem fülébe teljesen tehetetlenül. A lábaim mozgatásával akartam könnyíteni a kínzásomon, de ha erősködni kezdtem ő mindig lelassított, így hamar feladtam. – M-még… - nyögtem fel megint hangosan, erre ő megszívta a nyakam, és még néhány erős rántással elérte, hogy óriásit nyögve elélvezzek. A fejem hátra volt döntve, nehezen lélegeztem, ráadásul teljesen leizzadtam. Az állapotomon az sem segített, hogy Chanyeol a szemem előtt nyalja le az ujjairól az orgazmusom eredményét. Szinte, még egy körre készen állnék, annyira eleven lettem lent megint, hogy az már fájt. Ekkor pedig bevillant. Nem egyedül vagyunk. Teljesen megsemmisítve meredtem a padlóra, ami most a világ legérdekesebb művészeti tárgya lett, és próbáltam megfejteni a rajta lévő foltokat. Ilyen könnyen betörtek?
Kai POV
- Nagyon gáz, ha ez beindított? – morrantam fel, mire a mellettem ülő leesett a székről. Luhan kettő.
- Akkor talán nekem kellene folytatnom? – ült vissza a székébe, elém fordítva azt.
- Miért nem az ölembe ülsz, úgy, mint a colos? Tudod mennyire szeretném? – kérdeztem tőle rekedtes hangon.
- Neked meg mi bajod? – pislogott rám ijedten.
- Először hagynám, hogy a formás seggeddel masszírozd a farkam, ezzel is elérve azt, hogy egyre nagyobb dudor keletkezzen a nadrágom, hogy a boxerem őrjítően szűk legyen. Aztán szépen szétmarcangolnám az ajkaid, a nyakadon lilábbnál lilább foltokat hayva, így haladva lejjebb a nadrágodig… - szakítottam félbe a mondandóm egy nyögés miatt. Jobban szemügyre véve az elfogóm behunyt szemekkel markolássza a széket, gondolom elképzelve, hogy éppen mit csinálok vele. – Az utolsó két zavaró ruhaneműt letépve rólad, úgy izgatnálak fel, hogy nem érek hozzád,így ez egy nagyon lassú és kínzó folyamat lenne. De az én idegeim sem vasból vannak. Elképzelted eddig? – nyaltam végig száraz ajkaimon.
- I-Igen… - és megpillantottam életem egyik legcsodásabb dolgát, ahogy a szexi fekete magához nyúl.
- Ez még semmi. Miután elértem, hogy sírva könyörögj azért, hogy érjek hozzád, én még akkor sem fogok, hanem szépen a hasadra fordítva kutyapózba fektetlek, és egy kicsit megmarkolászom azt az őrülten szexi segged. – újabb nyögést hallhattam, morgással vegyítve. – És, a kedvenc részem. Mindenféle előkészítés nélkül hatolnék beléd a lehető legerősebben és legmélyebben, és addig basználak, amíg meg nem győződöm arról, hogy egyáltalán nem tudsz mozogni. – morrantam fel a végére, ő pedig egy nagyobbat nyögött, amitől rögtön kipattantak a szemei. – Csak nem elélveztél? – haraptam be az ajkam.
- … - hajtotta le a fejét.
- Csak nem ingyen kóstoló az újaknak? – vigyorogtam rá perverzen, és egyből bezsebeltem egy pofont. – Én is szeretlek. – hogy lehet valaki egyszerre ennyire attraktív, ártatlan, cuki, édes, szexi és.. oké JongIn állj le. Egyszerűen csak tökéletes, és a férfiasságom is szimpatizál vele. Akaratlanul is lepillantok a nadrágomhoz, és majd belefájdul a szívem, ahogy szerencsétlen kisebbik énem segítségért kiabál. – Nem esik meg rajtunk a szíved? – biggyesztettem le az ajkam, de csak egy újabb pofont kaptam. – Guess not. – morogtam.
- Egy kibaszott perverz vagy! – kiabálta. Fáziskésés vagy, mi? Édes. – Ijesztő~. – ült jóval messzebb tőlem, és csak később vettem észre, hogy kicsit könnyesek a szemei. – K-Kris… - szólította meg az utolsó ismeretlen tagot.
Kris POV
- Már csak ketten maradtunk. – csúsztattam a kezem térdére, majd felfele húztam azt.
- … - semmi reakció nem érkezett tőle, így egyik ujjammal köröket kezdtem leírni férfiassága körül. Az egyik lába megrándult, ezek szerint hatással vagyok rá.
- Néma lennél? – estem gondolkodóba, és egy kézzel kiügyetlenkedve az ingje gombjait fedtem fel testét. Illetve a trikóját? Mi a szar. – Ez vétek. – tűrtem ki a gatyájából és kissé feljebb húztam. – Igen, ez tényleg vétek. – húztam végig a szabad kezem hasfalán. – Még mindig semmi? – markoltam meg tagját. Semmi reakció, sőt úgy méreget, mint, aki gondolatban már századszorra ölt volna meg. – Tényleg semmi? – nyúltam boxere alá. Erre viszont már reagált. Szemen köpött.
- Ajajj. – kerekedtek ki Kyungsoo szemei.
- Kyungsoo, kötözd ki. – ragadtam meg torkánál fogva, míg másik kezemmel letöröltem a nyálát.
- Nem tartom jó ötletnek. – ellenkezett.
- Talán téged vágjalak a falhoz? – vontam fel a szemöldököm. Erre a kijelentésemre már egyből mozdult, így hamar felemelhettem a székről. – Gondolom már bánod, amit tettél. – dobtam a falnak, de nem hagytam menekülő utat, hamar visszapréseltem oda a mellkasommal. – Tudod eleinte csak olyannyira akartalak volna megtörni, mint Chanyeol a töpszlit. De, ahogy mondta, van keményebb verzió is. Nem kicsit kikerekedtek a szemei a kijelentésemre, de hol érdekelt az, hogy beletiprok a lelki világába. – Bár, ha térden állva bocsánatot kérsz, talán meggondolom magam… - morogtam.
Luhan POV
A hangokra már egyre jobban beindultam, a lábaimat már próbáltam úgy keresztbe vetni, hogy takarjam „Sehun csodálatos látványát”, de bármit tettem kényelmetlen volt. Aztán hirtelen jött egy mélypont. Elméletileg Tao leköpte Krist. Néha nagyon elveti a nemtörődömségét.
- S-sehun, mi folyik itt? – kérdeztem halkan.
- Olyan dolgok, amiket én is szeretnék megtenni veled. – súgta a fülembe. Először nem értettem, majd meghallottam Kris szavait. Mondani akartam valamit, de csak tátott szájjal meredtem valamerre.
- Mi a baj velem? – sóhajtottam.
- Hm? – hümmögött Sehun.
- S-semmi. – hajtottam le a fejem.
- Máshogy is rá tudlak kényszeríteni, hogy elmondd mire gondolsz. – morogta a fülembe.
- Inkább magamban tartom, ha nem bánod. – mozgolódtam.
- De bánom. Viszont van egy sejtésem. – kuncogott.
- I-igazán? Biztos nem egyre gondolunk. – nyeltem.
- Élvezed. Azt akarod, hogy én is ilyen piszkos szavakkal szóljak hozzád, mintha egy rossz kis kurva lennél, igaz? – csókolt a fülem mögé, mire megugrottam kicsit, már amennyire ez kivitelezhető volt.
- Honnan veszed, hogy pont téged képzellek oda? – kérdeztem remegő hanggal. – Basszus. – haraptam be az alsó ajkam kínomban.
- Tudod, először nem akartam csinálni veled semmit, hiszen olyan kis ártatlan vagy, de valójában rohadtul mocskos a fantáziád. – karolta át hátulról a derekamat, így gondolom leguggolt.
- F-fogd be. – mocorogtam.
- Ó, nem. Most megkapod, amit szeretnél. – markolt rá dudoromra, mire felnyögtem. – Viszont, ahhoz mondanod kell, mit csináljak. – kuncogott. Na, akkor ennyi is volt. Szép volt, amíg tartott. – Mi ez a csalódott ábrázat? Ezek után már minek szégyenlősködni… - nevetett fel.
- Miért csináljátok ezt? – tereltem a témát.
- Mert élvezzük. – vont vállat. – Na, de engem most nem a kérdéseid érdekelnek. Mit szeretnél igazán? – kezdte a nyakam csókolgatni, amitől sóhajok százai hagyták el a számat.
- S-sehun… - sóhajtottam.
- Mit szeretnél? – morogta a fülembe.
- É-én… - elkezdtem a mondatot, de képtelen voltam befejezni.
- Ezt? – és Sehun keze hirtelen az alsóm alatti merevedésre vándorolt, én pedig felvisítottam elég lányosan, mire a teremben lévő összes szem ránk szegeződött. Még Krisék is.
- H-hagyj meghalni, kérlek… - nyüszítettem.
- Nem rossz ötlet, de nem tehetem meg. – sóhajtotta, majd kihúzta a kezét az alsómból.
Tao POV
Huang Zi Tao, reménykedj, hogy előző életedben nem csesztél ki az istenekkel, és hirtelen most hagynak meghalni. Nem az nem jó. Hagynak elájulni. Miért kell mindig kiidegelnem valami seggfejet? Ráadásul úgy, hogy pofán köpöm. Ezzel még saját magamat is megleptem. De ha egyszer annyira irritáló az egész személy. Ahogy rám néz, a szemével már rég levetkőztetett! Undorító! Legszívesebben leköpném újra, de a falnak préselődve ez nem túl jó ötlet. Mi az, hogy a keményebb módszer? Oh, god kérlek, mondd, hogy kivételesen nem arra gondolok, ami a valóságot tükrözi.
– Bár, ha térden állva bocsánatot kérsz, talán meggondolom magam… - morogtam. Bocsánatot kérni? Én? Huang Zi Tao, bocsánatot kérni?
- Meg a francokat. – ejtettem ki a következő szavakat hangosan. Most már tényleg tuti késő.
- Ismételd meg! – tépett a hajamba, mire felszisszentem.
- Fran-co-kat. – szótagoltam is a kedvéért. Tao, lődd le magad. Miért kell ásnod a saját sírod? Ja, igen. A srác léte már idegesít.
- Kétszer is helyet hagytam annak, hogy javíts. Az egy is ritka. Visszaélsz a vendégszeretettel panda. – morgott bele a fülembe, amitől kirázott a hideg.
- Harmadszorra is szeretnéd? – vicsorítottam, és pont mielőtt Kris visszavághatott volna Luhan felsikoltott, így mindenki felé kapta a tekintetét. Kris kihasználva a figyelmetlenségem a térdeimre kényszerített, így nem tudtam mást csinálni, csak szemezni a nem is olyan kicsi domborulattal a nadrágján. Nagyot nyeltem. Most már imádkozni is késő igaz?
- Kris, ez sok lesz. – szólt közbe a colos. Hallgass a haverodra kérlek.
- Még semmit se csináltam. – pillantott a magasra.
- Jó, de akkor is… Én is bármennyire akartam volna… - erre a sokkjából kicsit feleszmélt Baekhyun. – Nem tettem. Neked sem kellene elvesztened az eszed. Ennyi ijesztés elég volt nekik, oké? Nem hiszem, hogy visszajönnének. – kezdte piszkálni a colos Baekhyun haját, majd kezét ajkaihoz vezetve letörölt egy kis nyálat.
- Én nem te vagyok. Te pedig nem én. Nekem fent kell tartanom magam a tápláléklánc csúcsán. – húzott fel erősen az államnál fogva, majd megfordított és hassal lökött a falnak. – Mert a sárkányok reggelire megzabálják a pandákat, és kiköpik a csontjaikat. – mondta rekedtesen a fülembe, amitől újra megborzongtam. Hátulról kezdte magát a seggemhez dörgölni, amit rohadtul gusztustalannak találtam, viszont délebbik felemnek egészen bejött. Ahogy így ment az idő, kezdtem én is kellemes tapasztalatszerzésnek felfogni a dolgot, az agyam is egyre jobban kikapcsolt, egészen addig a pillanatig, amíg keze be nem csúszott a merevedésemhez.
- N-ne… - próbáltam kiutat keresni, de ezzel csak azt értem el, hogy még jobban a falhoz lettem passzírozva, és kezével is erősen markolt. – E-engedj… - kezdtem gyorsabban venni a levegőt.
- Késő. – kuncogott, és nyakamat kezdte csókolgatni. Van egy bizonyos határ, amit még el tudok viselni, de Kris ezen már rég átment. Fogalmam sincs, honnan volt ennyi önkontrollom, de mikor az első nyögés kiszökött az ajkaim közül, akkor indult be a riadó igazán az egész testemben. Előszedve minden wushu tudásom, adtam meg neki magam teljesen néhány másodpercre, hogy lankadjon a figyelme, és amint esélyem volt egy kicsit is megfordulni, kigáncsolva terítettem a földre. Csípőjére ülve fogtam feje mögé mindkét kezét, majd miután mindketten észleltük a pontos pozitúránkat elhagyta a szánkat egy-egy nyögés. Lenéztem Krisre, és a tekintete összekulcsolódott az enyémmel. Nem tudom mi történt abban a percben, de nem voltam már képes ésszerűen gondolkodni. Csípőm saját magától kezdett ringatózni, miközben egy pillanatra se vettem le a tekintetem Kris szemeiről. Kezei a csípőmet fonták körül. Mikor is engedtem el őket? Erősen nyomott lefele, elérve azt, hogy hátravessem a fejem és úgy sóhajtozzak. Annyira beleőrültem az egész szituációba, hogy szíves örömest letéptem volna magunkról a nadrágokat. Egyre jobban eltévedtek a gondolataim, ezt pedig Kris is észrevette, ezért megemelt, és úgy ültetett vissza, amitől egy hatalmas nyögés hagyta el a számat. Ez volt az, amikor minden büszkeségem félredobva – ami már egyáltalán nem volt meg – tapadtam ajkaira. Azonnal reagált, ráadásul mindketten a dominanciáért küzdöttünk, amelynek az lett az eredménye, azon kívül, hogy vesztettem, hogy hatalmas lendülettel fordított át minket Kris, így egy széket sikeresen fel is löktünk, amin volt valaki, de mi már nem foglalkoztunk a részletekkel. Személy szerint engem jobban elfoglalt Kris kocka hasa.
Kyungsoo POV
Sokkoló volt az egész jelenet. Olyan volt, mintha két marakodó viperát láttam volna táplálkozni. De komolyan. Mindenki kínosan figyelte őket, én is ezt tettem egészen addig, amíg úgy nem döntöttek, hogy ők most tornázni fognak a földön, és bele nem jönnek az én székembe, hogy felboruljak.
És mondhatom a legjobb helyre érkeztem.
- Csak kérned kell édes. – hallottam meg a foglyom halk nevetését. A két kibaszott lába közé estem.
- Ha akarsz még gyereket, jobb ha meg se szólalsz. – morrantam fel, de hirtelen két kar ragadt meg a derekamnál, így visszaestem Kai ölébe. – Mi a franc? – ámultam.
- Komolyan azt hitted, hogy valami kis kötél elválaszthat tőled? – dörgölte az arcát a hátamba. Ez valójában aranyos gesztus volt. – Azóta, amióta úgy élveztél el, hogy hozzád sem értem, minden erőmmel azon voltam, hogy kioldozzam. Tudod, sokkal jobban kielégíthetnélek, mint te saját magadat. – hajolt a fülemhez. – És senki nem tiltja meg, hogy úgy nyögj alattam, mint egy rossz szajha. – lehelt rá fülemre.
- Megütlek! – morogtam.
- Bármit elviselek tőled. – nevetett fel.
- Tényleg? – pislogtam rá ártatlanul.
- Ja. – bólintott.
- Hmm, akkor lenne pár ötletem. – kezdtem mocorogni.
- Remélem egyre gondolunk. – engedett szabad utat, és pont ez kellett ahhoz, hogy ököllel férfiasságára vágjak. Feljajdult, majd eldőlt oldalra.
- Még egy ilyen húzás, és levágom. Világos? – néztem rá szúrósan.
- Ah, basszus. Nem hittem, hogy ilyen vad vagy. – sziszegte.
- Mostantól a neved kuss. – ültem rá a hátára.
- Ez most miért jó, amúgy is Kai vagyok. –nyöszörgött.
- Probléma? – vontam fel az egyik szemöldököm, majd elkezdtem felmérni a többieket. Nos Krisről és a pandáról nem tudtam még eldönteni, hogy birkóznak, vagy dugni akarnak. Chanyeol édesen szórakozott a srác hajával, meg arcával. Tiffany meg Lay beszélgettek, leszarva, hogy mi van körülöttük. Sehun meg Luhant szívatta azzal, hogy mindenfélével felhevítette őt, arra várva, hogy ő lépjen.
Te jó ég! Nyolc perverz összezárva! Ki akarok jutni!
Chapter 01.
Sehun POV
Miután elválltam tőlük a cuki pofa felé vettem az irányomat. Egyre közelebb érve hozzá be kellett látnom, hogy tényleg egy helyes példányt fogtam ki. Nem fogom megenni az agyát, meg sem fogom harapni. Szimplán kicsit megijesztem, hogy visszamenjen a saját világába. Lassan a háta mögé osontam, majd füléhez hajolva belesuttogtam.
- Bú. – és azonnal sikítozni kezdett, mire ezen kénytelen voltam erőteljesen felnevetni. Rosszabb, mint egy lány. Mire abbahagytam a nevetést eltűnt. Aztán megcsapta a fülemet a szipogása. Letekintettem és két méterrel előttem gubbasztott és sírt. Kicsit megijedtem így azonnal leguggoltam hozzá. – H-hé, jól vagy? – ráztam meg kicsit a vállát.
- Úristen. Hozzámért, hozzámért, hozzámért, hozzámért. – kántálta.
- Hé. – böktem vállába.
- Hozzám szólt, hozzám szólt, hozzám szólt. – kezdte hadarni a magáét megint.
- Hagyd már abba a pofázást cseszd meg, és figyeljél már rám két percre. – ordítottam el magam, mire felkapta a fejét térdei közül és könnyes szemekkel nézett rám. Arca csillogott a lefojt könnyeitől, de a szemei még jobban ragyogtak. Az a barna szempár teljesen megigézett. – Ismétlem. Jól vagy? – kérdeztem normál hangerőn, mire egy nagyon aprót biccentett. Sóhajtva leültem az út kellős közepére, és úgy meredtem rá.
- Van neved? – biccentett. – El is mondod? – vontam fel az egyik szemöldököm.
- L-L-L-L-L-L-L-Luhan. – nyögte ki fél perccel később.
- Én Sehun vagyok. – mosolyogtam rá. – Nem foglak bántani, ugye tudod? – hajoltam hozzá közelebb, mire azonnal hátra kapta a fejét, és így el is feküdt az úton. Perverzen elvigyorodtam és rá másztam. A testünk összeért, így éreztem, hogy rohadtul remeg. – Komolyan, nem foglak bántani. – mondtam megint a szemeibe nézve. – Viszont ha továbbra is így fogsz rám bámulni, esküszöm megerőszakollak. – morrantam fel, mire még megszeppentebben pislogott rám. – Na jó, te akartad. – emeltem fel az egyik kezem.
- Ne, ne, ne, ne, ne, ne. – préselte ki magából a szavakat. – H-hagyj békén. – motyogta.
- Tudsz te beszélni, ha akarsz. – vigyorogtam rá, majd leszálltam róla. – Szóval, Luhan, hányan jöttetek ki? – kérdeztem.
- Ö-öten. – nyelt.
- Ügyes vagy. – borzoltam össze a haját. – És, hogy keveredtél el a többiektől? – álltam fel, hogy kinyújtóztathassam végtagjaim. – És, ne hebegj… - morogtam.
- E-egy elágazásnál rossz f-fele fordultam. – nyelt.
- Eh? Emlékszel az utca nevére? – nyújtottam felé a kezem, ő meg értetlenül bámulta azt, majd mikor rájött, hogy miért nyújtom, inkább magától felállt, de lábai így is látványosan remegtek.
- N-nem. – hajtotta le a fejét.
- Hosszú utunk lesz. – ragadtam meg a csuklóját. – Egyszerűbb, ha visszaindulunk arra, amerre jöttél. – sóhajtottam.
- V-v-várj. – motyogta halkan, de még épp meghallottam.
- Mi az? – néztem rá vissza.
- A f-fegyverem. – mutatott lefele.
- Mit akarsz vele? Te is tudod, hogy szart se ér. – hitetlenkedtem, mire kissé szétnyitott ajkakkal, őzike szemekkel pislogott rám. – M-most meg mi van veled? – jött rám a dadogás. – Komolyan megerőszakollak! – emeltem feljebb a hangom. Miért néz így? Ne nézzen rám így! Ez nekem sok. Visszaléptem hozzá, hogy szinte csak a levegő fért el közöttünk és úgy sziszegtem ajkai előtt. – Ha továbbra is így nézel nem leszek kedves, hanem elráncigállak a legközelebb eső eldugott helyre és olyan keményen megduglak, hogy abban a tempóban nem fogod utolérni a barátaid sose. Világos? – rántottam egyet gyengéden az állánál, hogy talán még ajkaink is pár másodpercre összeértek. Éreztem, ahogy nagyot nyelt és biccentett. Viszont láttam egy kisebb kíváncsiságot a szemében. – Hozhatod a fegyvered, ha ezért volt ez a kis csábítás. – engedtem el, ő pedig azonnal felkapta az említett tárgyat. – De ki hitte volna, hogy azért beindul a fantáziád a mondandó-… - és ekkor erősen hátba csapott.
- Fogd be, és mutasd az utat! – morogta, majd teljesen vörös arccal előre indult.
- Édes. – kuncogtam. – De ha nem vársz be, valaki tuti megharap. – erre megállt. Természetesen nagyon ritka az ilyen, de ő úgysem fogja ezt megtudni. – Mehetünk. – borzoltam össze újból a haját. – Egyébként, hogy van az, hogy egy esetleg tizennyolc éves gyereket kiengednek ide? Főleg ha ennyire ijedős. – pillantottam rá.
- Huszonnégy vagyok… - motyogta.
- Mennyi? – pislogtam rá hitetlenkedve.
- Huszonnégy. – mondta újra.
- Szóval idősebb vagy nálam? Jó neked. Én csak húsz vagyok. Bár látványosabban felnőttesebb, mint te. Tudod, kicsit erősödnöd kellene. A halottak buknak az ilyen cuki pofikért, mint te. – mondtam, mire ijedten belekapaszkodott a bal karomba. – Főleg én. – kuncogtam, erre pedig olyannyira megijedt, hogy elengedve a karomat elesett. – Ráadásul védtelen is vagy. Meg béna. – sóhajtottam. – Na gyere kelj fel. – nyújtottam felé a kezem, amit most egy kis hezitálás után elfogadott. – Jönnek néhányan, ha kérhetlek, ne nagyon legyél… szerencsétlen, oké? – rántottam magamhoz. – Egyikük sem fog bántani. – suttogtam fülébe.
- Sehun-ah! – kezdett el felénk futni Luna. – Hiányollak. – kuncogta, és úgy ölelt át, hogy Luhan közénk szorult, de neki fel se tűnt.
- Megfullasztod szegény gyereket. – morogtam.
- Huh? – engedett el. – Hát ez meg? De cuki! – nevette el magát. – Hyuna, srácok, gyertek ide! – kiáltotta el magát, majd a figyelmét a szőkeségemnek szentelte. Szőkeségem? Meglehet.
- Szia-sztok. – köszönt mind a három megdöbbenten. – Honnan szedted össze ezt az embert? – mérte végig Hyuna.
- Megijeszted. – húztam vissza a felsőjénél fogva Luhant.
- Tud beszélni? – lépett közelebb hozzánk Kyungsoo, talán jobban felmérve Luhant, mint Hyuna.
- Mellek nyomódtak az arcomba. – motyogta nekem sokkosan.
- Luna nézd meg mit csináltál szegénnyel. Eddig is hülye volt. – sóhajtottam.
- Hupsz. – vigyorodott el. – Ugye nincs harag? – érintette volna meg az arcát, de Luhan erre csak azt nyögte ki, hogy „óriás mellek”, ezen pedig mindannyian elkezdtünk nevetni. Kivéve egy valakit.
- Xiumin hallgatag vagy. – pillantottam a lányok mögé.
- Igen… - hajtotta le a fejét, majd egyenesen Luhanra nézett. – Rég találkoztunk. – Luhan még mindig sokkosan meredt a semmibe, így derekára csúsztattam a kezem, majd fenekébe martam. A jutalmam egyből egy hasba könyöklés volt, de nem a gyengébbik fajta.
- X-xiumin? – meglepetten nézett rá. – De hát te… meghaltál. Vagyis. – rázta meg a fejét. – Hogy kerültél ide?
- Az mindegy. Nem lenne jó, ha túl sokat tudnál az itteni dolgokról, bajba keverednél. – sóhajtotta. – Láttuk a felderítő csapatot, szerintem a régi pláza fele megtaláljátok őket. Egyébként megnőttél. Gondolom a többiek is. – mosolyodott el fájdalmasan. Igaz is. Xiumint az egyik bevetésükön egy másik katona lőtte le.
- Gyere vissza velünk! Hiányzol mindenkinek! – szólalt fel először hangosan Luhan.
- Tudod, hogy nem lehet… - sóhajtott. A többiek is ugyanolyan értetlenül hallgatták a párbeszédet, mint én.
- Öt éve. Öt éve nem láttak. Suho és Chen. Nem akarod újra látni őket? – szipogta. Ne. Könyörgöm, ne kezdj el sírni.
- Mindig is te voltál a legfelelőtlenebb, legkönnyelműbb tanonc, akit a Föld hordott a hátán. Ez nem így megy. Viszont egy valamit tényleg megtehetnél. Üdvözölnéd nekem őket? – mosolyodott el, de egy könnycsepp csúszott le az arcán. – Menjetek. Nekünk is indulnunk kell, különben túl nagy lesz a tömeg igaz? – törölte meg az arcát.
- Viszlát kicsi emberke! – köszönt el a maga fura módján Suho.
- Szia cuki pofi. – a lányok két oldalról adtak neki puszit, de ez fel se tűnt neki, hanem Xiumin hűlt helyét nézte.
- Menjünk. – rántottam rajta, de csak erőtlenül lépett előre egyet. Már megint sírt. – Luhan. – szipogott. – Nézz rám. – emeltem fel az állánál fogva, hogy rám nézzen, de ellenkezni próbált. Kevés sőt, semmi sikerrel. – Menjünk. Az élők várnak rád. – mondtam komolyan, és letöröltem a könnyeit. Megfogtam a kezét, és elindultam vele abba az irányba, amit mondtak.
- Percek óta csak szipogsz. – sóhajtottam.
- Hagyj. – szipogta.
- Megértem. Nem hiszem, hogy te még láttál volna élőhalottat. Gondolom, még az van benned, hogy aki meghal, föld alá kerül. – kezdtem lóbálni a kezünket.
- Úgysem érted. – nézett először rám.
- Ugyanolyan érző lények vagyunk, mint ti. Nem egy buta gaz vagyok. – morogtam és leültem egy padra.
- Most miért ültél le? – kérdezte.
- Ha tovább mész egyenesen összefutsz a csapatoddal. Ha látsz valaki mást, ne a földön kezdj el sipítozni csak menj tovább. Nem fog senki se megtámadni. – mondom rezzenéstelen arccal. Így is túl sok érzelmet mutattam már felé.
- Csak így, itt hagysz? – sápítozott.
- Ja, tényleg. Ne mondd el, hogy találkoztál velem, vagy a többiekkel. Magadtól találtál ide. És Xiuminról se beszélj. Ha át akarod adni az üzenetét, akkor csak annak a két személynek. – vontam vállat.
- Most miért lettél ilyen? – kérdezte. Tényleg, miért?
- Csak. A végén még nem akarnál elmenni tőlem. Bajba meg nem sodrom magam. – morogtam. Leült mellém. Szorosan mellém, de fejét lehajtva tartotta.
- Sehun? – pillantott fel.
- Hm? – hümmögtem.
- Köszönöm. – mosolygott rám.
- Luhan… - sóhajtottam. Miért kell ennyire látványosan hülyének lenned? Egyik kezem állára vezettem. Csendben tűrte. Ugyanúgy várta, hogy mit fogok tenni, mint én magam. Végülis saját magamon nem fogok meglepődni, csak ő. Lassan kezdtem húzni felém, így simán lett volna esélye elhúzódni, leütni, elmenekülni, bármi, de nem tette. Az ajkaink összeértek, amint csókolni kezdtem Luhan is elengedte magát, és az első másodperctől kezdve visszacsókolt. Felbátorodva kapott a felsőmbe, meggyűrve azt, de kit érdekel? Édesen faltuk egymást, majd egy kis színt hozva a csókba alsó ajkába haraptam, mire felnyögött. – Biztos nem erőszakolhatlak meg? – suttogtam ajkaira. De a válasz, amit kaptam az egy hatalmas fejbekólintás volt.
- Te meleg vagy. – sóhajtotta.
- Ja, kösz az észrevételt. – ráztam meg a fejem.
- Nem úgy. Hanem a tested. – rakta két kezét az arcomra.
- Luhan-ah! Hallasz minket? – hallottunk meg egy kiáltást.
- Még jó, hogy nem ölünk meg senkit. Már az első másodperctől fogva halottak lennének. – sóhajtottam. – Menj. Már várnak. – keltem fel.
- Találkozunk még? – fordult el.
- Nem. – mondtam.
- Igazad van. Végülis, mi ellenségek vagyunk, igaz? – hallottam egy kis vidámságot a hangjába.
- A mai után, még mindig a tankönyv szövegét tolod? – sóhajtottam. – Ég veled, Luhan. És legközelebb ne tévedj el, mert ha én talállak meg megerőszakollak, ha meg más, akkor a földön fogsz sírni. – nevettem fel, majd lassan az ellenkező irányba kezdtem sétálni.
- Ott van! – hallottam meg egy kiáltást, majd végleg eltűntem.
- V-Várj! – hallottam, ahogy még Luhan utánam szól, de nem törődve vele szépen lassan eltűntem.
Baekhyun POV
- Kai, Lay, Luhan, Tao, ti velem jöttek. – mondtam, amint beléptem a termünkbe.
- Már megint mihez kell neked a kíséretünk Bacon? – sóhajtott fel Kai.
- Fél órán belül megkezdjük az első küldetésünk! – vigyorogtam.
- M-M-Mármint? – bukott ki Luhanból.
- Ki megyünk! – jelentettem ki boldogan, de mindenki más síri csöndben figyelt engem.
- Mi van? Miért vagytok ilyenek, ti nem örültök? – morogtam.
- Hadd találjam ki, apám kinevezett, igaz? Néha felkelhetnél a rózsaszín álomvilágodból, és rájöhetnél, hogy akiket kineveztek, azokat mind kinyírták, mint például Xiumint is. – sóhajtotta Tao.
- Jó, de az én képességeim messze felülmúlják másokét. – fényeztem magam.
- Láttál valaha élőholtat? Nem. Akkor milyen képességekről beszélünk? – morogta.
- Te mindig is kételkedtél az egész rendszerben, úgyhogy ne próbálj meg kioktatni. Te mit gondolsz Lay? – fordultam az említett felé.
- Nekem oké. De cserébe el kell viselned Suho-hyungot legalább két hétig. Ezt ugye tudod? – pillantott fel rám.
- Nem vagy már gyerek. Majd beletörődik. – vontam vállat. – Szóval, ha ilyen jól kibeszéltük magunkat, akár mehetnénk is a tetőre! – vigyorogtam.
- A tetőre? – pislogott mindenki értetlenül.
- Ja, nem mondtam volna? Nem a lábunkon megyünk ki. Egy király személynek, király érkezés dukál. – indultam meg kifele.
- Én nem akarok menni Baekhyun… - mondta Luhan.
- Ne rinyálj már, jó lesz. Ott a fegyvered, ha bármi gond van. – karolta át bátorítva Kai.
- Ami nem működik rajtuk, csak önmegnyugtatás céljából adják. – indult meg Tao is.
- Ezzel nem segítesz rajta. – rázta meg a fejét Lay. – Mi vigyázunk majd rád, oké? Ráadásul, ha nem is használ, de sokat beléjük eresztesz jó párat lelassulnak. – vigasztalta a teljesen reményvesztett Luhant.
Mint mondtam, felmentünk a tetőre, ugyanis ott tartják a szuper modern cuccokat, amiket csak is a rendvédelmisek használhatnak. Ezek például az oxigént átalakító járművek, avagy a hiedelmek szerint repülő járművek.
- Komolyan ilyennel fogunk menni? - Kainak még a nyála is kifojt a látványtól.
- Tudom mit érzel. Olyan, mintha a gyerekem lenne. – karolom át Kait. – De enyém a vörös motor, yeeey~. – röhögve pattantam fel az említett járműre.
- Enyém a zöld. – stoppolt Tao is. – Luhan, akarsz velem jönni? Ha jól tudom nem tudsz vezetni. – pillantott a remegő Lulu felé.
- Guess what, blue is my style~. – Kai úgy szint megrohamozta az említett járművet.
- Fekete. – ült fel Lay is a kiszemelt motorra.
- A-akkor megyek veled Taozi. – örvendezett Luhan, majd felpattant Tao mögé.
A motorok búgni kezdtek, mintha egy versenyt kezdenénk. A motor hangja eszméletlenül felpezsdítette a vért az ereimben, és a gondolat, hogy egy perc múlva már a szabadban száguldhatunk még egy spontán orgazmust is elérne. Komolyan. Ez egy leírhatatlanul király pillanat az életemben. Talán kevésbé király az orgazmusos megjegyzésemmel, de mindenért kárpótolni fog az élvezet.
- 5. – szólalt meg Kai és megbúgatta a motort.
- 4. – vágta rá hirtelen Luhan.
- 3. – unott hangnemben mondta a következő számot Tao.
- 2. – indult meg kissé előre Lay.
- 1. – szorítottam a gázfogantyún és, amint felnyílt a tároló a maximum sebességet taposva kezdtem szelni a levegőt.
- Túl lassú! – húzott el mellettem Kai, majd Lay és végül a LuTao páros is. Elbambultam az egyszerre csodás és illúzióromboló látványon. A városunk ragyogó, míg az öt éve elfeledett körzet körvonalai szürkék voltak. Nincs arra áram, mégis, hogyan élik túl? Hülye kérdés volt, hiszen már halottak. Törölve minden felesleges gondolatot a fejemből, a srácok után siettem.
- Mi a terv? – kérdezte Tao.
- Azt a terv mesterre hagytam! – vigyorogtam.
- Nincs terv? Jézusom! Le akarok szállni, és visszamenni tanulni! – mocorgott Luhan, amitől instabil volt a motor.
- Ledoblak, ha nem maradsz nyugton! – morogta Tao, erre Luhan pedig megfagyott. – Szóval, kié a cím? – sóhajtott Tao.
- Te. – mentem át a másik oldalukra.
- Mit csinálnátok nélkülem? – sóhajtott megint, de ez az előzőnél is meggyötörtebb volt. – A következő a terv. Amíg te a tájon merengtél, lekértem a főgépről a térképet. Átküldöm az adatokat mindenkinek. Látni fogtok egy zölddel jelölt területet. Egy régi épület komplexum teteje. Oda fogunk leparkolni. – mondta.
- És, ha sokan a nyomunkba erednek? Hogy tervezel odajutni? – Lay szeret kitérni a részletekre.
- A féken van egy gomb, ha megnyomjátok kiadja a motor kulcsot. Egy gombnyomás és maximum fél perc alatt bemér. Ráadásul kicsit kutakodtam apám magán gépén, és ezek a motorok az előző évi Yagi prototípusú motorok tökéletesített változatai. – magyarázta.
- Kecske? – szólalt meg végül Luhan is.
- Miért pont kecske? – értetlenkedett Kai is.
- Mondanám, hogy demonstrálom, de Luhan vagy szörnyet halna, viszont ha éles helyzetben használnám, Luhan azután halna szörnyet. Mát bocs haver. Na, de visszatérve az eredeti témára. Miután leparkoltunk Layt előre küldjük, hogy felmérje a terepet, utána pedig átküldi a begyűjtött adatokat.
- Vettem. – bólintott Lay.
- Miért nem én? – csodálkoztam.
- Mert forrófejű vagy. Baekhyun, ez nem a gyakorlat. Ez valóságos. Itt meghalhatsz. Ha nem vagyunk tökéletesen felkészülve, akár most visszafordulhatunk. Ez egyszer megkérhetlek arra, hogy az utasításaim kövesd? – látványosan vonta fel a szemöldökét.
- Ja. – mormogtam.
- Luhan és Kai fentről fedeznek, míg Lay előre halad 50 méteres körzetben, mi feltérképezzük a dolgokat az épületben. Ha minden tiszta, nem válunk szét, hanem mind az öten tovább haladunk. Ja, és mindenki tudja az X protokollt, ugye? – kérdezte a végéhez érve.
- Aki lemarad… ott marad. – motyogta Luhan.
- Pontosan, mi is a feladatunk? – vágott közbe Lay.
- Hogy lehetsz ennyire figyelmet-… Ez egy jó kérdés. – erre mind a hárman lefékeztek. – Most mi van? – fordultam vissza.
- Azt mondod, hogy itt lebegünk a semmi közepén, mindenféle konkrét parancs nélkül? – kezdett pánikba esni Luhan.
- Ne izélj már. Hívom a főnököt. – sóhajtottam, majd elővettem a telefonom. – Mr. Huang, mi a parancs? – kérdeztem.
- Keressétek meg a központot, legyetek éberek. Átküldöm a lehetséges koordinátákat. Ha lehet sötétedés előtt térjetek vissza. – mondta.
- Értettem. Két percen belül megérkezünk a leszállópályánkra, bontom a vonalat. – majd zsebre vágtam a telefonom.
- Átküldöm ezeket a koordinátákat nektek is. A feladatunk könnyű, azt a helyet keressük, ahol a legtöbben vannak. – mondtam büszkén. A többiek biccentettek, majd leszálltunk a tetőre.
- Még mindig nem értem miért kecske. – sóhajtott Kai, és elrakta a motorkulcsot.
- Legalább van annyi eszed, hogy ne nyomd meg a gombot. – förmedt rá Tao.
- Te most lehülyéztél? – ment volna neki Kai.
- Komolyan egy hullaváros kellős közepén akarjátok ölni egymást? – kiáltotta el magát Lay. Hurrá, ezt a halottak is kurva jól hallották. – Fegyvert fel. Ne lankadjon a figyelmetek. Adjatok tíz perc… - hirtelen gyereksírás zavarta meg Lay figyelmeztetését.
- Ez egy gyerek? – lépett a tető pereméhez Kai. – Pontosan előttem. Gondolom halott. Lelőjem? – kérdezte.
- Csak egy gyerek. Amúgy se használ, maximum többet vonzol ide. – morogtam.
- Szerintetek, ha lemegyünk és megvezessük, elvisz a központig? – nézett rám Tao.
- Nem rossz ötlet, de mi van ha megtámad, vagy játssza egy ideig a cuki kislányt és megharap? – Luhan pánikja kicsit rám is rám ragadt.
- Betojtál? – vigyorgott Tao.
- Lószart. – indultam meg morogva.
- Menjünk. – intett Tao mindenkinek.
- Luhan, maradj leghátul. A fegyvert tartsátok lent készenlétben. – utasított Lay. – Ki menjen? – feltételezem nem Luhan, de nem is Kai. Baekhyun, téged se javasollak. – sorolta Lay az ellenvetéseit.
- Te? Tudod, hogy rossz vagyok a gyerekkel. – visszakozott Tao.
- Rendben. Maradjatok a hátam mögött. – indultunk el a kislány fele. – Hé, minden rendben kislány? – mosolyogva guggolt le Lay, de mindenki látta, hogy azért remegett. Felettébb megkönnyítette a helyzetet az, hogy emberien nézett ki. Meg voltam győződve arról, hogy rohadnak, vagy, hogy minimum zöldek. De ő teljesen élethűnek tűnt. A kislány csak tovább sírt, de mikor Lay megsimogatta a feje búbját, könnyes szemekkel meredt rá, mi meg készenlétbe helyezkedtünk.
- Oppa, ki vagy? – szipogta.
- Oppa neve Lay. – mosolygott, a lány pedig hallgatagon végigmért mindenkit.
- Idegenek vagytok? – miért ennyire értelmes ez a gyerek, basszus?
- Bacon… - morgott Kai.
- Várj. – intettem le.
- Azért vagytok itt, hogy bántsátok Kris Oppát? – lépett hátra.
- Ő ki? – Tao megzavarta az egyirányú beszélgetést. A kislány nem válaszolt, csak elszaladt.
- Valószínűleg ő lehet az ő főnökük. De, szerintem jobb ha sietünk. – mindenki egyetértően bólintott és elindultunk arra, amerre a lány, csak a biztonság kedvéért lefordultunk egy kis utcán.
- Egy lélek sincs az utcákon. Különös. – állapította meg a szemmel láthatót Kai.
- Lehet esti lények inkább? – tippelt Lay. – Itt… jobbra. – fordultunk le.
- Attól még nem lankadhat le a figyelmünk. – mondta Tao.
- Tudjuk, tudjuk. – sóhajtottam. – De, ez tényleg bizarr. Még én is képes lennék beszarni. – morogtam. – Tényleg, Luhan egyben vagy még, vagy mentális sokkot kaptál? – fordultam hátra, de a szőkének hűlt helye volt. – Srácok… Hova lett Luhan? – kérdeztem ijedten.
- Ne szórakozzatok. – döbbenten pörgött Kai is.
- Követjük a protokollt. – rezzenéstelenül ment előre Tao.
- Baekhyun, hagyod…? – kérdezte Lay aggódva.
- Mérj be egy kevésbé feltűnő épületet. – adtam ki a parancsot.
- Minek? – értetlenkedett.
- Csináld! – szóltam rá erélyesen.
- O-oké. – dobta le a táskáját a földre és elővette a tabletét.
- Mi pedig fedezzük addig. – álltuk körbe.
- Mi jár a fejedben? Már az elején leszögeztem, hogy-… - vágtam közbe.
- Már az elején tudtuk, hogy nem fogjuk követni. – sóhajtottam. – Még azt is számításba vettem, hogy én tűnök el, és reménykedtem abban titkon, hogy valaki kiáll amellett, hogy megkerestek. – néztem szúrósan Taora.
- Mennyi idő kell még Lay? – váltott témát Kai, mielőtt háborúzni kezdünk. – A hatodik érzékem szerint, valami közeledik. – szorított a fegyverén.
- Tíz másodperc. – mondta. – 8,7,6,5,4,3,2,1. Taotól 15 méterre, egy zsákutcában nyílik egy ajtó egy pár négyzetméteres dohányboltba. – pakolt el.
- Induljunk. Lay, képes vagy megkeresni Luhant? – mentem mellé.
- Időbe fog telni, mivel hiába van rajta nyomkövető, a jelek itt nem tiszták. – magyarázta.
- Körülbelül mennyi idő? – kérdezte Kai.
- A legjobb esetben fél óra… - sóhajtotta.
- A legrosszabb pedig? – nézett felénk Tao.
- Másfél óra. – sietett előre. – még öt méter, utána lefordulunk balra.
- Halljátok? – állított meg minket Kai.
- Mi az? – emeltem fel a fegyverem.
- Tűsarkú cipő kopogása… - guggolt le. – Kettő, nem… három? Nagyjából húsz méterre tőlünk. – kelt fel. – Fussunk a bolthoz. – vette komolyra a figurát, majd az ajtóhoz érve, gyorsan zajmentesen törte fel. – Különös, hogy zárva volt, nem gondoljátok? – pillant ránk, és végre meglátja a sokkot az arcunkon.
- Ekkora nőcsábász te sem lehetsz… - hitetlenkedtünk, miközben az ablakhoz sétáltunk. Szerencsére mi ki látunk, de az állítólagos tűsarkús banda nem.
- Tehetséges vagyok nem vitás. – és, ahogy ezt kimondta, négyen sétáltak el az ablak mellett. Két nő, két férfi. Az egyik kicsit ismerősnek tűnt, de nem szenteltem rá sok figyelmet. – Láttátok a feketét? – nyalta meg az alsó ajkát Kai.
- Ja, voltak ám mellei… - füttyentett Lay.
- Undorítóak vagytok. Rámozdulni egy halottra. – borzongtam meg. – Te meg, ne a nyálad folyasd, állj neki a munkának. – morogtam Layre.
- Egyébként én a dögös fekete hajú srácról beszéltem. – tette hozzá Kai, majd mint aki jól végezte dolgát – végülis tényleg jól – leült.
- Csak nekem tűnik úgy, hogy nem nagyon érdekli őket, hogy megtámadják őket, vagy valami? – kérdeztem Taotól.
- Van mitől félniük? Mert, hogy Luhantól nem, az tuti. – szisszent fel.
- Csak hozzuk vissza azt a kölyköt élve, kitekerem a nyakát… - ültem le én is.
- Tudtam! – kiált fel Lay.
- Mit? – kérdeztem kíváncsian.
- Az előbbi kislány, már tudom miért volt ismerős. A YG fegyvergyártó cég igazgatójának a kislánya volt. Harunak hívják, autóbalesetben halt meg. – nyomogatta az eszközét.
- Tudtommal más a dolgod. Minél több időt szórakozol, annál kevesebb esélyünk van egy élő Luhanra bukkani. – kezdett fel alá járkálni Tao.
Lay a képernyőjébe ásta magát, közöttünk pedig nem esett több szó. Mindannyian stresszeltünk, annyi szent. Kai hamar kivonta magát a forgalomból és bealudt. Tao is letelepedett a pulthoz és a maradék árukészletet méregetette. Én pedig minden egyes zegzugot felmértem.
- Vak vágány srácok. – szólalt fel Lay.
- Ezt hogy érted? – löktem hasba Kait, hogy ébredjen.
- Ez a szar meg van kergülve. A nyomkövetőnek egy kék kis ponttal kellene jeleznie az illetőt. De az egész kurva rohadt térképet azzal jelöli ki. Miért nincs normális wifi legalább, ha? – hölgyeim, és uraim Lay csodálatos káromkodását hallhattuk.
- Azért ne vedd a szívedre. – nevetett fel Kai.
- Mi legyen főnök? – ironizált Tao.
- Semmiképpen sem maradhatunk egy helyben. Üres kézzel meg nem szeretnék visszatérni. – sóhajtottam. – A következő a terv. Lecsekkolunk néhány épületet, és sötétedéskor visszamegyünk… nem is. Hívjuk a motorokat és a levegőből kezdjük Luhant keresni. Ha nem találjuk, jöhet az X protokoll. – hajtottam le a fejem.
- A te lelkeden fog száradni, ha nem találjuk meg Luhant. – vágott vissza mindent a táskájába Lay.
- Tudom, basszus. – indulatosan érkeztem meg az ajtóhoz. Tudom.
- Indulhatunk? – morrant fel Kai. – Egyébként is mi lenne, ha mondjuk én meg Baekhyun Luhan keresésére indulnánk? – lépett ki a szabadba.
- Nem fogsz kibújni emiatt a feladat alól. Egyébként is két forrófejűt elengedni a vak világba nem jó ötlet. – kötekedett Tao.
- Miért van az, hogy amit mondok, neked sose jó? – lökött odébb Kai, hogy odaférjen Taohoz.
- Mert talán hülyeség? – morogta.
- Szóval, megint lehülyéztél? – kezdett forrósodni a hangulat.
- Jé, ez a régi pláza. – próbáltam megzavarni őket, de csak egy pofa be vicsort kaptam mindkettejüktől.
- LUHAN-HYUNG! – ordította el magát Lay, amire mindhárman ijedten fogtuk rá a fegyvereket.
- Hülye… - tettem le.
- Lay? – hallottunk egy gyenge kiáltást előlünk.
- LUHAN? – kiáltottam el én is magam.
- Baekhyun… - kezdtük megpillantani a futó Luhan alakját, így harcra készek voltunk hátha betámad valami, de végül semmi ilyenre nem volt szükség.
- Jól vagy? – kezdte átvizsgálni Lay.
- Igen, de azt hittem meg fogok halni… - könnyezett be.
- Jól van, ügyes vagy. – vontam egy ölelésbe. – Minden rendben volt? Nem láttál senkit, vagy semmit? - engedtem el.
- Senkit… - válaszolta hezitálva.
- Luhan… - emeltem fel állánál fogva.
- Ez kínos, hagyjál. – lökte el a kezem.
- Mi volt? – erősködött Tao.
- Ahogy ismerem Luhant, szerintem a semmitől sírva kuporgott a földön. – kezdett el nevetni Kai, de egy elég nyomasztó csend telepedett közénk. – Ne már Luhan… Komolyan? – sokkolt le.
- Ewww, fogd be! – ütötte meg.
- Luhan, te egyre hihetetle-… Mi az a nyakadnál? – húztam ki, mire felszisszent, valami féle vékony tű.
- A tie-teken is… - kezdett homályosulni a kép, és a hallásom is kezdett megsüketülni. Végül már csak a talaj keménységét éreztem az arcomon és minden elsötétült.
Miután elválltam tőlük a cuki pofa felé vettem az irányomat. Egyre közelebb érve hozzá be kellett látnom, hogy tényleg egy helyes példányt fogtam ki. Nem fogom megenni az agyát, meg sem fogom harapni. Szimplán kicsit megijesztem, hogy visszamenjen a saját világába. Lassan a háta mögé osontam, majd füléhez hajolva belesuttogtam.
- Bú. – és azonnal sikítozni kezdett, mire ezen kénytelen voltam erőteljesen felnevetni. Rosszabb, mint egy lány. Mire abbahagytam a nevetést eltűnt. Aztán megcsapta a fülemet a szipogása. Letekintettem és két méterrel előttem gubbasztott és sírt. Kicsit megijedtem így azonnal leguggoltam hozzá. – H-hé, jól vagy? – ráztam meg kicsit a vállát.
- Úristen. Hozzámért, hozzámért, hozzámért, hozzámért. – kántálta.
- Hé. – böktem vállába.
- Hozzám szólt, hozzám szólt, hozzám szólt. – kezdte hadarni a magáét megint.
- Hagyd már abba a pofázást cseszd meg, és figyeljél már rám két percre. – ordítottam el magam, mire felkapta a fejét térdei közül és könnyes szemekkel nézett rám. Arca csillogott a lefojt könnyeitől, de a szemei még jobban ragyogtak. Az a barna szempár teljesen megigézett. – Ismétlem. Jól vagy? – kérdeztem normál hangerőn, mire egy nagyon aprót biccentett. Sóhajtva leültem az út kellős közepére, és úgy meredtem rá.
- Van neved? – biccentett. – El is mondod? – vontam fel az egyik szemöldököm.
- L-L-L-L-L-L-L-Luhan. – nyögte ki fél perccel később.
- Én Sehun vagyok. – mosolyogtam rá. – Nem foglak bántani, ugye tudod? – hajoltam hozzá közelebb, mire azonnal hátra kapta a fejét, és így el is feküdt az úton. Perverzen elvigyorodtam és rá másztam. A testünk összeért, így éreztem, hogy rohadtul remeg. – Komolyan, nem foglak bántani. – mondtam megint a szemeibe nézve. – Viszont ha továbbra is így fogsz rám bámulni, esküszöm megerőszakollak. – morrantam fel, mire még megszeppentebben pislogott rám. – Na jó, te akartad. – emeltem fel az egyik kezem.
- Ne, ne, ne, ne, ne, ne. – préselte ki magából a szavakat. – H-hagyj békén. – motyogta.
- Tudsz te beszélni, ha akarsz. – vigyorogtam rá, majd leszálltam róla. – Szóval, Luhan, hányan jöttetek ki? – kérdeztem.
- Ö-öten. – nyelt.
- Ügyes vagy. – borzoltam össze a haját. – És, hogy keveredtél el a többiektől? – álltam fel, hogy kinyújtóztathassam végtagjaim. – És, ne hebegj… - morogtam.
- E-egy elágazásnál rossz f-fele fordultam. – nyelt.
- Eh? Emlékszel az utca nevére? – nyújtottam felé a kezem, ő meg értetlenül bámulta azt, majd mikor rájött, hogy miért nyújtom, inkább magától felállt, de lábai így is látványosan remegtek.
- N-nem. – hajtotta le a fejét.
- Hosszú utunk lesz. – ragadtam meg a csuklóját. – Egyszerűbb, ha visszaindulunk arra, amerre jöttél. – sóhajtottam.
- V-v-várj. – motyogta halkan, de még épp meghallottam.
- Mi az? – néztem rá vissza.
- A f-fegyverem. – mutatott lefele.
- Mit akarsz vele? Te is tudod, hogy szart se ér. – hitetlenkedtem, mire kissé szétnyitott ajkakkal, őzike szemekkel pislogott rám. – M-most meg mi van veled? – jött rám a dadogás. – Komolyan megerőszakollak! – emeltem feljebb a hangom. Miért néz így? Ne nézzen rám így! Ez nekem sok. Visszaléptem hozzá, hogy szinte csak a levegő fért el közöttünk és úgy sziszegtem ajkai előtt. – Ha továbbra is így nézel nem leszek kedves, hanem elráncigállak a legközelebb eső eldugott helyre és olyan keményen megduglak, hogy abban a tempóban nem fogod utolérni a barátaid sose. Világos? – rántottam egyet gyengéden az állánál, hogy talán még ajkaink is pár másodpercre összeértek. Éreztem, ahogy nagyot nyelt és biccentett. Viszont láttam egy kisebb kíváncsiságot a szemében. – Hozhatod a fegyvered, ha ezért volt ez a kis csábítás. – engedtem el, ő pedig azonnal felkapta az említett tárgyat. – De ki hitte volna, hogy azért beindul a fantáziád a mondandó-… - és ekkor erősen hátba csapott.
- Fogd be, és mutasd az utat! – morogta, majd teljesen vörös arccal előre indult.
- Édes. – kuncogtam. – De ha nem vársz be, valaki tuti megharap. – erre megállt. Természetesen nagyon ritka az ilyen, de ő úgysem fogja ezt megtudni. – Mehetünk. – borzoltam össze újból a haját. – Egyébként, hogy van az, hogy egy esetleg tizennyolc éves gyereket kiengednek ide? Főleg ha ennyire ijedős. – pillantottam rá.
- Huszonnégy vagyok… - motyogta.
- Mennyi? – pislogtam rá hitetlenkedve.
- Huszonnégy. – mondta újra.
- Szóval idősebb vagy nálam? Jó neked. Én csak húsz vagyok. Bár látványosabban felnőttesebb, mint te. Tudod, kicsit erősödnöd kellene. A halottak buknak az ilyen cuki pofikért, mint te. – mondtam, mire ijedten belekapaszkodott a bal karomba. – Főleg én. – kuncogtam, erre pedig olyannyira megijedt, hogy elengedve a karomat elesett. – Ráadásul védtelen is vagy. Meg béna. – sóhajtottam. – Na gyere kelj fel. – nyújtottam felé a kezem, amit most egy kis hezitálás után elfogadott. – Jönnek néhányan, ha kérhetlek, ne nagyon legyél… szerencsétlen, oké? – rántottam magamhoz. – Egyikük sem fog bántani. – suttogtam fülébe.
- Sehun-ah! – kezdett el felénk futni Luna. – Hiányollak. – kuncogta, és úgy ölelt át, hogy Luhan közénk szorult, de neki fel se tűnt.
- Megfullasztod szegény gyereket. – morogtam.
- Huh? – engedett el. – Hát ez meg? De cuki! – nevette el magát. – Hyuna, srácok, gyertek ide! – kiáltotta el magát, majd a figyelmét a szőkeségemnek szentelte. Szőkeségem? Meglehet.
- Szia-sztok. – köszönt mind a három megdöbbenten. – Honnan szedted össze ezt az embert? – mérte végig Hyuna.
- Megijeszted. – húztam vissza a felsőjénél fogva Luhant.
- Tud beszélni? – lépett közelebb hozzánk Kyungsoo, talán jobban felmérve Luhant, mint Hyuna.
- Mellek nyomódtak az arcomba. – motyogta nekem sokkosan.
- Luna nézd meg mit csináltál szegénnyel. Eddig is hülye volt. – sóhajtottam.
- Hupsz. – vigyorodott el. – Ugye nincs harag? – érintette volna meg az arcát, de Luhan erre csak azt nyögte ki, hogy „óriás mellek”, ezen pedig mindannyian elkezdtünk nevetni. Kivéve egy valakit.
- Xiumin hallgatag vagy. – pillantottam a lányok mögé.
- Igen… - hajtotta le a fejét, majd egyenesen Luhanra nézett. – Rég találkoztunk. – Luhan még mindig sokkosan meredt a semmibe, így derekára csúsztattam a kezem, majd fenekébe martam. A jutalmam egyből egy hasba könyöklés volt, de nem a gyengébbik fajta.
- X-xiumin? – meglepetten nézett rá. – De hát te… meghaltál. Vagyis. – rázta meg a fejét. – Hogy kerültél ide?
- Az mindegy. Nem lenne jó, ha túl sokat tudnál az itteni dolgokról, bajba keverednél. – sóhajtotta. – Láttuk a felderítő csapatot, szerintem a régi pláza fele megtaláljátok őket. Egyébként megnőttél. Gondolom a többiek is. – mosolyodott el fájdalmasan. Igaz is. Xiumint az egyik bevetésükön egy másik katona lőtte le.
- Gyere vissza velünk! Hiányzol mindenkinek! – szólalt fel először hangosan Luhan.
- Tudod, hogy nem lehet… - sóhajtott. A többiek is ugyanolyan értetlenül hallgatták a párbeszédet, mint én.
- Öt éve. Öt éve nem láttak. Suho és Chen. Nem akarod újra látni őket? – szipogta. Ne. Könyörgöm, ne kezdj el sírni.
- Mindig is te voltál a legfelelőtlenebb, legkönnyelműbb tanonc, akit a Föld hordott a hátán. Ez nem így megy. Viszont egy valamit tényleg megtehetnél. Üdvözölnéd nekem őket? – mosolyodott el, de egy könnycsepp csúszott le az arcán. – Menjetek. Nekünk is indulnunk kell, különben túl nagy lesz a tömeg igaz? – törölte meg az arcát.
- Viszlát kicsi emberke! – köszönt el a maga fura módján Suho.
- Szia cuki pofi. – a lányok két oldalról adtak neki puszit, de ez fel se tűnt neki, hanem Xiumin hűlt helyét nézte.
- Menjünk. – rántottam rajta, de csak erőtlenül lépett előre egyet. Már megint sírt. – Luhan. – szipogott. – Nézz rám. – emeltem fel az állánál fogva, hogy rám nézzen, de ellenkezni próbált. Kevés sőt, semmi sikerrel. – Menjünk. Az élők várnak rád. – mondtam komolyan, és letöröltem a könnyeit. Megfogtam a kezét, és elindultam vele abba az irányba, amit mondtak.
- Percek óta csak szipogsz. – sóhajtottam.
- Hagyj. – szipogta.
- Megértem. Nem hiszem, hogy te még láttál volna élőhalottat. Gondolom, még az van benned, hogy aki meghal, föld alá kerül. – kezdtem lóbálni a kezünket.
- Úgysem érted. – nézett először rám.
- Ugyanolyan érző lények vagyunk, mint ti. Nem egy buta gaz vagyok. – morogtam és leültem egy padra.
- Most miért ültél le? – kérdezte.
- Ha tovább mész egyenesen összefutsz a csapatoddal. Ha látsz valaki mást, ne a földön kezdj el sipítozni csak menj tovább. Nem fog senki se megtámadni. – mondom rezzenéstelen arccal. Így is túl sok érzelmet mutattam már felé.
- Csak így, itt hagysz? – sápítozott.
- Ja, tényleg. Ne mondd el, hogy találkoztál velem, vagy a többiekkel. Magadtól találtál ide. És Xiuminról se beszélj. Ha át akarod adni az üzenetét, akkor csak annak a két személynek. – vontam vállat.
- Most miért lettél ilyen? – kérdezte. Tényleg, miért?
- Csak. A végén még nem akarnál elmenni tőlem. Bajba meg nem sodrom magam. – morogtam. Leült mellém. Szorosan mellém, de fejét lehajtva tartotta.
- Sehun? – pillantott fel.
- Hm? – hümmögtem.
- Köszönöm. – mosolygott rám.
- Luhan… - sóhajtottam. Miért kell ennyire látványosan hülyének lenned? Egyik kezem állára vezettem. Csendben tűrte. Ugyanúgy várta, hogy mit fogok tenni, mint én magam. Végülis saját magamon nem fogok meglepődni, csak ő. Lassan kezdtem húzni felém, így simán lett volna esélye elhúzódni, leütni, elmenekülni, bármi, de nem tette. Az ajkaink összeértek, amint csókolni kezdtem Luhan is elengedte magát, és az első másodperctől kezdve visszacsókolt. Felbátorodva kapott a felsőmbe, meggyűrve azt, de kit érdekel? Édesen faltuk egymást, majd egy kis színt hozva a csókba alsó ajkába haraptam, mire felnyögött. – Biztos nem erőszakolhatlak meg? – suttogtam ajkaira. De a válasz, amit kaptam az egy hatalmas fejbekólintás volt.
- Te meleg vagy. – sóhajtotta.
- Ja, kösz az észrevételt. – ráztam meg a fejem.
- Nem úgy. Hanem a tested. – rakta két kezét az arcomra.
- Luhan-ah! Hallasz minket? – hallottunk meg egy kiáltást.
- Még jó, hogy nem ölünk meg senkit. Már az első másodperctől fogva halottak lennének. – sóhajtottam. – Menj. Már várnak. – keltem fel.
- Találkozunk még? – fordult el.
- Nem. – mondtam.
- Igazad van. Végülis, mi ellenségek vagyunk, igaz? – hallottam egy kis vidámságot a hangjába.
- A mai után, még mindig a tankönyv szövegét tolod? – sóhajtottam. – Ég veled, Luhan. És legközelebb ne tévedj el, mert ha én talállak meg megerőszakollak, ha meg más, akkor a földön fogsz sírni. – nevettem fel, majd lassan az ellenkező irányba kezdtem sétálni.
- Ott van! – hallottam meg egy kiáltást, majd végleg eltűntem.
- V-Várj! – hallottam, ahogy még Luhan utánam szól, de nem törődve vele szépen lassan eltűntem.
Baekhyun POV
- Kai, Lay, Luhan, Tao, ti velem jöttek. – mondtam, amint beléptem a termünkbe.
- Már megint mihez kell neked a kíséretünk Bacon? – sóhajtott fel Kai.
- Fél órán belül megkezdjük az első küldetésünk! – vigyorogtam.
- M-M-Mármint? – bukott ki Luhanból.
- Ki megyünk! – jelentettem ki boldogan, de mindenki más síri csöndben figyelt engem.
- Mi van? Miért vagytok ilyenek, ti nem örültök? – morogtam.
- Hadd találjam ki, apám kinevezett, igaz? Néha felkelhetnél a rózsaszín álomvilágodból, és rájöhetnél, hogy akiket kineveztek, azokat mind kinyírták, mint például Xiumint is. – sóhajtotta Tao.
- Jó, de az én képességeim messze felülmúlják másokét. – fényeztem magam.
- Láttál valaha élőholtat? Nem. Akkor milyen képességekről beszélünk? – morogta.
- Te mindig is kételkedtél az egész rendszerben, úgyhogy ne próbálj meg kioktatni. Te mit gondolsz Lay? – fordultam az említett felé.
- Nekem oké. De cserébe el kell viselned Suho-hyungot legalább két hétig. Ezt ugye tudod? – pillantott fel rám.
- Nem vagy már gyerek. Majd beletörődik. – vontam vállat. – Szóval, ha ilyen jól kibeszéltük magunkat, akár mehetnénk is a tetőre! – vigyorogtam.
- A tetőre? – pislogott mindenki értetlenül.
- Ja, nem mondtam volna? Nem a lábunkon megyünk ki. Egy király személynek, király érkezés dukál. – indultam meg kifele.
- Én nem akarok menni Baekhyun… - mondta Luhan.
- Ne rinyálj már, jó lesz. Ott a fegyvered, ha bármi gond van. – karolta át bátorítva Kai.
- Ami nem működik rajtuk, csak önmegnyugtatás céljából adják. – indult meg Tao is.
- Ezzel nem segítesz rajta. – rázta meg a fejét Lay. – Mi vigyázunk majd rád, oké? Ráadásul, ha nem is használ, de sokat beléjük eresztesz jó párat lelassulnak. – vigasztalta a teljesen reményvesztett Luhant.
Mint mondtam, felmentünk a tetőre, ugyanis ott tartják a szuper modern cuccokat, amiket csak is a rendvédelmisek használhatnak. Ezek például az oxigént átalakító járművek, avagy a hiedelmek szerint repülő járművek.
- Komolyan ilyennel fogunk menni? - Kainak még a nyála is kifojt a látványtól.
- Tudom mit érzel. Olyan, mintha a gyerekem lenne. – karolom át Kait. – De enyém a vörös motor, yeeey~. – röhögve pattantam fel az említett járműre.
- Enyém a zöld. – stoppolt Tao is. – Luhan, akarsz velem jönni? Ha jól tudom nem tudsz vezetni. – pillantott a remegő Lulu felé.
- Guess what, blue is my style~. – Kai úgy szint megrohamozta az említett járművet.
- Fekete. – ült fel Lay is a kiszemelt motorra.
- A-akkor megyek veled Taozi. – örvendezett Luhan, majd felpattant Tao mögé.
A motorok búgni kezdtek, mintha egy versenyt kezdenénk. A motor hangja eszméletlenül felpezsdítette a vért az ereimben, és a gondolat, hogy egy perc múlva már a szabadban száguldhatunk még egy spontán orgazmust is elérne. Komolyan. Ez egy leírhatatlanul király pillanat az életemben. Talán kevésbé király az orgazmusos megjegyzésemmel, de mindenért kárpótolni fog az élvezet.
- 5. – szólalt meg Kai és megbúgatta a motort.
- 4. – vágta rá hirtelen Luhan.
- 3. – unott hangnemben mondta a következő számot Tao.
- 2. – indult meg kissé előre Lay.
- 1. – szorítottam a gázfogantyún és, amint felnyílt a tároló a maximum sebességet taposva kezdtem szelni a levegőt.
- Túl lassú! – húzott el mellettem Kai, majd Lay és végül a LuTao páros is. Elbambultam az egyszerre csodás és illúzióromboló látványon. A városunk ragyogó, míg az öt éve elfeledett körzet körvonalai szürkék voltak. Nincs arra áram, mégis, hogyan élik túl? Hülye kérdés volt, hiszen már halottak. Törölve minden felesleges gondolatot a fejemből, a srácok után siettem.
- Mi a terv? – kérdezte Tao.
- Azt a terv mesterre hagytam! – vigyorogtam.
- Nincs terv? Jézusom! Le akarok szállni, és visszamenni tanulni! – mocorgott Luhan, amitől instabil volt a motor.
- Ledoblak, ha nem maradsz nyugton! – morogta Tao, erre Luhan pedig megfagyott. – Szóval, kié a cím? – sóhajtott Tao.
- Te. – mentem át a másik oldalukra.
- Mit csinálnátok nélkülem? – sóhajtott megint, de ez az előzőnél is meggyötörtebb volt. – A következő a terv. Amíg te a tájon merengtél, lekértem a főgépről a térképet. Átküldöm az adatokat mindenkinek. Látni fogtok egy zölddel jelölt területet. Egy régi épület komplexum teteje. Oda fogunk leparkolni. – mondta.
- És, ha sokan a nyomunkba erednek? Hogy tervezel odajutni? – Lay szeret kitérni a részletekre.
- A féken van egy gomb, ha megnyomjátok kiadja a motor kulcsot. Egy gombnyomás és maximum fél perc alatt bemér. Ráadásul kicsit kutakodtam apám magán gépén, és ezek a motorok az előző évi Yagi prototípusú motorok tökéletesített változatai. – magyarázta.
- Kecske? – szólalt meg végül Luhan is.
- Miért pont kecske? – értetlenkedett Kai is.
- Mondanám, hogy demonstrálom, de Luhan vagy szörnyet halna, viszont ha éles helyzetben használnám, Luhan azután halna szörnyet. Mát bocs haver. Na, de visszatérve az eredeti témára. Miután leparkoltunk Layt előre küldjük, hogy felmérje a terepet, utána pedig átküldi a begyűjtött adatokat.
- Vettem. – bólintott Lay.
- Miért nem én? – csodálkoztam.
- Mert forrófejű vagy. Baekhyun, ez nem a gyakorlat. Ez valóságos. Itt meghalhatsz. Ha nem vagyunk tökéletesen felkészülve, akár most visszafordulhatunk. Ez egyszer megkérhetlek arra, hogy az utasításaim kövesd? – látványosan vonta fel a szemöldökét.
- Ja. – mormogtam.
- Luhan és Kai fentről fedeznek, míg Lay előre halad 50 méteres körzetben, mi feltérképezzük a dolgokat az épületben. Ha minden tiszta, nem válunk szét, hanem mind az öten tovább haladunk. Ja, és mindenki tudja az X protokollt, ugye? – kérdezte a végéhez érve.
- Aki lemarad… ott marad. – motyogta Luhan.
- Pontosan, mi is a feladatunk? – vágott közbe Lay.
- Hogy lehetsz ennyire figyelmet-… Ez egy jó kérdés. – erre mind a hárman lefékeztek. – Most mi van? – fordultam vissza.
- Azt mondod, hogy itt lebegünk a semmi közepén, mindenféle konkrét parancs nélkül? – kezdett pánikba esni Luhan.
- Ne izélj már. Hívom a főnököt. – sóhajtottam, majd elővettem a telefonom. – Mr. Huang, mi a parancs? – kérdeztem.
- Keressétek meg a központot, legyetek éberek. Átküldöm a lehetséges koordinátákat. Ha lehet sötétedés előtt térjetek vissza. – mondta.
- Értettem. Két percen belül megérkezünk a leszállópályánkra, bontom a vonalat. – majd zsebre vágtam a telefonom.
- Átküldöm ezeket a koordinátákat nektek is. A feladatunk könnyű, azt a helyet keressük, ahol a legtöbben vannak. – mondtam büszkén. A többiek biccentettek, majd leszálltunk a tetőre.
- Még mindig nem értem miért kecske. – sóhajtott Kai, és elrakta a motorkulcsot.
- Legalább van annyi eszed, hogy ne nyomd meg a gombot. – förmedt rá Tao.
- Te most lehülyéztél? – ment volna neki Kai.
- Komolyan egy hullaváros kellős közepén akarjátok ölni egymást? – kiáltotta el magát Lay. Hurrá, ezt a halottak is kurva jól hallották. – Fegyvert fel. Ne lankadjon a figyelmetek. Adjatok tíz perc… - hirtelen gyereksírás zavarta meg Lay figyelmeztetését.
- Ez egy gyerek? – lépett a tető pereméhez Kai. – Pontosan előttem. Gondolom halott. Lelőjem? – kérdezte.
- Csak egy gyerek. Amúgy se használ, maximum többet vonzol ide. – morogtam.
- Szerintetek, ha lemegyünk és megvezessük, elvisz a központig? – nézett rám Tao.
- Nem rossz ötlet, de mi van ha megtámad, vagy játssza egy ideig a cuki kislányt és megharap? – Luhan pánikja kicsit rám is rám ragadt.
- Betojtál? – vigyorgott Tao.
- Lószart. – indultam meg morogva.
- Menjünk. – intett Tao mindenkinek.
- Luhan, maradj leghátul. A fegyvert tartsátok lent készenlétben. – utasított Lay. – Ki menjen? – feltételezem nem Luhan, de nem is Kai. Baekhyun, téged se javasollak. – sorolta Lay az ellenvetéseit.
- Te? Tudod, hogy rossz vagyok a gyerekkel. – visszakozott Tao.
- Rendben. Maradjatok a hátam mögött. – indultunk el a kislány fele. – Hé, minden rendben kislány? – mosolyogva guggolt le Lay, de mindenki látta, hogy azért remegett. Felettébb megkönnyítette a helyzetet az, hogy emberien nézett ki. Meg voltam győződve arról, hogy rohadnak, vagy, hogy minimum zöldek. De ő teljesen élethűnek tűnt. A kislány csak tovább sírt, de mikor Lay megsimogatta a feje búbját, könnyes szemekkel meredt rá, mi meg készenlétbe helyezkedtünk.
- Oppa, ki vagy? – szipogta.
- Oppa neve Lay. – mosolygott, a lány pedig hallgatagon végigmért mindenkit.
- Idegenek vagytok? – miért ennyire értelmes ez a gyerek, basszus?
- Bacon… - morgott Kai.
- Várj. – intettem le.
- Azért vagytok itt, hogy bántsátok Kris Oppát? – lépett hátra.
- Ő ki? – Tao megzavarta az egyirányú beszélgetést. A kislány nem válaszolt, csak elszaladt.
- Valószínűleg ő lehet az ő főnökük. De, szerintem jobb ha sietünk. – mindenki egyetértően bólintott és elindultunk arra, amerre a lány, csak a biztonság kedvéért lefordultunk egy kis utcán.
- Egy lélek sincs az utcákon. Különös. – állapította meg a szemmel láthatót Kai.
- Lehet esti lények inkább? – tippelt Lay. – Itt… jobbra. – fordultunk le.
- Attól még nem lankadhat le a figyelmünk. – mondta Tao.
- Tudjuk, tudjuk. – sóhajtottam. – De, ez tényleg bizarr. Még én is képes lennék beszarni. – morogtam. – Tényleg, Luhan egyben vagy még, vagy mentális sokkot kaptál? – fordultam hátra, de a szőkének hűlt helye volt. – Srácok… Hova lett Luhan? – kérdeztem ijedten.
- Ne szórakozzatok. – döbbenten pörgött Kai is.
- Követjük a protokollt. – rezzenéstelenül ment előre Tao.
- Baekhyun, hagyod…? – kérdezte Lay aggódva.
- Mérj be egy kevésbé feltűnő épületet. – adtam ki a parancsot.
- Minek? – értetlenkedett.
- Csináld! – szóltam rá erélyesen.
- O-oké. – dobta le a táskáját a földre és elővette a tabletét.
- Mi pedig fedezzük addig. – álltuk körbe.
- Mi jár a fejedben? Már az elején leszögeztem, hogy-… - vágtam közbe.
- Már az elején tudtuk, hogy nem fogjuk követni. – sóhajtottam. – Még azt is számításba vettem, hogy én tűnök el, és reménykedtem abban titkon, hogy valaki kiáll amellett, hogy megkerestek. – néztem szúrósan Taora.
- Mennyi idő kell még Lay? – váltott témát Kai, mielőtt háborúzni kezdünk. – A hatodik érzékem szerint, valami közeledik. – szorított a fegyverén.
- Tíz másodperc. – mondta. – 8,7,6,5,4,3,2,1. Taotól 15 méterre, egy zsákutcában nyílik egy ajtó egy pár négyzetméteres dohányboltba. – pakolt el.
- Induljunk. Lay, képes vagy megkeresni Luhant? – mentem mellé.
- Időbe fog telni, mivel hiába van rajta nyomkövető, a jelek itt nem tiszták. – magyarázta.
- Körülbelül mennyi idő? – kérdezte Kai.
- A legjobb esetben fél óra… - sóhajtotta.
- A legrosszabb pedig? – nézett felénk Tao.
- Másfél óra. – sietett előre. – még öt méter, utána lefordulunk balra.
- Halljátok? – állított meg minket Kai.
- Mi az? – emeltem fel a fegyverem.
- Tűsarkú cipő kopogása… - guggolt le. – Kettő, nem… három? Nagyjából húsz méterre tőlünk. – kelt fel. – Fussunk a bolthoz. – vette komolyra a figurát, majd az ajtóhoz érve, gyorsan zajmentesen törte fel. – Különös, hogy zárva volt, nem gondoljátok? – pillant ránk, és végre meglátja a sokkot az arcunkon.
- Ekkora nőcsábász te sem lehetsz… - hitetlenkedtünk, miközben az ablakhoz sétáltunk. Szerencsére mi ki látunk, de az állítólagos tűsarkús banda nem.
- Tehetséges vagyok nem vitás. – és, ahogy ezt kimondta, négyen sétáltak el az ablak mellett. Két nő, két férfi. Az egyik kicsit ismerősnek tűnt, de nem szenteltem rá sok figyelmet. – Láttátok a feketét? – nyalta meg az alsó ajkát Kai.
- Ja, voltak ám mellei… - füttyentett Lay.
- Undorítóak vagytok. Rámozdulni egy halottra. – borzongtam meg. – Te meg, ne a nyálad folyasd, állj neki a munkának. – morogtam Layre.
- Egyébként én a dögös fekete hajú srácról beszéltem. – tette hozzá Kai, majd mint aki jól végezte dolgát – végülis tényleg jól – leült.
- Csak nekem tűnik úgy, hogy nem nagyon érdekli őket, hogy megtámadják őket, vagy valami? – kérdeztem Taotól.
- Van mitől félniük? Mert, hogy Luhantól nem, az tuti. – szisszent fel.
- Csak hozzuk vissza azt a kölyköt élve, kitekerem a nyakát… - ültem le én is.
- Tudtam! – kiált fel Lay.
- Mit? – kérdeztem kíváncsian.
- Az előbbi kislány, már tudom miért volt ismerős. A YG fegyvergyártó cég igazgatójának a kislánya volt. Harunak hívják, autóbalesetben halt meg. – nyomogatta az eszközét.
- Tudtommal más a dolgod. Minél több időt szórakozol, annál kevesebb esélyünk van egy élő Luhanra bukkani. – kezdett fel alá járkálni Tao.
Lay a képernyőjébe ásta magát, közöttünk pedig nem esett több szó. Mindannyian stresszeltünk, annyi szent. Kai hamar kivonta magát a forgalomból és bealudt. Tao is letelepedett a pulthoz és a maradék árukészletet méregetette. Én pedig minden egyes zegzugot felmértem.
- Vak vágány srácok. – szólalt fel Lay.
- Ezt hogy érted? – löktem hasba Kait, hogy ébredjen.
- Ez a szar meg van kergülve. A nyomkövetőnek egy kék kis ponttal kellene jeleznie az illetőt. De az egész kurva rohadt térképet azzal jelöli ki. Miért nincs normális wifi legalább, ha? – hölgyeim, és uraim Lay csodálatos káromkodását hallhattuk.
- Azért ne vedd a szívedre. – nevetett fel Kai.
- Mi legyen főnök? – ironizált Tao.
- Semmiképpen sem maradhatunk egy helyben. Üres kézzel meg nem szeretnék visszatérni. – sóhajtottam. – A következő a terv. Lecsekkolunk néhány épületet, és sötétedéskor visszamegyünk… nem is. Hívjuk a motorokat és a levegőből kezdjük Luhant keresni. Ha nem találjuk, jöhet az X protokoll. – hajtottam le a fejem.
- A te lelkeden fog száradni, ha nem találjuk meg Luhant. – vágott vissza mindent a táskájába Lay.
- Tudom, basszus. – indulatosan érkeztem meg az ajtóhoz. Tudom.
- Indulhatunk? – morrant fel Kai. – Egyébként is mi lenne, ha mondjuk én meg Baekhyun Luhan keresésére indulnánk? – lépett ki a szabadba.
- Nem fogsz kibújni emiatt a feladat alól. Egyébként is két forrófejűt elengedni a vak világba nem jó ötlet. – kötekedett Tao.
- Miért van az, hogy amit mondok, neked sose jó? – lökött odébb Kai, hogy odaférjen Taohoz.
- Mert talán hülyeség? – morogta.
- Szóval, megint lehülyéztél? – kezdett forrósodni a hangulat.
- Jé, ez a régi pláza. – próbáltam megzavarni őket, de csak egy pofa be vicsort kaptam mindkettejüktől.
- LUHAN-HYUNG! – ordította el magát Lay, amire mindhárman ijedten fogtuk rá a fegyvereket.
- Hülye… - tettem le.
- Lay? – hallottunk egy gyenge kiáltást előlünk.
- LUHAN? – kiáltottam el én is magam.
- Baekhyun… - kezdtük megpillantani a futó Luhan alakját, így harcra készek voltunk hátha betámad valami, de végül semmi ilyenre nem volt szükség.
- Jól vagy? – kezdte átvizsgálni Lay.
- Igen, de azt hittem meg fogok halni… - könnyezett be.
- Jól van, ügyes vagy. – vontam egy ölelésbe. – Minden rendben volt? Nem láttál senkit, vagy semmit? - engedtem el.
- Senkit… - válaszolta hezitálva.
- Luhan… - emeltem fel állánál fogva.
- Ez kínos, hagyjál. – lökte el a kezem.
- Mi volt? – erősködött Tao.
- Ahogy ismerem Luhant, szerintem a semmitől sírva kuporgott a földön. – kezdett el nevetni Kai, de egy elég nyomasztó csend telepedett közénk. – Ne már Luhan… Komolyan? – sokkolt le.
- Ewww, fogd be! – ütötte meg.
- Luhan, te egyre hihetetle-… Mi az a nyakadnál? – húztam ki, mire felszisszent, valami féle vékony tű.
- A tie-teken is… - kezdett homályosulni a kép, és a hallásom is kezdett megsüketülni. Végül már csak a talaj keménységét éreztem az arcomon és minden elsötétült.
Prológus
„ - Egy
olyan világban élünk, ahol az élőknek nem lehet nyugta, de a halottaknak sem. A
halottak ugyanúgy élnek, mint mi. Talán elevenebbek is nálunk. Ha ugyanolyanok
is, mint mi, különböznek is tőlünk. Mi emberek a túlélésért küzdünk, ellenük.
Nekik pedig az egyetlen céljuk az, hogy kiirtsanak minket. Ha egy élő meghal,
halott lesz belőle, ez logikus. Viszont a mi világunkban, az öt évvel ezelőtti
laboratóriumi baleset óta, mindennek a rendje megváltozott. Lényegében minden
ember beteg és UDD-ben (Unknown Death Disease) szenved. Ha meghalsz újraéledsz,
de elveszted az eszed. Mi a rendvédelem ügynökei a halottak ellen küzdünk nap,
mint nap. Bár két külön világban élünk, a mi világunkban bárki, bármelyik
pillanatban meghalhat. Azonban elég egy harapás, hogy magad is halott légy. De
Uram, miért kérte, hogy ezt most mind elmondjam? – kérdeztem meg a felettesem.
- Mert most neveztelek ki. – mondta.
- Tessék? – hitetlenkedve kérdeztem vissza.
- Jól hallottad Baekhyun. Te vagy az évfolyamod legjobbja. Holnap kimehetsz egy csapattal az elhagyott világba, és pár óra múlva engedélyed lesz hozzáférni az adatbázishoz. – fordult vissza az ablaktól, hogy rám pillantson.
- De… miért? – pillantottam idegesen félre. Tudom, hogy én vagyok a legjobb, de mégis ez olyan hihetetlen.
- Mert van egy olyan érzésem, hogy te vagy az, akire mindig is szükségünk volt. – sóhajtja. – Az emberiségnek nincs túl sok ideje. Használd jól. – intett a kezével.
- Ígérem nem fogja megbánni a döntését. – hajoltam meg, és elhagytam az igazgatóit.”
„- Az eszünket vesztjük? Ki találta ki ezt a hülyeséget? – morogta Kris.
- Ugyan már, ne foglalkozz velük. Az emberek hülyék. – vontam vállat.
- Chanyeol, már is elfelejtetted, hogy te nem rég még egy voltál közülük? – vonta fel egyik szemöldökét.
- Én vagyok az élő példa rá. – öltöttem rá nyelvet. – De, végülis van ebben egy kis igazság. Nem kínoz az éhhalál, nincs szükségünk vízre a túlélésért. Vehetjük úgy is, hogy az oxigén a mi táplálékunk. Viszont, vannak dolgok amik nem eltűntek, hanem felerősödtek. – morogtam.
- Idő kérdése, és megtanulod kontrollálni. – válaszolta.
- Ennyi? – néztem rá kérdőn.
- Dehogyis! – nevetett fel. – Itt mindenki segít mindenkin. Mivel semmi betegséget nem kaphatunk el, és a gyerekprobléma miatt se kell aggódni szabad az út. Na jó, vannak még gátlásos emberek, de csak a megfelelő helyre kell menni. – állt fel a helyéről.
- Úgy érted, hogy… - vártam, hogy befejezze a mondatom.
- Bizony, ideje, hogy látogatást tegyünk a Red Light-ban. – indult el felém.
- Király. Bár az ottani nők kicsit megrémisztenek. – nyeltem.
- Nekik rosszabb. – nevetett megint. De ezen mégis mi olyan vicces?
- Apám, örülök, hogy férfinak születtem. Vagyis inkább annak, hogy akként haltam meg. – ironizáltam, de Kris már rám sem hederített, hanem kint volt a régi játékterem épületéből és éppen Sehunnal beszélt. Utánuk siettem, és ekkor legalább Sehun emberszámba vett. Ez is milyen ironikus.
- Hé, érzitek ezt? – állított meg minket Kris.
- Egy élő? – kérdezte Sehun. Egy bólintás volt a válasz. A messzeségbe meredtünk, és egy kis idő elteltével megpillantottunk egy remegő szőkeséget.
- Kié? – kérdeztem.
- Az enyém. – stoppolta le szinte azonnal Sehun. – Egész, cuki. – vigyorgott.
- Aztán meg ne ijeszd annyira. – vágtam hátba, így előrelódult. Mi pedig Krissel, a hosszabb utat választva indultunk meg az említett helyre.
- Mert most neveztelek ki. – mondta.
- Tessék? – hitetlenkedve kérdeztem vissza.
- Jól hallottad Baekhyun. Te vagy az évfolyamod legjobbja. Holnap kimehetsz egy csapattal az elhagyott világba, és pár óra múlva engedélyed lesz hozzáférni az adatbázishoz. – fordult vissza az ablaktól, hogy rám pillantson.
- De… miért? – pillantottam idegesen félre. Tudom, hogy én vagyok a legjobb, de mégis ez olyan hihetetlen.
- Mert van egy olyan érzésem, hogy te vagy az, akire mindig is szükségünk volt. – sóhajtja. – Az emberiségnek nincs túl sok ideje. Használd jól. – intett a kezével.
- Ígérem nem fogja megbánni a döntését. – hajoltam meg, és elhagytam az igazgatóit.”
„- Az eszünket vesztjük? Ki találta ki ezt a hülyeséget? – morogta Kris.
- Ugyan már, ne foglalkozz velük. Az emberek hülyék. – vontam vállat.
- Chanyeol, már is elfelejtetted, hogy te nem rég még egy voltál közülük? – vonta fel egyik szemöldökét.
- Én vagyok az élő példa rá. – öltöttem rá nyelvet. – De, végülis van ebben egy kis igazság. Nem kínoz az éhhalál, nincs szükségünk vízre a túlélésért. Vehetjük úgy is, hogy az oxigén a mi táplálékunk. Viszont, vannak dolgok amik nem eltűntek, hanem felerősödtek. – morogtam.
- Idő kérdése, és megtanulod kontrollálni. – válaszolta.
- Ennyi? – néztem rá kérdőn.
- Dehogyis! – nevetett fel. – Itt mindenki segít mindenkin. Mivel semmi betegséget nem kaphatunk el, és a gyerekprobléma miatt se kell aggódni szabad az út. Na jó, vannak még gátlásos emberek, de csak a megfelelő helyre kell menni. – állt fel a helyéről.
- Úgy érted, hogy… - vártam, hogy befejezze a mondatom.
- Bizony, ideje, hogy látogatást tegyünk a Red Light-ban. – indult el felém.
- Király. Bár az ottani nők kicsit megrémisztenek. – nyeltem.
- Nekik rosszabb. – nevetett megint. De ezen mégis mi olyan vicces?
- Apám, örülök, hogy férfinak születtem. Vagyis inkább annak, hogy akként haltam meg. – ironizáltam, de Kris már rám sem hederített, hanem kint volt a régi játékterem épületéből és éppen Sehunnal beszélt. Utánuk siettem, és ekkor legalább Sehun emberszámba vett. Ez is milyen ironikus.
- Hé, érzitek ezt? – állított meg minket Kris.
- Egy élő? – kérdezte Sehun. Egy bólintás volt a válasz. A messzeségbe meredtünk, és egy kis idő elteltével megpillantottunk egy remegő szőkeséget.
- Kié? – kérdeztem.
- Az enyém. – stoppolta le szinte azonnal Sehun. – Egész, cuki. – vigyorgott.
- Aztán meg ne ijeszd annyira. – vágtam hátba, így előrelódult. Mi pedig Krissel, a hosszabb utat választva indultunk meg az említett helyre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)