Chapter 03.

Kris POV

Az elmúlt fél óra, a dühöm, minden eltűnt, csupán egyetlen egy csóktól. Védtelennek kezdtem érezni magam, a panda ellen. El akartam taszítani, de egyszerűen sehogy sem sikerült, az élvezet mindig felülírja az agyam parancsait. Kezeimmel a fenekét masszíroztam, ezért néha-néha belenyögött a csókba. Mikor átfordítottam magunkat, hogy ő legyen a földhöz préselve, már a gatyáját szedtem volna le róla, mikor az egész szoba vörös fényben kezdett el úszni, amit féktelen riasztás kísért. Rögtön feleszméltem, és mindent abbahagyva a kulccsal kinyitva az ajtót rohantam a tárgyaló fele. A többiek kiabáltak utánam, de semmit nem hallottam meg belőle. Akikkel szembe kerültem a folyosókon, őket is sorra fellöktem, majd mikor beléptem a tárgyalóba a hideg kezdett futkosni a hátamon.
- H-hé.. mégis mhi… - vettem észre, hogy Chanyeol a nyakamba liheg.
- Emlékszel arra, amikor mondtam, hogy vannak még embereim a virágzó városban? – pillantottam rá, míg a falon kezdtem kopogtatni. Chanyeol furcsán pillantott rám, de bólintott. – Az ő feladatuk az volt, ha látnak bármi rendellenességet szóljanak. Nem minden holt volt hajlandó kivándorolni. – hallottam egy tompa hangot. Vettem egy mély levegőt, minden erőmet a jobb öklömbe gyűjtöttem és belevertem egy hatalmasat a falba.
- Még mindig nem értem, miért kell hozzá verned a falat. – döbbenten mondta Chanyeol.
- Emögött a fal mögött, van az, amit egészen idáig titokban tartottam. De, a vörös riasztás, nem hiába vörös. – nyúltam be a lyukon, hogy egy kilincset kezdjek felkutatni. – Segíts letépni a fal maradványait. – morrantam Chanyeolra.
- Mégis mi az, amit még te is ennyire komolyan veszel? – kezdett segíteni.
- Volt bármikor is olyan alkalom, amikor minket veszélyeztetett valami, nem nyújtottam a száz százalékot? – morogtam, majd Chanyeol háta mögé pillantva megláttam. – Baekhyun? – vontam fel az egyik szemöldököm.
- Tao kikötözött, ezért utánatok jöttem. – kérdőn nézett rám. – A panda… - köhintett. Szóval, Taonak hívják! – Sürgősségi hívást kaptunk és… - keresi a megfelelő szavakat.
- Engedélyt kérsz, ahhoz, hogy lelépj vagy mi? – csodálkoztam.
- Én… nem tudom, csak jöttem. – motyogta.
- Örülök, hogy ilyen jól eldumáltok, de haladhatnánk? – vág közbe Chanyeol.
- Persze. – nyitottam ki az ajtót, és három hatalmas képernyő és egy óriási billentyűzetet fedtem fel. – Ez itt, a ti világotokból való. – mutattam a készülékre.
- De ehhez áram kell! – lépett be Baekhyun és Chanyeol is.
- Mondtuk, hogy nincs? – vontam fel a szemöldököm.
- Mi a fene… - Chanyeol is csodálkozóan mérte végig a kis szobát, én pedig a főgéphez vettem az irányt. Megnyomtam a vörösen világító apró gombocskát, majd a fekete képernyő sötétségén megjelent egy ablak, ami a jelszót kérte. Beírtam, és egyből számtalannyi rejtett kamera képe fedte fel magát.
- Ez a központ? – állt mellém Baekhyun.
- Meg még sok minden más… - kapcsolgattam. – Nem értem, mégis miért riasztott volna, ha sehol semmi jelzés. – ekkor a kezelőpultra meredtem, a gomboktól vártam a választ, de semmi nem érkezett.
- Az ott, miért villog? – csillogtam Chanyeol szemei, mint valami két évesnek, ezért ő is lenyomott valamit, amitől elsötétült a kép.
- Te isten barma! – be akartam húzni neki egyet, de egy hang megzavart minket.
- Hall engem valaki? Kris ott vagy? – ismerős, nagyon is.
- Henry? – értetlenül néztem körbe a terembe. Feleslegesen.
- Gondolom most körbenéztél, marha. – nevetett, majd a képernyő színei visszatértek. – Hm, három és fél éve, igaz?
- A tárgyra, most. – morogtam.
- Nos, mint ahogy azon a napon ígértem, ha bármi gyanúsat látok jelentem. De egy lépéssel megelőztek, minket Kris. Vége. Nincs mit jelenteni. – nevetett fel, mint egy örült.
- Hé, Henry, ne most veszítsd el az eszed, magyarázd meg mi tör-. – vágott a szavamba.
- Byun Baekhyun? Valóban te vagy az? Kris, hogy állítottad az oldaladra? Akkor tehát, Tao is ott van?
- Nem állítottak át senkit, sehova. De ha már itt vagyok, szeretném megtudni, hogy miért kapnak központi hívást ezek a rohadó zombik! – morogta.
- Ha tudnád, hogy azok a rohadó zombik tisztességesebbek, mint a te drágalátos igazgatód, egyből szebb lenne a hangnemed! – szólt vissza ingerülten Henry, ami nem rá vall.
- Verekedni akarsz, seggfej? – indult volna neki a monitornak Baekhyun, de Chanyeol elállta az útját, amitől láthatólag megszeppent.
- Tudod jól, hogy vannak, akik a városban próbálnak tovább észrevétlenül élni. – ignorálta a törpét Henry, én pedig biccentettem. – A nyilvántartott létszám százezer volt, ami feltehetőleg megnőhetett kétszázezerre, de a drasztikus csökkenésen nem változtat. Jelenleg, körülbelül Új-Seoul területén hétezren tartózkodnak, és ez a szám is egyre csak csökken. – a döbbenet szele söpört végig a teremben, senki nem tudott megszólalni. – Van egy csoport őrült halott, a 2ne1. Négyen vannak. Az igazgatónak dolgoznak. Nem régiben egy pusztítónevezetű fegyver prototípusát hozták ki próbára. Ezek nem riadnak vissza semmitől, pláne úgy, hogy működik. – hirtelen eltűnt a kép.
- Henry? – kiáltottam.
- Itt vagyok, de megtaláltak. Már csak néhány percünk maradt. – nyelt egy nagyot. – Feltörtem a rendszert és a hét elején meglepő dolgokra bukkantam. Nem értettem igazán, de valami olyasmiről volt szó, hogy a halottak teste egyfajta kémiai bomba. Lehet, hogy ugyanúgy működik, csupán annyi a különbség, hogy a véralvadásotok gyorsabb az embernél, ezért van az, hogy szinte lehetetlen megsebezni titeket. Viszont, ha a szervezetetekbe jut az újfajta véralvadásgátló, gyengébbek lesztek, mint, nos, mindegy. A lényeg… - vágtam közbe.
- Hogy akkor tényleg alulról fogjuk szagolni az ibolyát. – hajtottam le a fejem.
- Mi a rossz abban? A halottaknak a föld alatt a helye. – bunkón szólalt fel Baekhyun.
- Ha most helyben megölnélek. – sziszegve ragadtam meg a torkánál. – Te nem az életedért könyörögnél? Akár csupán csak egy percért? – engedtem el, hogy levegőhöz jusson.
- Basszus. – ordított fel Henry.
- Mi történt? – kérdezte Chanyeol.
- Ne bízzatok meg senkiben, akit nem ismertek. Világos?! Úgy látszik, néha meg kell halni, hogy élni tudj. – nevetett fel Henry.
- Miről beszélsz? – vágtam a pultba.
- Emberekre nincs halálos hatással a fegyver. – sóhajtott.
- Henry, ugye nem… - akadtak meg a szavak a torkomban.
- Tudom, hogy direkt mentettél meg és nem ezt szántad nekem, de egyszer mindenkinek meg kell halnia. Ja, és Baekhyun, 999-es fájl, hozzáférési kód *************.  Kris, sok szerencsét. – és a vonal recsegését lehetett már csak hallani.
- Henry? – ordítottam.
- Kris. – éreztem meg egy erős szorítást a vállamnál.
- Küldjük haza őket. Nem vagyok annyira magamnál, hogy megígérjem nem bántok senkit. – fellökve Baekhyunt mentem ki a teremből.

Chanyeol POV

- Mekkora egy seggfej vagy. – néztem szúrósan Baekhyunra.
- Miért te különb vagy nálam? – förmedt rám.
- Nem. – vigyorgok rá.
- És, most miért vigyorogsz coloskám? – mordult rám.
- Semmi, semmi. – vigyorogva húztam kifele, hogy visszamenjünk a többiekhez. – Egyébként, nem kellene mennetek? A drága városotokat pusztítják. – néztem le rá.
- Neked meg az agysejtjeid pusztultak el teljesen. Ha rajtam múlik, egyben marad. – előzött be.
- Ha te mondod. – vontam vállat és én is bementem. – Kris? – néztem Kyungsoora.
- Még nem jött vissza. Mi történt? – nézett vissza rám értetlenül.
- Majd elmagyarázzuk. Egyenlőre oldozzátok ki a maradékot és engedjétek el őket. Hazamennek. – mondtam.
- De én még maradni akarok! – kezdett nyafogni Kyungsoo fogja.
- Te vagy az első, akit páros lábbal rúglak ki innen, perverz! – kiáltott rá.
- Hé, troll. Hol a kulcsom? – nyújtotta felém a kezét Baekhyun.
- Milyen kulcsról beszélsz? – vigyorogtam.
- Tudod te azt nagyon jól. – sziszegte.
- Hm, ha ilyen szépen kéred, akkor nem. – öltöttem rá nyelvet.
- Nincs kedvem szarozni veled, add oda! – akarta átkutatni a zsebeim, de egy hosszabb néma önmarcangolás után, inkább visszaeresztette a kezeit a teste mellé.
- Ha így kéred, nem. – sóhajtottam. Szúrósan rám nézett, majd egy hirtelen mozdulattal kirángatott a folyosóra és a falnak lökött. – Na mi van, meg akarsz verni? – nevettem fel, de ahogy egyre közelített arcával, bambán pislogtam rá. – Hm? – adtam hangot érdeklődésemnek.
- Ad oda a kulcsom… - motyogta.
- Nem hallottam jól. – néztem rá továbbra is zavarodottan, hogy mit akar. Nagyot sóhajtott, majd hirtelen megcsókolt, de hamar el is vált.
- M-most már odaadhatod. – motyogta oldalra nézve.
- Tudod egy szimpla kérlek is elég lett volna. – haraptam alsó ajkamba, majd kiszedtem a zsebemből. Míg hagytam elmélyedni a gondolataiba, hogy mégis miért tette azt, amit, addig gatyája és alsója korcát magam felé húzva, elsüllyesztettem a kulcsát, s pont akkor jöttek ki a többiek is. – Akkor, mi végeztünk is. – paskoltam meg az arcát, és elindultam Tiffanyval, Kyungsooval előre. Mögöttem egy agyhalott Baekhyun, Tao támogatásával ballagott, mögöttük meg Lay és egy szadomazo Sehun és Luhan páros.

Lay POV

- Tiffany! Nem tudnád véletlenül megmondani, hol vannak a kütyüjeink? Nagy szükségünk lenne rá, hogy belokalizáljuk a motorokat. – léptem a lány mellé.
- Mi a jelszó? – vigyorgott rám.
- Kérlek szépen? – kérdeztem vissza bárgyú képpel, közben a colos csak vetett egy sunyi pillantást Baekhyunre, aki erre erősen a földet kezdte stírölni.
- Akkor el is kísérsz. – húzott el nagyobb lendülettel a bal oldalon elhelyezkedő folyosóra. – A kijáratnál várjatok meg! – kiáltottam vissza. – Ugye a kijáratot is megmutatod? – kérdeztem, de kicsit megijedtem, amikor Tiffany eléggé őrült fejet vágott.
- Tudod, imádom a cuccaitokat. Kicsit elmagyarázhatnád, hogy is készülnek, és akkor még üzletet is köthetünk. – kuncogott.
- Nem éppen valami őrült nagy gond van? – vontam fel a szemöldököm.
- Kris megoldja. Mint mindig. – álltunk meg egy ajtónál. – Üdvözöllek a kincses kamrámban. – nyitotta ki kulccsal. Meg voltam győződve, hogy valami verembe megyünk, de nem kiderült, hogy a szobájába jöttünk. – Behoztam ide őket. – sétált az asztalához.
- Aha... - vizsgálgattam a rózsaszín cuccokat.
- Tudod, nem szokott itt ennyi élet lenni. A barátaid... nagyon... - kereste a megfelelő szavakat.
- Élénkek. - ültem le az ágyára, amíg szerelt valamit. - Nehéz halottnak lenni? - kérdeztem, bár lehet kicsit tapintatlan voltam, mert a szerszám kiesett a kezéből.
- Úgy nézek ki, mint aki halott? - förmedt rám. - Fogalmatok sincs arról, hogy mekkora kínokkal kell megküzdenünk. Amikor eszünk vagy iszunk valamit... nem érezzük az ízét. A napfény nem melegíti az arcomat többé. Nem fázok, nincs melegem. Nem öregedem. De mindemelett érzünk vágyat. Megmagyarázatlan vágyat. Éhezünk. Éhezünk egymás érintésére. Szinte lehet azt mondani, hogy a szex éltet minket. Ennyink van. Nincs benne érzelem, nincsenek kapcsolatok... csak szex. Tudod milyen üres világ ez? El tudod képzelni? Ha kilépsz a bázisról mit látsz? Szürkeséget. Romokban heverő épületeket. Meg mernék esküdni, hogy még az ördögszekereket is látod áthaladni az üres utakon. Nincs semmink. Nem akarunk senkit se bántani, de ti megrögzötten kutattok utánunk, hogy végezzetek velünk. Végezni? Amivel meglőttök még csak Némán sétáltunk egymás mellett. A csend kezdett az elmémre telepedni. Olyan volt, mintha nem kaptam volna levegőt. Szerencsére hamar megszabadultam a szenvedéseimtől. - Lay, legközelebb, ha éppen meg akarnátok ölni egy halottat, tedd fel magadban a kérdést. Vajon az áldozat, élőhalottként akart szaladgálni az utcán, és örök életét meneküléssel akarta tölteni? - nézett szemeimbe.
- Valószínűleg nem. - kezdtem felfogni Tiffany gondolkodását.
- Na, és ha te véletlenül meghalnál? - lökött ki az ajtón. - Soha többé ne gyertek ide vissza. Tudod, Chanyeol egy csupaszív srác, a haverod meg szimplán seggfej. Kris keménynek tűnik, de neki is vannak érzései. A másik két barátod rendesnek tűnt, soha nem láttam még szikrákat Sehun szemében, és szerintem nem tudjátok milyen a tűzzel játszani, úgyhogy a kis bébit is tartsd távol innen. - figyelmeztett. Tiffany viselkedése megváltozott.
- Bébi? Luhanra gondolsz? - értetlenkedve fogtam meg az ajtót, ami az arcomba landolt majdnem.
- Túl kíváncsi. - erőlködött az ajtóval.
- Mégis mitől változtál meg ennyire? - csodálkoztam.
- Megértenéd? Nem. - vágta rám az ajtót. Van erő benne az biztos. Visszakiabáltam egy "úgy is fogunk még találkozni"-t, de abban sem voltam már biztos, hogy még az ajtó mögött van. Lassan sétáltam felfele a fény felé, ahol már a többiek vártak rám, habár nem mindenki.
- Baekhyun? - néztem kérdőn a többiekre.

Baekhyun POV

Az agyam és a testem már rég a határait súrolta. Túl sok minden történt egyszerre. Meg volt az első terepküldetésünk. De miért nem örülök neki? Ja, hogy valami troll csávó konkrétan megalázott a csapatom előtt? Eh. Engem Byun BaekHyunt megaláztak. A csapatom előtt, akiknek tisztelniük kell engem feltétel nélkül. Hátul kullogva Taot hamar ellöktem magamtól és rámordultam. - Nem kértem a segítséged. Viszont várjatok meg kint. - mondtam ellentmondást nem tűrően. - Hé coloskám, gyere ide csak egy percre. - került is elém az említett. - Neked és nekem lesz egy szép kis beszélgetésünk... itt. - nyitottam ki az előttünk megjelenő ajtót, ami valamiféle raktár volt.
- Hallgatlak. - vigyorgott fölényesen.
- Tudod, a mi világunkba én egy elismert vezető vagyok. Soha semminek nem hagytam, hogy csorbát üssön a becsületemen, de te. - itt szünetett tartottam. - Mégis megengedted magadnak ezt a luxust. Azt hiszed, hogy ezt mindenféle fizettség nélkül eltűröm? - nyaltam végig száraz ajkaimon, de amikor pillantásával tökéletesen követte a nyelvemet, olyan érzésem volt, mintha megástam volna a saját síromat.
- Hogy mit gondolok? - hallottam meg hangját túl közel a fülemhez. Veszélyesen közel. - Izgató, ahogy itt pattogsz. - morrant fel. Kikerekedett szemekkel pislogtam a falra, mint aki nem érti mit mondtak, de tökéletesen képbe voltam.
- Te azt hiszed szórakozok? - ütöttem vállába, hogy eltávolodjon tőlem.
- Őszintén? Vicces, hogy azt hiszed bármit is tudsz ellenem csinálni. Csak egy törékeny ember vagy. Annál is törékenyebb, mint ahogy mutatod magad. Bizonyítéknak ott van az, hogy  az egód megsértése a világ végét jelenti a számodra. - vezetett a falnak. - És mondtam én, hogy nem akarom letörni a szarvad is? Utálom az ilyen embereket, mint te. Akik azt hiszik, hogy feljebbvalóak másoknál. - támaszkodott meg kezével fejem mellett. - De sajnos túl erős vágyat érzek arra, hogy megleckéztesselek, ezért nem tudom figyelmen kívül hagyni a szarságaid. - lehelte fülembe, amitől megborzongtam és légzésem is felgyorsult. Most komolyan egy zombi rekedtes hangjára izgulok fel? Ajkamba harapva döntöm fejemet a falnak várva a folytatást. Az elmém teljesen kiürült csak szaporátlan légzése cseng jelenleg üres fejemben. Légzései erőteljesebbek lesznek, márha mondhatom azt. Oldalra fordítom a fejem, ahol már a colosnak sikerült kikaparnia a vakolatot. Ujjai véresek voltak, de már semmi bajuk nem volt. - Hé. - könyököltem hasba. - Mi van veled? - remegtem meg, ahogy ököllel ütött a falba.
- Most menj ki. - lökött odébb.
- Csak nem egy gyenge pillanatodban vagy? Éhes vagy? Emberi agyra? Há? - jelent meg az arcomon az ördögi vigyor.
- Menj ki. - dőlt háttal a falnak és lecsúszott.
- Komolynak tűnik. - álltam elé. Mégis mi lett vele? Leguggoltam és úgy mértem végig, de egy dolgon megakadt a szemem. - Várj. Te most felizgultál? - röhögtem el magam.
- Utoljára figyelmeztetlek. Menj ki vagy megbánod. - tepert le a földre. A testünk összesimult, így éreztem férfiasságát, mire egy néma "ó"-t formáltam a számmal.
- Lehet könnyebben ki tudnék menni, ha elengednél. - mocorogtam.
- Késő. - fogja fejem fölé kezeim. Fájt. De nem érdekelte. Erőszakosan kapott ajkaimra. Nem csókoltam vissza, ellenkezni is akartam, de az már kevésbé sikerült. Teljesen csípőmre nehezedett, amitől bele kellett nyögnöm a csókba. Ezt kihasználva nyelve azonnal utat tört az enyémhez. A colosnak nem tetszett a passzív kodásom, így erősen ráharapott a nyelvemre, ami vérezni kezdett. De ennyivel nem elégedett meg. Alsó ajkamat is erősen harapta meg, hogy ugyanaz történjen. - H-hé... - nyögtem erőtlenül. Ő felnézett rám. Szemei szürkék voltak. - Mi a fene történt veled? - lihegtem.
- Ez történik ha sokáig szórakozol ez zombival, ha pont az esete vagy. - húzott fel a földről és a falnak préselt. - Na már most. Inkább együtt működsz, vagy a fájdalmasabb úton szeretnéd a teljes megaláztatást? - kezdte nyakamat csókolni. Úgy érzem magam, mint egy nyitott könyv. Pont ott szívta meg a nyakam, ahol a legerzékenyebb vagyok. Fel kellett nyögnöm újból. Hiába, de már én se tudom letagadni, hogy tetszik, amit csinál. De akkor is... - Na? - markolt férfiasságomra, amitől a levegő is bennem rekedt és könnyek gyűltek a szemembe.
- A picsába is... - nyakánál fogva húztam akaratosan ajkaimra. Akarom. Akarom. Akarom. Csak belevigyorgott a csókba. Ez már majdnem észhez is térített, mikor fenekembe markolt, én meg automatikusan megugrottam és lábaimat dereka köré fontam. Mi van velem... Kezeim hátára vándorolnak egyenesen a póló alá és erősen végig karmolom puha bőrét. A hirtelen fájdalomtól hátravágta fejét, így nyaka látóterembe került. Testemen löktem egyet, így a talajon landolva tapadtam ajkaimmal a fedetlen felületre. A falnak toltam és egy mozdulattal téptem ketté a pólóját. Nagyot nyeltem. Hát, van mire büszkének lennie. Kulcscsontjára tapadtam és így haladtam lejjebb egészen nadrágja korcáig. - Mi a fene van velem. - morogtam ingerülten, miközben már övével szórakoztam.
- Foglalkozhatnánk a beszéddel és a magyarázkodással később? - tépett hajamba.
- Seggfej. - nyaltam végig ajkaimon, ahogy megláttam férfiasságát.
- Csak Chanyeol. - húzott tincseimen, hogy végre igazán csinálhatnám a dolgom, ha már egyszer ott vagyok.
- Akármi. - forgattam meg a szemeim, majd először kezemmel kezdtem kényeztetni őt. Egy megkönnyebbült sóhaj csúszott ki az ajkai közül. Néhol gyorsítottam, néhol pedig lassítottam mozdulataimon ezzel is húzva az idegeit. Bár az előbbiből tanulva inkább számba fogadtam hossza egy részét. A colos egyből megkönnyebbülten nyögött fel. Hajamon húzott egyet, hogy ne csak ledermedve nézzek fel rá, hanem végre csináljak is valamit, így hamar elkezdtem a fejemet mozgatni. Lassan, lassabban és ha ez nem lett volna elég még lassabban. Hallottam nyögésein, morgásain, hogy szenvedett, de az volt a gond, hogy már én is. Egyik kezemmel a saját gatyámba nyúltam, másikkal pedig az ő férfiasságát húzogattam. Sosem hittem, hogy eljön ez a megalázó pillanat. Komolyan felállt egy zombitól? Byun Baekhyun még meddig süllyedhetsz? Hát... mint kiderült pontosan addig, hogy a zombi, akinek éppen kiverem még a számba is élvez. Fulldokolva köhögtem a földön, miközben semmi nem vett rá, hogy felnézzek a colosra. Nem akarom látni az önelégült vigyorát. Csak megtöröltem a számat. Felálltam neki háttal és az ajtó felé indultam.
- Elég kezes vagy. - kuncogott.
- Fogd be! - fordultam volna vissza teljes erőbedobással, hogy pofán verjem, de ő könnyedén lefogta a karjaim, és megcsókolt. Lágyan. Szenvedélyesen. Miről dumálok? Ellöktem magamtól és kitörtem a szobából.
- Már most imádlak. Alig várom, hogy újra találkozzunk. - kiáltott utánam.
- Azt lesheted! - mutattam be, majd rendbe téve a ruhám mentem ki a többiekhez. - Mindenki itt van? Mehetünk? - lihegve vetettem le magam a motoromra.
- Baekhyun... - hitetlenkedve nézett rám Kai.
- Ezúttal mi van? - morogtam.
- Tudod, csak kíváncsi vagyok. - vont vállat.
- Mire? - kérdeztem.
- Ti még lerendeztetek egy numerát vagy mi? Eléggé "éppen most dugtak meg hajad" van. - folytotta vissza a röhögőgörcsét, ahogy a többiek is.
- Baszódjatok meg. Honnan veszitek, hogy én vagyok... vagyis lennék alul? - húztam fenyegetőzően magam felé Kait a felsőjénél fogva.
- Vajon honnan. - csapta el a kezemet. - Húzzunk innen. - bólintott mindenki, majd pár percen belül már itt sem voltunk. Olyan dolgok történtek itt, amikről nem hiszem, hogy beszámolhatok a jelentésben.